Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 13. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XVI. ülés, 1913. június hó 13-án

574 tésnél átlagban 400 korona teher esik, amihez ha az egészen sajátjukból fizetendő balesetköltséget hozzáveszszük, amely például az építő szakmánál a munkabérnek 2 5%-át teszi, a kizárólag a munkaadó által fizetett, le nem vont járulék összege átlagban 470 koronát tesz ki, ami egyáltalában nem mondható csekély áldozatnak. Pedig ezen a téren számolni kell a magyar munkaadók kicsi voltával is. 1911-ben az Országos Pénztár jelentése szerint 2%-ot fizető munkaadó 113.032 volt, a 3°/o-ot fizető munkaadó 106.747 számával szemben, szóval többségben voltak azok, akiknek inasokkal együtt öt alkalmazottjuk sem volt. A pénztárnál biztosított 1,120.992 alkalmazott-tagot pedig 219.779 munkaadó foglalkoztatta, egész Magyarországban tehát átlag nem esett hat alkalmazott egy munkaadóra. Ez a statisztikai adat azt mutatja, hogy a magyar munkaadók teherbírása igen minimális. Ezek között a munkaadók között nagyon sok a kicsi féreg, akik legnagyobb részt sohasem tudnak megnőni, akiknek nagy része csakhamar megint mint biztosított fog jelentkezni a pénztárnál és két keze munkájával fogja tovább folytatni a szakmáját és tulajdonképpen osztálykülönbség tekintetében alig különböznek az ipari alkalmazottól, a munkástól. Szükségesnek tartom itt annak a szállóigének a megcáfolását, hogy a 2°/o-ot fizetett munkaadók nyerészkednek a betegsegítő pénztáron. 1911-ben ugyanis az ő reájuk kivetett járulék 2/3 része az Országos Pénztár jelentése szerint befolyt. A nagy nyomorúságot bizonyítja a budapesti kerületi munkásbiztosító pénztár 1912. évi jelentésének az a szomorú adata is, hogy a pénztár végrehajtási osztálya ebben az egy évben 7.185 esetbení kiküldetése alkalmával nem foganatosíthatta a végrehajtást azért, mert ennyi munkaadó nem is volt feltalálható, pedig fel kell tételezni, hogy a pénztár a végletekig nem halogatta a végrehajtást. Ez különben véleményem szerint a kölcsönös szívességi bejelentésekkel is összefüggésben áll. Mindezek az adatok a magyar munkaadók tömegének nagy gazdasági gyöngeségét bizonyítják és azt, hogy őket teherbírás tekintetében Ausztria, vagy Németország munkaadóival összehasonlítani semmiképpen sem lehet. Áttérek egy kényes kérdésre, amelyre, ha az előadó úr és a felszólalások nem tértek volna ki, magam sem érintettem volna és ez a munkaadók járulékhátraléka. Tagadhatatlan az, hogy a munkaadók járulékhátralékai sok bajnak az okozói és ezen a téren erélyes intézkedésekre van szükség, bár ez a pont nem olyan óriási fontosságú, mint aminőnek általában hiszik és feltüntetni iparkodnak, mert a legtöbb deficites pénztár — így a budapesti is — akkor sem lett volna aktív, ha egész járulék előírása utolsó fillérig befolyik, ami pedig elképzelhetetlen. De a nagymértékű járulékhátralékok megszüntetése mellőzhetetlen és megszüntetésére elsősorban a munkaadóknak van legnagyobb szükségük. Mindenekfelett téved azonban Papp Géza osztálytanácsos-bíró úr, aki azt állította, hogy a kezelési költség magas százalék arányát a hátralékos munkaadók okozzák. Ellenkezőleg, én azt tartom, hogy a hanyag munkaadók a pénztáraknak nyereséget hoznak. A budapesti kerületi pénztárnál például 1912-ben késedelmi kamat címén 940.894 04 koronát, az előírt 77.471 "92 korona végrehajtási díjból a be nem folyt 11.000'38 korona levonása után 66.471 54 koronát sa törvény 12. §-ának alapján előírt tételekből a törlés és a be nem folyt összegek leszámítása után 147.233*53 koronát, összesen tehát végrehajtási költségek, késedelmi kamat címén és a törvény 12. §-a alapján 308.599*11 koronát vettek be. Ezzel szemben a végrehajtási költségek címén, amelyekben még a legapróbb, 6 koronás szeméthordási költség is be van számítva, a pénztárnak 76.468*69 korona költsége volt s így a munkaadók pontatlanságából a pénztár 232.130 korona többlethez jutott, ami az összes kezelési költségeknek közel 20%-át fedezte. Egy budapesti építőmester például 353 korona erejéig zálogoltatik azért, mert bejelentései nem szerdán érkeztek, hanem szerdán küldettek el, egy lakatosmester 832 koronát kellett, hogy fizessen három napig dolgozó, be nem jelentett munkása után. Meggyőződésem szerint hamar rá fognak jönni a hanyag munkaadók arra, hogy pontatlanságuk az ő károsodásukat idézi elő. Azt tartom azonban, hogy a munkaadókat jórészt igazságtalanul vádolta az előadó úr is azzal, hogy munkásaikat kisebb bérrel jelentik be, ami pedig a legtöbb esetben az időközi béremelkedés feledékenységből eredő, de nem rosszhiszemű be nem jelentésének a következménye. Már előbb említettem, hogy a pénztárak kezelési költségei még nagyobb mértékben emelkedtek, mint az orvosi költségek és azért csodálatos, hogy a pénztári vezetők részéről mindig csak az orvosi költségek emelkedésé-