Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 6-8. szám - Háború és munkásbiztosítás. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének 1915. március hó 20-án tartott ülése

Munkásügyi Szemle 179 tosítás védelme alatt maradjanak oly időtartamra, amely körülbelül elégséges új munkahelynek keresésére. A passzív tagsági jog tehát nem ad alapot a háborúban szerzett sérülés vagy betegség segélyezésére. Ezt a felfogást én a törvény intencióival egyezőnek tartom, bár e ponton újból ismételnem kell, hogy a törvény szószerinti szövege megengedné az ellenkező értelmezést is és készséggel hajlanék az ellenkező értelmezés felé, ha az előbb kifejtett igen fontos szempontok nem döntenének ezen álláspont mellett. Az önként továbbfizetés megengedhetőségének kérdésében arra nézve merült fel vita, hogy más által történő bejelentést az önként továbbfizetés tekintetében elfogadhat-e a pénztár, vagy sem. Azzal a felfogással szemben, amely a Reichsversicherungsordnung szószerinti szövegét alapul véve, csakis a tagnak bejelentését fogadja el, most már a birodalmi biztosítási hivatal ítéletével teljesen érvényesül az a felfogás, hogy a családtagok vagy község, amely a fizetést teljesíti, a tag részéről a tagság fentartásának bejelentésére felhatalmazottnak tekintendő, mert a tag hozzájárulása tagságának fentartásához vélelmezendő. Sok nehézséget okozott a törvényben meghatározott háromheti terminus, amelyet illetőleg számos pénztár nem helyezkedett szigorú álláspontra, néhány pénztár, így a berlini is, e határidőt szigorúan értelmezte. A birodalmi biztosítási hivatal felfogása szerint a meghatározott határidő a törvény parancsoló rendelkezése és így ha hasonló kérdés a törvényt alkalmazó birodalmi biztosítási hivatal elé kerül, — egy kérdés már el is döntetett, — nem térhet ki a törvény rendelkezése elől. Érdekesen fejtette ki azonban a birodalmi biztosítási hivatal egyik tanácselnöke azt, hogy a törvény hasonló rendelkezéseitől való eltérést a pénztárak önmaguk inkább eszközölhetik, mert hiszen a pénztáraknak módjukban van valamely törvényes rendelkezés szigorú vagy kevésbé szigorú értelmezése, ellenben a törvényalkalmazó bíróság a törvény azon kifejezett rendelkezéséhez, hogy ha három héten belül nem történik annak bejelentése, hogy a tagság tovább folytattatik, akkor a tagság megszűnik, kötve van. A Reichsversicherungsordnung 313. §-a meghatározza, hogy jogában van a tagnak alacsonyabb osztályba átlépni. Ezzel kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy ismételten történhetik-e ez az átlépés ? A birodalmi biztosítási hivatal legutóbb hozott ítéletében megállapította, hogy többször is megtörténhetik, de mindenkor csak alacsonyabb napibérosztályba mert nem tehető ki a pénztár a magasabb osztályba való átlépéssel esetleg űzhető spekulációnak. A hadbavonultak segélyezésére nézve sem a német, sem az osztrák gyakorlatban nem találkoztunk olyan állásfoglalással, amely az Országos Pénztár elnökségének 1914. évi szeptember hó 7-én hozott határozatával megegyeznék. E határozat szerint a mozgósítás folytán bevonultak tagsága a törvény 61. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezések figyelembevételével nem szűnik meg, hanem csak szünetel. E határozat szerint a tagság fenmarad — de szünetel — függetlenül attól, hogy a munkaadóval megállapodást létesített-e a munkás további alkalmazására nézve. A most említett országos pénztári határozat alapján kibocsátott körirat szerint oly betegség segélyezendő a határozat értelmében, amely nem a fegyveres eszköz használata közben vagy folytán esetleg bekövetkezett megsebesülés, csonkulás következménye, hanem olyan, amely ily külső eszközök közreműködése nélkül áll be, tüdőbetegség, rheuma stb., amely tehát a tagot akkor is érhette volna, ha nem teljesít katonai szolgálatot. Ugyanazon körirat szerint katonai szolgálat alatt szerzett és a katonai szolgálat után a pénztár által az említett jog alapján segélyezendő betegség tekintetében figyelemmel kell lenni arra, hogy csak az a biztosított tag része-