Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 3. szám - Szolgálati szerződés. Észrevételek a Magyar Polgári Törvénykönyv Tervezetének. III. Rész. 11. Cím 1. Fejezetéről. (Befejező közlemény.)

92 Munkásügyi Szemle dést, az 1324. és 1325. §§. megállapítják annak jogkövetkezményeit, ha az időelőtti felmondásra a másik fél hibája szolgáltatott okot. Nem intézkedik azonban e két szakasz arról az esetről, ha a másik fél, anélkül, hogy nyomós (talán inkább: fontos ?) oka volna rá, maga mondja fel idő előtt, illetve rögtöni hatálylyal a szerződést. A tervezet mai rendelkezése szerint tehát, ha a munkavállaló az a másik fél, aki fontos ok nélkül idő előtt mondja fel a szerződést, követelheti a munkabérnek a megszűnés időpontjáig járó aránylagos részét, anélkül, hogy abból le szabadna vonni azt, amivel szolgálata a munkaviszony időelőtti megszűnése következtében a munkaadóra nézve kevesebbet ér. ]obb helyzetben van tehát az a munkavállaló, aki vétkesen maga hagyja oda szolgálatát, mint az, akit bár hibája miatt, a munkaadó bocsát el. Meg nem érthető azonban, miért érdemel nagyobb kíméletet az előbbi munkavállaló az utóbbinál. Helytelen következmények származnak azonban ez egyoldalúságból a kártérítés tekintetében is. Ha ugyanis a munkaadó mondja fel így fontos ok nélkül a szerződést, nem élvezheti a munkavállaló azt a kedvezményt, melyet az 1325. §. első bekezdésének utolsó mondata az esetre állapít meg az ő javára, ha a munkaadó hibájából ő maga, t. i., a munkavállaló, mondja fel a szerződést, mely szerint t. i. kár bizonyítása nélkül is követelheti a törvényes felmondási időre eső munkabérnek megfelelő összeget, hacsak a munkaadó nem bizonyítja, hogy a kár kevesebb. Míg továbbá az esetre, ha a másik fél hibája ad okot a rögtöni hatályú felmondásra, a kártérítés tekintetében a T.-nek szóban levő az a különleges szabálya érvényesül, hogy a sértett fél a szerződés időelőtti megszűnéséből eredő kárának megtérítését követelheti, addig az, akinek jogtalanul felmondanak, kártérítési követelését a kötelmi jog általános szabályai, nevezetesen (amenynyiben nem a 918. §. alkalmazása van helyén), a 920. §. harmadik bekezdése alapján érvényesítheti, amely szerint t. i., ha az egyik fél vétkesen szegte meg kötelességét, a másik ebből eredő kárának megtérítését követelheti. Már most, a kártérítés mérvének e különböző megállapítása teljesen analóg esetekben nézetünk szerint szintén csak zavart okoz és mindenesetre igazságtalan. Egyáltalán nem elégíti ki ugyanis a jogos érdekeket az a szabály, amely szerint attól, aki a szolgálati szerződés időelőtti felbontására saját hibájával jogos okot adott, eltérően a kötelmi jog általános szabályától, csak a szerződés időelőtti megszűnéséből eredő kár legyen követelhető. Nem elégíti ki különösen a munkavállaló érdekeit. Mindenekelőtt bizonytalan az, mit jelent a szerződés idó'előtti megszűnéséből eredő kár a kötelemszegésből (920. §.), illetve a nem teljesítésből (929. §.) eredő kárral szemben. Miután az utóbbinak megtérítésére irányuló kötelezettség a kötelezettség megszegéséből származó minden kárnak megtérítését magában foglalja, tartani lehet tőle, hogy a joggyakorlat az 1325. §. különleges rendelkezése alapján az ott előirt különleges kártérítési kötelezettségnek szűkebb tartalmat fog tulajdonítani. Az, hogy a német joggyakorlat az ottani ptkönyv (629. §.) ugyanily értelmű rendelkezése mellett is elkerülte ezt a veszélyt, nem biztosíték arra nézve, hogy elkerüljük azt mi is és nem szorítja-e majd joggyakorlatunk ez alapon az alkalmazott kárkövetelését kizárólag a hátralevő szerződési, illetve felmondási időre neki járó bérre. Legyen szabad e részben példára utalnom. A munkaadó határozott időre szerződtetett alkalmazottját, jóval az idő eltelte előtt jogos ok nélkül elbocsátja (pl. rokonát akarja helyébe ültetni) és a háralevő időre járó bér fizetését is megtagadja. Az alkalmazott perelni volt kénytelen és a bíróság meg is ítéli neki a szerződés idő előtti megszűnéséből eredő kárát, a hátralevő szerződési időre kijáró bérét. Ám, a nagy vállalatok tekintélyes része nem alkalmaz olyan — különösen magasabb állású — személyt, aki előbbi