Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1914 / 8. szám - Megjegyzések az ipari bírósági javaslathoz
Munkásügyi Szemle 283 az egész ülnöki iparbíráskodást bizonytalanná és illuzióriussá tenné. A minden téren való korlátlan felebbezés megengedésévell) mi amúgy is olyan igazságügyi fényűzést folytatunk, hogy nemcsak mi sínylődünk az ebből eredő örökös ügytorlódások kiszámíthatlan kárai alatt, hanem az ily erőpazarláe költségeit még a sokkal gazdagabb nyugati államok sem engedik és engedhetik meg maguknak. Amennyiben pedig a megoldásnak ez az iparbíróságok összetételéből folyó legtermészetesebb módja keresztülvihetőnek nem mutatkoznék, a felebbezés legalább sokkal szűkebb térre volna szorítandó, mint a javaslat teszi és e részben nem tartanánk magasnak a járásbírósági értékhatárul kijelölt 2.500 koronás összeget sem, amely bátran volna az iparbíróság végérvényes döntése alá bocsátható, mert azt csak mégis nagyobb fokban kell honorálni, hogy itt a felek köréből vett és általuk választott bírák ítélkezéséről van szó. Végső esetben összhangot kellene létrehozni a Pp. 521. §-ával oly módon, hogy a javaslat 27. §-ban megszabott 300 K. helyett 500 K-ig ítélkezhessenek az iparbíróságok minden felebbezés kizárásával, mert az iparbíróság hármas tanácsát a javaslat szemüvegén nézve az erősebben képviselt szakszerűség mellett a törvényszék hármas felebbezési tanácsával legalább is egyenrangúnak kell tekintenünk és mert, ha az értékhatárnak 2-500 koronában történt megszabásával az egyes bíró hatáskörének tágításában az összes nyugati népeknél sokkal messzebre mertünk menni, igazán érthetetlen, hogy az iparbíróságoknak ezt a még mindig alacsony értékhatárt, amely a külföldi hasonló értékhatárokat alig haladja meg és amely mindenesetre az egyes bíró 2.500 koronás határkör-kiterjesztésének arányán alul marad, vonakodunk megadni. A felebbezések változatlan megengedésének hátrányait viszont azzal lehetne mégis alábbszállítani, hogy az iparbíróságot fel kellene hatalmazni, hogy felebbezhető összes ítéleteit is a szükséghez mérten végrehajthatónak mondhassa ki.2) A javaslat felebbviteli rendszerének második nagy következetlenségét abban látjuk, hogy bár az egész javaslat kiinduló pontja az, hogy a hivatásos bírák ítélkezése az élettől elmaradott és a szakszerűséget nélkülözi, ami csak az eltérő felfogású ülnökök hozzáadásával ellensúlyozható cs javítható, — mégis felebbviteli bíróságokul a törvényszékeket nagyja meg és azok mellé ülnököket már nem is rendel. Ha helyes a tervezet álláspontja, akkor elengedhetlen, hogy ennek összes elvi következményeit levonja és úgy, mint igen sok államban történt,3) a felebbviteli bíróságoknál is ülnököket alkalmazzon, mert hisz enélkül a másodfok hivatásos bíráinak szintén feltételezendő elzárkózottsága az ülnökök frissebb felfogásának az első bíróságnál érvényesült jótékony hatását okvetlenül teljesen lerontja és mert a hibáztatott megoldás támogatására az indokolásban felhozott azon főérvek — hogy minden törvényszéknél nem lehetne megfelelő ülnöki kart találni, emellett legtöbb helyen az iparbíróság (t. i. az ülnökök nélkül működő járásbíróság) első fokon amúgy is egyes bíróként jár el, tehát a felebbviteli bírák is csak hivatásos bírák lehetnek felette, ezenfelül a törvényszékeknek több, részint egyes bíróságként megmaradó, részint ülnökökkel szervezett járásbíróságot felölelő hatásköre mellett a felebbviteli tanácsoknak az egyes ügy helyi eredetétől függő különböző megalakítása gyakorlatilag nehezen és csak zavarokkal lenne kivihető — mind egy csapásra elesnének, ha a járásbíróságoknak fentebb már kifogásolt üres és céltalan általános iparbírósági minősítése elejtetnék, miután ') így például a fiumei bagatell ügyeknek a kir. Kúriáig lehetséges felvitelével, -) Hasonlóan az 1905. évi július hó 15-iki francia tőrvény 2. §-a, sőt már az 1840. évi XVI. törvénycikk helyes érzékre valló 32. és 33. §-ai is. 3) Lásd Waadt-kantonnak az 1892. évi november hó 25-iki törvénnyel módosított 1888. évi november hó 26-iki törvény 49, az 1881. évi június hó 15-iki norvég törvény 26. és 28., Genf-kanton id. törv. 47. és az id. osztrák törv. 31. §-ait.