Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XIII. ülés 1913. évi május hó 8-án. (Folytatás)

Munkásügyi Szemle 485 igények szigorú elbírálására vonatkozó szabályok betartása mellett — a legteljesebb mértékben elégítsék ki.* Ily körülmények között a pénztári adminisztrációnak mi lehet a feladata ? Elfogadni és követni a választott bíróság gyakorlatát, vagy pedig annak az eshetőségnek kitenni a pénztárt, hogy a tag a husz,heti segélyezés időtartama után küldessék választott bírósági ítélettel fürdőbe. És itt figyelmeztetnem kell arra, hogy az adminisztrációnak e kérdésben nemcsak anyagi felelőssége van, mert hiszen lelkiismereti kérdés az, hogy a tagot elutasítván, esetleg oly időben kerülhetne csak gyógyfürdőbe, amikor talán már késő. De figyelmen kivül hagyta a tisztelt előadó úr azt a lényeges körülményt is, hogy nálunk a mai gyakorlat szerint jiemcsak a tagoknak, de a családragoknak is lehet igényük fürdősegélyre. Az Állami Munkásbiztosítási Hivatal 1912. évi április hó 12-én kelt ítéletében a szanatóriumi gyógykezelést az igényjogosult családtagokra is kiterjeszti a következő indokolással: A felsőbíróság döntő kérdésként első sorban azt mérlegelte, hogy az 1907. évi XIX. t.-c. rendelkezései szempontjából egyáltalán igényelhet-e a pénztártól a biztosított tagnak igényjogosult családtagja szanatóriumi gyógykezelést. Az, hogy a szanatóriumi gyógykezelést, ha az egyedül célravezető, adni kell magának a tagnak, az Állami Hivatal már más esetben kimondotta. Ezt az álláspontot az ott kifejtett okokból itt is elfogadva, a felsőbíróság ezt a biztosított tagokon túl az igényjogosult családtagokra is kihatónak tartja és pedig ugyanazokból az okokból, amelyek a m. kir. Állami Munkásbiztosítási Hivatalt annak az elvnek elfogadására indították, hogy a kórházi kezelést, ha ez egyedül célravezető, a tag igényjogosult családtagja részére is megítélje a pénztárral szemben az 1907: XIX. t.-c 59. §. utolsó bekezdésében megjelölt segélyezési eszközök, tehát az ott említett gyógyintézet költségeinek megtérítése az ott megjelölt feltételek esetén nemcsak a tag saját személyére nézve, hanem igényjogosult családtagjai részére is követelhető a pénztártól*. (Á. H. 1910. P. 450/5.) Az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár elnöksége pedig 1912. évi július hó 2-án kelt 38.511/912. sz. határozatában kimondja, hogy a kórházba, gyógyintézetbe, gyógyhelyre küldött családtagoknak mindazok a gyógy-,és ellátási tényezők adandók meg, mint a biztosított pénztári tagnak. És végül be kell mutatnom még egy ítéletet, amelyre a választott bíróságokról folytatott vitában már hivatkoztam s mely ítélet létezését akkor egyik tagtársunk kétségbevonta. Már akkor engedelmet kértem, hogy alkalmilag ezt az ítéletet bemutathassam s most kívánok ez engedélylyel élni. Az eset a következő : D. M. pénztári tag engedélyt nyert arra, hogy magát idült gégehurutja ellen a gleichenbergi gyógyfürdőben 3—4 héten át kezeltethesse. Ezidőre kétszeres táppénzt engedélyezett a pénztár. A tag kérte a fölmerült teljes gyógyköltség megítélését. A bíróság a költséget megítélte a következő indokolással: »A bíróság ugyanis úgy találta, hogy semmi törvényes alapja nincs annak a pénztári felfogásnak, hogy a pénztár a kétszeres táppénzzel a tag segélyezési igényét a törvény 55. §-ában és az Országos Pénztár alapszabályainak 43. §-ában keretek között teljes mértékben kielégítette. Az Állami Hivatal a T. 55. §-ának utolsó bekezdésében a táppénz kétszeres összegre való felemelésre vonatkozó rendelkezést, mely a fürdősegélyt kifejezetten nem említi, erre is kiterjeszteni annál kevésbbé lehet, mert ily értelmezés mellett az alsóbb napibérosztályba sorozott tagok a teljes fürdősegélytől elesnének, míg a magasabb napibérosztályba sorozottak annak egyenértékéhez a kétszeres táppénzzel esetleg hozzájárulnának. Már pedig ez törvényellenes volna, mert a fürdősegély, miként ez a Hivatal 10. sz. elvi határozatában indokoltan kimondatott, természetben nyújtandó segély lévén, reá a tagoknak napibérosztályukra való tekintet nélkül egyképpen igényük van. Ebből következik, hogy ha a pénztár a tag részére szükséges fürdőt természetben szolgáltatni nem tudja, a tag magánúton jogszerűen használt fürdő költségeinek megtérítését nem kétszeres táppénzben, hanem abban a mértékben követelheti, amely megfelel a fürdő használatával járó szükséges kiadásoknak.« (Á. H. 1910. 114/421. P.) A megítélt 17 napi ápolás költsége volt 162 korona 56 fillér, egynapi ápolási költség átlaga tehát 9-5 korona. A magyarországi pénztárak pénzügyi válságát azonban a fürdősegély kérdésével kapcsolatba hozni nem lehet, mert az imént ismertetett esetek a gyakorlatban csak szórványosan fordulnak elő s ezekből a pénzügyi egyensúly megbolygatására következtetést vonni ma még nem lehet.