Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 1. szám - Gróf Tisza István a munkásbiztosításról

Munkásügyi Szemle 31 törvényhozás akkor, amikor az 1907. évi XIX. t.-c.-ben a korábbi jogállapot megváltoztatásával a családtagok segélyezését is kötelezővé tette s ezzel a betegsegélyezés jótéteményét maguknak a pénztári tagoknak számát meghaladó körre ellenérték nélkül terjesztette ki, azt találta szükségesnek, hogy a T. 50 §-ának 5. pontjában nem mindazokat a betegsegélyezési eszközöket engedje meg a pénztári tag hozzátartozói javára, amelyeket magának a munkáspénztári tagnak részére rendelt. De ha a törvényhozás ekként annak a törvény indokolásában és országgyűlési tárgyalásánál kifejezésre jutott ténynek tudatában, hogy a hozzátartozók betegségi segélyezése új terhet ró a munkásbiztosító intézményére, a teherviselésképességét maguknál a hozzátartozók egészségének visszaszerzéséhez szükséges eszközöknél is óvni szükségesnek találta, annál is inkább áll kételyen fölül az, hogy teherviselési képességnek azt az óvását szándékosan kívánta szolgálni az 59. §. utolsó bekezdésének szövegezésével, annak a helyzetnek szabályozásánál, amelyben már a kórházi ápolás végeztével a betegsegélyezés főcélja: az egészség helyreállítása eléretett. Mindezeknek a megfontolása arra utal, hogy a családtagnak a kórházból való visszautazás költségét a pénztár nem köteles megtéríteni. X A hivatali ítélet indokolásának, a családtagoknak kórházból való visszautazására vonatkozó része nem meggyőző. Az 1907. XIX. t.-c. szövegezésének nem túlságos pontossága mellett ilyen következtetéseket vonni abból, hogy a törvény egy helyen »beteg«-et, más helyütt >tag«-ot említ, szerintünk nem lehet. A törvény indokolására való hivatkozás sem állhat meg, mert az indokolás szövege sem mutat semmiképen arra, hogy különbséget kíván a törvény tenni »tag< és családtag között. Az a megállapítás »a kórházból kikerült tag a legtöbb esetben segélytelenül áll« éppen úgy áll a családtagra, mint a tagra. Ha ezzel az érveléssel szembehelyezzük azt a meggondolást, hogy a kórházba utazás, illetve visszautazás a kórházi ápolás költségeinek része, világos lesz előttünk, hogy a hivatal ítélete a törvény intencióiának nem felel meg. Talán vitatható lett volna, hogy a törvény akart-e a családtagoknak a pénztár költségén kórházi ápolást nyújtani. De ha a joggyakorlat ezt a kérdést a családtagok javára döntötte el, a kórházba szállítás és visszautazás költsége már kérdés sem lehet. Az a körülmény, hogy a törvény egy heti táppénzben állapítja meg a maximális határt, nem szól az ítélet mellett, mert ez a meghatározás a konkrét, mennyiségben való meghatározást helyettesíti. Nem egy heti táppénzt'ad a törvény visszautazási költségre, hanem egy heti táppénz erejéig engedi meg a törvény a visszautazási költségek megtérítését. Szerk. Alkoholról leszoktató szanatóriumi kezelés, A m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal 1912. évi november hó 25-én kelt 1912. P. 155/4. számú ítélete. ítélet: A m. kir. Állami Munkásbiztosítá-a Hivatala felebbezésnek helyt ad, ennek folytán az a—i kerületi munkásbiztosítási választott bíróságnak azt az ítéletét, amelylyel igénylőnek az alkohol-leszoktató szanatóriumi kezeléshez való igényét megállapította, megváltoztatja és az a—i kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatóságának ama határozatát, amellyel ]. M. pénztári tagot szanatóriumi kezelés iránti kérelmével elutasította és nevezettet kezelés végett az A.-megyei közkórházba utasította, helybenhagyja. Megokolás. A felső bíróság az iratok közt elfekvő, az a —i kerületi munkásbiztosító orvosi tanácsnak 799/1911. számú orvosi bizonyítványából, nemkülönben az első bíróság előtt szakértőként meghallgatott kir. törvényszéki orvos leletéből a nevezett orvosnak véleményével egyezően megállapítja, hogy J. M. pénztári tagnál idült alkoholmérgezés van jelen. Miután J. M. pénztári tag ezzel a betegségével gyógykezelendő, nyilvánvaló, hogy a gyógykezelés sokkal intenzivebben eszközölhető egy közkórházban, mint az olyan szanatóriumban — amelynek feladata a beteget az alkohol élvezetéről leszoktatni — vagyis igénylőnél az előrehaladottabb és súlyosabb betegség, az alkoholmérgezés gyógykezelendő. Miután ilyképen a felső bíróság az igénylő betegségének gyógykezeltetésére nézve a kért szanatóriumi elhelyezést a jelen esetben megfelelőnek nem találta, ennek folytán az elsőbírósági ítéletnek megváltoztatásával az a—i kerületi munkásbiztosító pénztár határozatát az ítélet rendelkező része szerint helybenhagyni kellett.