Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1915 / 5. szám - A háború szociálpolitikája
108 Munkásügyi Szemle országban 35—40 millió métermázsát tesz. A németek a burgonyaszárításra rendezkedtek be, elrendelték, hogy egyúttal burgonyalisztről is gondoskodhassanak. Több mint 900 burgonyaszárító-telepet rendeztek be a háború kitörése óta nagy birodalmi áldozatokkal, módjukban is van e téren körülbelül 100 millió mm. burgonyát feldolgozni. Ez nálunk teljesen hiányzik, mindössze két ilyen telepünk van, azok is a háború előtti időből. Hogy Németországban a burgonya maximális árát is megállapították — még november hó 5-én — és hogy február hó végén kényszerösszeírást is rendeltek el a burgonyára nézve, azt csak mellékesen említem fel. Azt tapasztalván, hogy a sertéstartás túlságos sok burgonyát fogyaszt és félő, hogy nem marad az emberi táplálkozásra, elrendelték a sertések kényszerlevágását, kötelezve a községeket füstölthús (Dauerfleisch) készletek berendezésére. Mily messzelátó kormányzati gondoskodás! A közélelmezési politika második része a jövő termés biztosítása. A háború tartamát senki sem képes előre megmondani, de még a legnagyobb optimisták sem merik remélni, hogy a háború az aratási idő előtt bevégződjék. De még ha az a szerencse érné is a világot, hogy a háború gyorsan fejeződnék be, a békekötés bekövetkeztéig a milliós seregek továbbra is talpig fegyverben fognak állani. A jövő termés biztosításának kérdése tehát mindenképen aktuális. Az őszi vetés rendben lebonyolíttatott. A bevetett terület — hivatalos közlések szerint — nem kisebb, mint máskor. Rendkívüli intézkedésekre nem volt hozzá szükség. Tavaszra és nyárára azonban előreláthatólag lesz. A hadügyi és honvédelmi miniszterek ugyan igen bölcs intézkedéseket tettek a mezei munkákhoz szükséges munkaerő szabadságolása iránt, ezek az intézkedések kétségkívül nagy jelentőségűek is a mezőgazdaságra nézve, de azért aligha lesznek elegendők, mert annyi embert a hadsereg nem nélkülözhet, amennyi ide szükséges lesz. Ezért fokozott szükség lesz az itthonmaradt falusi népre, a gazdasági cselédség itthon maradt részére. Erre a munkaerőre teljes mértékben kell számíthatni. Nem magán-, hanem közérdekből, mert a mezei munka ellátása ma nemzeti érdek. Sajnos, vannak jelenségek, amelyek arra vallanak, hogy sok vidéken, különösen a női munkaerő nem érzi a munka kötelességét, hanem hajlandó beérni a hadbavonult családfő után neki járó állami ellátási segélylyel. Igaz, hogy a kormány legutóbb nyomatékosan figyelmeztette ezeket hogye részben tévedésben vannak, mert a segélyre csak azoknak van igényük, akik arra utalvák. Még sincs kizárva, hogy munkakényszer alkalmazásának szüksége be fog állani. Oly eszköz, amelynek alkalmazása sajnálatos, de ilyen rendkívüli körülmények között feltétlenül indokolt. Természetesen normális munkabérek mellett. És ha ezek a bérek biztosítvák — amint tényleg vannak is — akkor a munka megtagadása ilyen viszonyok között közérdekbe, a legnagyobb nemzeti érdekbe ütköznék és súlyos visszaélést képezne. Már pedig a munka visszaélései ellen éppen úgy meg kell védeni a közt, mint a tőke meg nem engedhető túlkapásai ellen. Amint ez nem antikapitalisztikus, azonképen az nem antiszociális. A nemzet egyetemes érdekeinek alá kell rendelni minden magánérdeket. A törvényhozás gondoskodott is róla, hogy ez az eszköz szükség esetén igénybe vehető legyen. A rendkívüli hadiszolgáltatások kiegészítéséről rendelkező tőrvénycikk megadja erre a módot, midőn ötvenéves koráig mindenkit — férfit és nőt egyaránt — a munka kényszere alá állíthatónak mond. Nem megy túl a feltétlen szükségesség határain, ezt azonban biztosítja. Megvédi benne a nőt és anyát, amennyire az szükséges, e részben elég humánus. Biztosítja a munka rendes értékét, nem engedi kizsarolását, e részben eléggé szociális. Természetesen minden a végrehajtástól függ. Reméljük, hogy ez meg fog felelni a törvény intencióinak. Ezzel — ha a nap és eső nem fogja szerepét fölcserélni, amitől Magyarország gazdasági sorsa állandóan függővé van téve — biztosítva leend a