Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 13. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XVI. ülés, 1913. június hó 13-án

5S6 Munkásügyi Szemle JOGGYAKORLAT 1 ••• 1 JOGGYAKORLAT l — l JOGGYAKORLAT BETEGSEGÉLYEZÉS. Rokkant munkás betegsegélyezése. A budapesti munkásbiztosítási választott bíróság 1912. Bet. I. 59/8. sz. ítélete. ítélet: A bíróság a b.-i kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatóságának 45.096/912. számú határozatát igénylő felebbezése alapján felülbírálván, kötelezi az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztárt, hogy igénylőnek az 1912. március 22. napjától 1912. július 13. napjáig terjedt betegségéből folyó keresetképtelensége tartamára a VII. napibérosztálynak megfelelő (naponként 3 korona 25 fillér) táppénz fejében 377 korona összeget fizessen. Indokolás: B. J. butorcsomagoló az egyéni lapra írt feljegyzés és a tárgyaláson felmutatott szolgálati bizonyítvány szerint 1911. április 15-től 1912. február l-ig a b.-i teherszállító munkások szakegyleténél mint munkaközvetítő a VII. napibérosztálynak megfelelő napibérrel alkalmazva volt és ez alapon az 1907. évi XIX. t.-c. 1. §-ának 2. és 16. pontja értelmében betegség esetére biztosítási kötelezettség alá esett. A b.-i kerületi munkásbiztosító pénztár igénylőnek igényjogosultságát nem tevén vitássá, az egyéni lapra írt adatok szerint igénylőnek 1912. február 27-től márczus 21-ig vagyis 24 napra a VII. napibérosztálynak megfelelő táppénzt szolgáltatott. Ez időtől fogva a táppénzszolgáltatást beszüntette egyrészt K. J. betegellenőrnek ama jelentésére, hogy a tag éjjelenként tivornyázott és reggel szokott hazatérni, másrészt a pénztári főorvosi felülvizsgálat alkalmával, dr. R. és dr. M. szakorvosok azt az egybehangzó véleményt mondták, hogy igénylő nagyfokú elhízás folytán mindkét lábán keletkezett lúdtalpban szenvedett ugyan, mely a bokaizület fájdalmasságával járt, azonban megfelelő, lúdtalpbetéttel munkaképesnek minősíttetett. A bíróság elfogadhatónak találta igénylőnek azt az állítását, hogy 1912. március hó 21-én túl is a betegsegélyezési idő hátralévő tartamán belül munkaképtelen volt, mert a megelőzőleg rendszeresen űzött bútorcsomagolói foglalkozást, vagy ahhoz hasonló testi megerőltetéssel járó munkát betegsége miatt nem folytathatott. Ugyanis eltekintve attól, hogy a dr. K. ]. által kórismézett betegség fennforgott-e vagy sem, az állandó jellegű szívműködési zavarok igénylőt mindenféle nehezebb munka folytatásától visszatartották; és különösen megszokott munkakörének betöltésére képtelenné tevén, keresetképtelenségét okozták. Való ugyan, hogy betegségének természetére tekintettel igénylő állapotát rokkantságnak is lehet minősíteni; minthogy azonban a rokkantsági tünetek alapjául a betegség szolgál, amelyből eredő keresetképtelenség 20 heti tartamára a táppénzsegély a törvény 50. §. 3. pontja értelmében biztosítva van, minthogy továbbá a rokkantbiztosítás szabályozása hiányában nincsen oly törvényes rendelkezés, mely az egyúttal rokkanttá vált beteg munkások betegsegélyezési igényeit kizárná, igénylő részére igazoltnak vett keresetképtelensége alapján a táppénzt a betegsegélyezés hátralévő időtartamára, vagyis a kiszolgáltatott 24 napi segélyezésen túl 116 napra a VII. napibérosztálynak megfelelő 3 korona 25 fillérrel számítva megítélni kellett. A táppénz megvonásának a tőrvény 52. §-ában megjelölt okai kideríthetők nem voltak; különösen nem merül fel bizonyíték arra, hogy igénylő valamely orvosi utasításnak meg nem felelt s ezáltal felgyógyulását késleltette volna. Az orvosi véleményekre tekintettel szükségtelennek mutatkozott az igénylő által felajánlott tanúbizonyítás arra nézve, hogy igénylő tényleg munkaképtelen volt és foglalkozását nem folytathatta. Végre megjegyzendő, hogy a bíróság igénylőnek a megbetegedése kezdetén fennforgott igényjogosultságát megállapíthatónak találta, nemcsak azért, mert a pénztár azt kétségbe nem vonta, de mert igénylő betegsége természeténél fogva már 1911. április hó 15-től 1912. február l-ig fennforgott munkaviszonynak tartamán belül kétségtelenül fennállott s így igénylő az által, hogy a megelőző betegsegélyeztetésének teljes kimerítése után több mint 8 héten át munkában állott, az újabb betegsegélyezésre való igényjogosultságot megszerezte. (T. 64. §.)