Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 13. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XVI. ülés, 1913. június hó 13-án

Munkásügyi Szemle 579 felel a gyakorlati élet igényeinek és legcélszerűbb, ha a törvény pénztári és bírói gyakorlatra hagyja fenn annak esetenkinti megoldását, hogy kinek minő gyógyászati segédeszközre van egészségének helyreállítása vagy fenntartása érdekében mellőzhetlen szüksége. E segélyszolgáltatás részletkérdései a törvényt kiegészítő ügyviteli szabályokra hagyhatók fenn. A takarékosság megvalósításának irányát részemről nem abban látnám, hogy költségesebb gyógyeszközök — habár azokra szükség is volna — ki ne szolgáltassanak, hanem hogy a célnak megfelelő gyógyászati segédeszközök lehető tökéletesen és egyénileg alkalmas kivitelben, egyszerűen és olcsón állíttassanak elő, újíttassanak és javíttassanak. Ennek pedig legcélszerűbb módja az volna, ha maga a pénztár tarthatna fenn megfelelő műhelyeket, amelyekben a sérültek tapasztalatainak és útmutatásainak is felhasználásával a gyógyeszközök tökéletesbítésére helyeztetnék a súly. II. Táppénzigény tartama. Felette kívánatosnak tartanám dr. fiahn tagtársunk amaz indítványának megvalósítását, hogy a táppénzszolgáltatás tartama legalább 26 hétre emeltessék fel. Ily irányú törvénymódosításra azonban nincs szükség, mert a törvény 51. §-a megadja a módot arra, hogy a megfelelő fedezet kimutatása esetén a megfelelő anyagi erővel rendelkező pénztár alapszabályszerű intézkedéssel megadhassa a 20 héten túli táppénzsegélyt. Mindaddig különösen, míg a fedezet és a szolgáltatások egyensúlya kérdésében kielégítő tapasztalatok rendelkezésünkre nem állanak, nem gondolnám tanácsosnak a törvényszerű legkisebb segélyezések mértékének felemelését. Annál is kevésbbé, mert a táppénzigény tartamának felemelésével párhuzamosan egyöntetűség okából a törvény 50. §-a 1—2. és 5. pontjaiban felsorolt egyéb segélyek tartamát is meghosszabbítani kellene, ami konzequenciáival kiszámíthatlan újabb megterhelést jelentene. A 20 héten felüli segélyek alapjának megteremtése mindenesetre kívánatos volna. És pedig részemről azt óhajtanám, hogy a már meglévő rendkívüli segélyalapokból is — amennyiben azok céljával és rendeltetésével összeegyeztethető — a pénztár tagjai általában egyforma elbánás szerint részesülhessenek túlmenő segélyezésben; és az ily segélyek megadásának feltételei is (természetesen törvényen kivüli szabályzatban) meghatároztassanak. Szükséges ez azért, hogy a pénztári autonóm határozatban meg nem nyugvó fél jogorvoslata alaposan felülbírálható legyen. Dr. Pap tagtársamnak abbeli javaslatához, hogy a megbetegedés első 3 napjára táppénz ne adassék, nem járulhatok hozzá azért, mert éppen a súlyosabban beteg munkásokra nézve létfentartásukat veszélyeztető károsodás volna, ha az első 3 napra eső táppénzt is meg nem kapnák. Nézetem szerint a törvény igen bölcsen és humánusan intézkedett akkor, amikor csak 3 napnál tovább tartó keresetképtelenség esetére, de az első 3 napra is megadja a táppénzt. III. Gyermekágyi segély. Ennek a segélynek törvényszerű 6 heti időtartamát elegendőnek tartom, de azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben az anya a munkát lebetegedése előtt hagyja abba, a segélynek legfeljebb 2 hétre eső része a lebetegedés előtti időre is kiszolgáltatható legyen. Ebben az esetben a tag lebetegedés után csak 4 hétre kapna gyermekágyi segélyt; amit azért nem tartok sérelmesnek, mert ha a tag a szülésből kifolyólag továbbra is keresetképtelen marad, a törvény 54. §-a értelmében úgyis a teljes segélyezési időtartamra részesülhet táppénzben. Az anya- és csecsemővédelem érdekében elérendő legfőbb cél az, hogy a munkásnő ne legyen kénytelen igényjogosultságának fentartása érdekében közvetlenül lebetegedése napjáig dolgozni, hanem megelőzőleg néhány héttel igényjogosultsága elvesztésének veszélye nélkül a munkát abbanhagyhassa. Ennek lehetővé tétele céljából a törvény 53. §-ának a következő kitétellel kiegészítését javaslom: E feltételek fennforgása esetén a gyermekágyi segélyre való igényjogosultság akkor is fennáll, ha a tag lebetegedését megelőző 4 hétig munkában nem állott.« IV. Családtagok betegsegélyezési igényjogosultsága. Ha a baleset ellen és betegség esetére is biztosított tagot baleset éri, úgy az abból származó betegsége alapján a betegsegélyezési számla terhére csak 10 hétig van segélyezésre igénye, a 11-ik héten túl mára baleseti számla terhére nyújtandó szolgáltatásban részesül. A segélyezésnek ilyen megosztása arra a