Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Az 1912: VIII. t.-c. hatása a gazdasági munkásbiztosításra

310 Munkásügyi Szemle határozott, hogy az igényt megállapítva, a hátralékos 226 K. ápolási díjat a gráci kórháznak kiutalni rendelte. A kerületi pénztár azonban az ügyiratokat, a segélyezési határozat foganatosítása előtt az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztárhoz terjesztette fel, amely a kerületi igazgatóságának határozatát nem vette tudomásul és azt új határozat hozatalára utasította. Ezután a kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatósága 1911. évi november hó 17-ik napján 118/1911. sz. alatt új határozatot hozott és ebben a már kifizetett 140 koronán felül további 32" K. 25 fillér költség kifizetését is rendelvén, az igényelt összeg további részére nézve az igényt elutasította. Igénylő felebbezése következtében az I. bíróság akként ítélt, hogy a kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatóságának 108/191 l.sz. határozatát helybenhagyta, 118/1911. sz. határozatát pedig megváltoztatta. Érdemben a felebbviteli bíróság az I. bírósági ítélet rendelkezését, a Hivatal bírói tanácsainak 26. sz. elvi határozatában elfoglalt és ezúttal is követett álláspontja következtében helybenhagyta. Eszerint az Országos Munkásbetegsegélyző és Dalesetbiztosító Pénztár helyi szerveinek igazgatóságai betegségi biztosítási egyes segélyek kiszolgáltatása tárgyában alakilag szabályszerűen hozott határozataikat csak abban az esetben helyezhetik hatályon kívül, ha a tényállás a segélyezésre kiható módon megváltozott. Az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár és helyi szerveinek törvényes hatásköri szétválasztása pedig nem engedi meg, hogy az Országos Pénztár bármely szerve, vagy közege a helyi szerv illetékes önkormányzati közegének egyes segélyezési intézkedésébe vagy határozatába oly módon belenyúljon, hogy arra nézve ez elintézés érdemére vonatkozó utasítást adjon,, vagy éppen a már megtett intézkedésnek, vagy meghozott határozatnak hatályon kívül helyezését is elrendelje. Az Országos Pénztár ilyen utasítása, vagy rendelkezése sem az illető helyi szervre, sem az igénylőre nem kötelező. Ebből a jogi álláspontból következik, hogy nem vizsgálva azt, vájjon a pénztár jogszerűen tartozik-e viselni a pénztár beleegyezésének mellőzésével, magánúton igénybe vett külföldi kórházi-ápolás költségeit és hogy igenlő esetben mily mértékben kell ezt viselnie, úgyszintén nem vizsgálva azt sem, vájjon a jelen esetben sürgős szűkség volt-e arra, hogy a pénztár intézkedése, amint ezt igénylő tette, mellőztessék : az adott ügyállásban döntő súllyal csak az bírhatott, hogy a kerületi pénztár igazgatóságának első izben hozott, az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár által jogszerűen nem érinthető, egyébként pedig felebbezéssel meg nem támadott határozata az igényelt és abban az időpontban még 226 K. összegben fennállt ápolási költséget teljességében megállapította. Ezzel a pénztári jogerős határozattal szemben pedig attól eltérő bírói intézkedésnek helye nincs. Mindezeknél fogva az I. bíróság ítéletét az itt felhozott okokból helybenhagyni kellett. A sürgős szükség fogalmához. A M. Kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal 1914 február 24-én kelt 1912. P. 114/2. számú ítélete. ítélet: A m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatal igénylő fölebbezésének részben helyt ad. Megokolás : A p—i kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatósága határozatában azon a tényalapon, hogy igénylőnek 1910. évi május 24-én megbetegedett, magánorvosokkal gyógykezelt és 1910. évi június 1-én gyermekágyi lázban elhalt neje részére a pénztár sem a szükséges orvosi gyógykezelést és gyógyszereket, sem a szülésznői segélyt természetben nem nyújtotta, a T. 55. §-a végső bekezdésének alkalmazásával 7 napi táppénznek megfelelő 19 korona 25 fillért, azonkívül 6 korona szülésznői díjat állapított meg. Áz eljárt munkásbiztosítási választott bíróság a pénztári határozatot helyesnek fogadta el és igénylő felebbezését elutasította. A fölebbviteli bíróság is helyesnek találta a pénztár határozatában és az I. fokú ítéletben érvényre jutott abbeli fölfogást, hogy az igénylő által követelt orvosi- és gyógyszerköltségek a maguk egészében a pénztár által meg nem téríttethetők s hogy a temetkezési költség megtérítésére vonatkozó igény nem volt jogos. A pénztári határozatnak s az I. fokú bíróság ítéletének megokolása ezek tekintetében helyes okfejtést tartalmaz. Pusztán a pör állásának egy mozzanata tekintetében kellett az alsóbb fokú határozatokban érvényre jutott fölfogást helyesbíteni, jelesül annyiban, amennyiben a fölebbviteli bíróság mérlege-