Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 5. szám - A háború szociálpolitikája

Munkásügyi Szemle 101 amint általában előljár a szociális feladatok megoldásában. Ezek legújabbja lesz az a központi konyha, amelyet közadakozásból fog felállítani, berendezve azt 15—20.000 személy részére való főzésre, hogy onnan lássák el a főváros területén lévő összes népkonyhákat. Helyes-e ez a központosítás vagy nem, afölött megoszolhatnak a vélemények, de hogy ez mindenképen jelentős szociális alkotással fogja gyarapítani a székesfőváros ilyen irányú intézményeit, az kétséget nem szenvedhet. Maradandó emléke lesz ez a háborúnak, a normális idők emberbaráti intézményeinek sorában. A háború szociálpolitikájának első csoportjába tartozik a hadba vonult munkásság viszonyának a munkásbiztosításhoz való kérdése is. Külön betegsegélyezési, és külön balesetbiztosítási részében és ismét külön a pénztárak teljesítőképessége tekintetében. A betegsegélyezési részt illetőleg fölmerül mindenekelőtt a tagság kérdése, a folytonosság azoknál, akik hadba vonultak. Nem saját személyükben, hanem csalágtagjaikat illetőleg. Élvezik-e azok törvénybiztosította jogaikat ? Ez az alapkérdés. Ezekre a szegény családokra nézve ez nagyon fontos. A munkából családfentartójuk nem lépett ki, nem is bocsáttatott el; a munkaviszony tulajdonképen nem szűnt meg, csak fehüggesztetett. Még pedig kötelező állami törvény alapján. Elvesztheti-e ez esetben a család a fentartója szolgálati viszonyához kapcsolt jogokat ? Ez csak egy a sok kérdés közül és nem is a legjelentékenyebb. Sokkal nagyobb horderejűek azok a kérdések, amelyek a jövőben fognak felmerülni a betegsegélyezés tekintetében, hogy mi fog történni, kinek terhére fog esni a munkaerejükben a háború folytán megcsökkent képességű munkások gyógykezeltetése, kit fognak terhelni a csökkent munkaképesség folytán sokkal kisebb ellentálló képességgel bíró szervezetek könnyebb és gyakoribb megbetegedésével járó költségek ? Kit fognak terhelni például — hogy csak egy-két esetet említsek — a vérhason keresztülesett munkásoknak gyakran évekig terjedő bélbajából származó betegségi esetek ; ki fogja viselni a lövészárkokban, a szabadban, esőben-hóban heteken át való tartózkodással természetszerűleg járó tüdőbajok, köszvény és hasonló, hosszadalmas, a háborúval nem muló, hanem évekig húzódó és gyakran soha nem múló bajokból eredő betegedési esetek költségeit ? Hát a sok más belső baj, mindmegannyi elkerülhetetlen következményei minden háborúnak ? És mi történjék a balesetbiztosításban azokkal a járadékot élvezőkkel, akik a háborúban szerzett sérüléseik folytán még erősebben megcsökkent munkaképességgel kerülnek vissza, akik nem rokkantak, nem esnek tehát azon ellátás,alá, amelyet az állam a hadi rokkantak részére fog megállapítani? Úgy-e bár, kérdések, amelyek fölött nem lehet egyszerűen napirendre térni ? Kérdések, amelyeknek helyes vagy helytelen elintézésétől egész munkásbiztosításunk jövője függ, akár helyesnek tartsuk annak mostani rendszerét, akár meg akarjuk azt változtatni. E kérdéseket, miként egyáltalán egész munkásbiztosításunkat illetőleg — sajnosán — nélkülözünk minden intézkedést és irányítást. Pedig egyik-másik eset már is előállott és döntést igényel. A szegény beteg munkást nem lehet hónapok pörlekedésének kitenni. Arról sem történt gondoskodás, vájjon pénztáraink a munkások nagy részének hadba szólítása folytán megcsappant taglétszám, ennek következtében pedig beálló járulékfizetési csökkenés folytán képesek lesznek-e kötelességeiknek megfelelni és nem fogja-e a háború azokat alapjukban megrendíteni ? Igen megnyugtató, hogy eddig nem történtek nagyobb bajok e téren, de vájjon biztosítva vannak-e a pénztárak e részben a háború egész tartamára ? Megvallom, hogy hézagot látok a kormányzati intézkedéseket illetőleg ebben az irányban, amely intézkedések köréből — akár barátai legyünk a munkásbiztosításnak, akár nem — különösen az utóbb említett irányú intézkedésnek nem volna szabad hiányoznia. Ne feledjük, hogy munkásbiztosításunk ma már megközelíti az 1,200.000 tagot és legalább ugyanennyi