Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 9. szám - Az angol munkásbiztosítás. 1. [r.] A betegség esetére való biztosítás a gyakorlatban

318 Munkásügyi Szemle Sok orvos még ennél is tovább megy és a pacienstől díjat követel olyan szolgáltatásokért is, amelyekre a biztosítási-bizottsággal kötött szerződés szerint egész határozottan kötelezve van. Sok orvos külön díjazást követel a rendelőórán kívül eső időben nyújtott kezelésért; mások rábeszélik a pácienst, hogy a gyógyszereket nála vásárolják, mert a gyógyszertárban rosszabbat kapnak; egyik orvos az érzéstelenítésért külön díjat kér, vagy pedig azért, mert a páciens soron kívül kerül kezelésre stb. Mindezt a legszigorúbban meg kell tiltani. f) Gyógyszerek. Angliában eddig általában szokásos volt, különösen a munkás-népesség között űzött orvosi gyakorlatban, hogy az orvos maga szolgáltatja ki a pácienseknek a rendelt gyógyszert és ennek árát a honoráriumhoz számítja; ez az eljárás olcsónak bizonyult. A biztosítási törvény ezen eljárást beszüntette és a helyi biztosítási választmányok kötelességévé tette, hogy a biztosítottak részére kiszolgáltatandó »megfelelő és elegendő gyógy és orvosszerek«-re vonatkozólag a gyógyszerészekkel és droguistákkal szerződjenek. Ezen rendszer költségei az előbbi gyakorlat melletti költségeknek három-négyszeresére rúgnak. Emellett sok biztosításiválasztmány kénytelen volt a sürgős szükség esetén szükséges gyógyszerek kiszolgáltatására az orvosokkal is szerződést kötni. Teljesen ki nem elégítő a fizetési rendszer, amelyet a biztosításibizottság teljesen önkényesen állapított meg. Egy »gyógyszeralapot« létesített, melynek javára írnak minden biztosított tag után évi l1/2 shillinget. Ezen a l1/2 shillingen felül a gyógyszerészek még egy V2 shillinget kapnak biztosított-személyenkint, ha a I72 shilling nem fedné az általuk kiszolgáltatott gyógyszerek értékét. Más esetben ezen összeg az illető körzetben levő orvosok között osztatik fel. Ez a »függő 6 pence« egész Angliára vonatkozólag nem kevesebb mint 275.000 font sterling évente. Az orvosok tehát nagyon erősen érdekeltek abban, hogy az általuk írt gyógyszerek értéke ne legyen költséges, másszóval, hogy a tagoknak sem sok, sem pedig drága gyógyszert ne rendeljenek. Ily irányú hatása van annak a körülménynek is, hogy a biztosítási választmányok gyógyszerjegyzéket állapítottak meg. Sok községben ezek az árjegyzékek csak a legközönségesebb és legolcsóbb orvosságokat, tartalmazzák, nagyon sok más helyen pedig a legdrágábbak kivételével. És ha az orvos olyan orvosságot ír, amelyik nincs a jegyzékben, ehhez külön formulát kell használnia, amely raffineriával azt érik el, hogy elveszik a bátorságot a drága orvosság rendelésétől. Sok biztosítási-választmány megkísérelte az orvosok eltiltását szérumok és oltóanyagok használatától, olyanok kivételével, amelyeket az egészségügyi hatóságoktól ingyen lehet kapni. Sok biztosítási-választmány eltiltotta az összes »tápszer-preparatum« rendelését, még a malátakivonatot, csukamájolajat és sanatogént is. Más biztosítási választmányok megtagadták azoktól a páciensektől a gyógyszert, akiket saját orvosuk utalt valamely intézeti klinika kezelésére. A gyógyszerészek csak a liszta orvosok rendelését ismerik el és az a szerencsétlen páciens, aki a biztosítási alapból nem kaphatja meg a szükséges orvosi segélyt, kénytelen még a klinika által rendelt gyógyszert is megfizetni. Mindezek súlyos bajok amelyekért a törvény nem okolható. Végül reámutat a vizsgáló bizottság, hogy mindezek dacára a minden biztosított utáni 2 shilling nem elég a gyógyszerköltségre és követeli minden önkényes korlátozásnak megszüntetését és az összes betegeknek, »megfelelő és elegendő gyógy- és orvosszerekkel leendő ellátásáR g) Gyógyászati segédeszközök. Még drasztikusabb módon van a gyógyászati segédeszközök szolgáltatása korlátozva. A biztosítási-bizottság egybeállított egy jegyzéket azokról a gyógyeszközökről, amelyeket semmi körülmények között sem szabad kiszolgáltatni. így sérvkötőt nem szabad