Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 13. szám - A munkásvédelem a Németbirodalomban. (Befejező közlemény)

546 Munkásügyi Szemle Az ipar gyors fejlődése következtében azonban ezen óvórendszabá­lyok is javításra szorultak, miért is az elmúlt évben újra átdolgoztattak és az idó'közben szükségesnek mutatkozott irányban (pl. az elektromos be­rendezésekre) kiterjesztettek. A birodalmi biztosítási hivatal és egyes kor­mányok ezen munkálatoknál résztvettek és tapasztalataikat rendelkezésre bocsátották. Hogy a balesetelháritásra irányuló gondoskodás a birodalmi munkás­biztosítási hivatal és az ipari szakszövetkezetek együttműködése folytán mennyire fejlődött, azt mutatja a német szakszövetkezetek 25 éves jubi­leuma alkalmával kiadott emlékirat, amelyet »Balesetelhárítás és üzembiz­tonság* címen Hartmann és Schlesinger írt meg. Ezen emlékirat volt első gyümölcse annak a 177.500 márkás alapít­ványnak, amelyet a szakszövetkezetek Ő császári felségének, II. Vilmos uralkodónak és Auguszta Viktória császárnénak és királynénak ezüst menyegzője alkalmával tettek a munkások életének és egészségének vé­delmére és általában a balesetek elhárítására szolgáló találmányok és munkálatok jutalmazására. A munkásvédelmi törekvések első idejében a műszaki tudományok e téren a várakozás álláspontjára helyezkedtek, mert a munkásvédelem gazdasági fontosságát egyelőre föl nem ismerték. Általában megelégedtek azzal, hogy a gépeknek szemsértően veszélyes részeit szekrényekkel, bur­kolatokkal és rácsokkal vették körül, hogy a munkás rendes tevékenysége közben azokkal érintkezésbe ne juthasson. Lassankint azonban a műszaki tudományoknak egészen új ága fejlődött ki, mert az egyre jobban jelent­kező igényeknek minél gyakorlatibb megoldással eleget kellett tenni. Az ipar és a technika hirtelen fejlődésével újabb veszélyek mutatkoztak, azon­ban egyúttal ugyancsak az ipar és a technika megadták az eszközöket ezen veszélyek legyőzésére is. A munkásvédelmi technika igen nagy fejlő­désen ment át. Mindinkább győzedelmeskedik az a cél, hogy az üzemi be­rendezések úgy szerkesztessenek, hogy már az építkezés és a berendezés használási módja és minősége biztosítsa a munkások életét és egészségét a veszélyekkel szemben és ne kelljen utólagosan odaillesztett óvóeszközöket alkalmazni. Az óvóeszköz céljának csak úgy felel meg, ha hatása a munkás akaratától független; a balesetelhárításnak és az egészség védelmének ki­fogástalannak kell lenni akkor is, ha a munkás vigyázatlanul, vagy ügyet­lenül végzi teendőjét. Az utolsó években igen sok szellemes berendezés került napvilágra, amely a munkát a munkásnak közreműködése nélkül veszélytelenebbé teszi, úgy, hogy ma már nem ezen eszközök szaporítása és új találmányok kigondolása, hanem a lehetőleg általános elterjesztése és használata kívánatos. Az üzemi berendezések gyártásánál egyre jobban figyelembe veszik a balesetelhárítás kívánalmait, úgy, hogy az üzemi berendezéssel egyúttal már az óvóberendezések is együtt szállíttatnak. Ez az út vezet legbiztosabban a célhoz és ezért a szakszövetkezetek jelentékeny munkásságot fejtenek ki, befolyásolják a gépgyártást, hogy a védelmi technika kívánságait már a gépek szerkesztésénél figyelembe vegye. A munkásvédelmi intézkedések megvalósítását csak kielégítő intenzív felügyelet útján érhetjük el. Németországban erre különböző szervek hivatottak. Az 1891. évi ipartörvénynek munkásvédelmi intézkedéseit a rendes rendőrhatóságok mellett, vagy pedig kizárólagos joggal az egyes országok kormányai által kinevezett hivatalnokok ellenőrzik. Ezzel az állami ipar­felügyeleti intézmény, amely Poroszországban már előbb is megvolt, az egész Németbirodalomban kötelezővé vált. Az évek folyamán ezen ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents