Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XIII. ülés 1913. évi május hó 8-án. (Folytatás)

476 Munkásügyi Szemle vény semmivel sem nyújt többet a külföldnél, sőt megállapítható, hogy a külföld a minimális szolgáltatások tekintetében is jóval előttünk halad. Csupán egy segélyezési nem van, amelylyel megelőztük a külföldet, s amely bizonyos oldalról rendszeres támadtatásoknak van kitéve : a családtagok segélyezése. Ezt ugyanis a magyar törvény kötelezőnek írja elő, az osztrák és a német legújabb törvények is csak fakultatív biztosítást állapítanak meg a családtagokra vonatkozólag. Ugy Ausztriában, mint Németországban az új biztosítási javaslatok tárgyalásai során a sajtóban, parlamentben, főleg pedig a parlamenti bizottságokban, sokat vitatott kérdés volt a családtagok segélyezése. Általában kialakult az a nézet, hogy a segélyezésnek ezt a nemét kötelezően kellene megállapítani, azonban ismeretlen tehertétellel állván szemben, egyik helyen sem merték ezt megtenni, mert féltették a munkásbiztosítás pénzügyi egyensúlyát. Aki azonban a német munkásbetegsegélyző pénztárak működését ismeri, tudja, hogy a legtöbb pénztár mint túlmenő segélyt biztosítja a családtagok gyógykezeltetését is, elhunyt családtagok után temetkezési járulékot is fizet és csak a legkevesebb helyen kell e szolgáltatásokért a tagoknak némi csekély külön díjat fizetni. Ezzel szemben áll azonban az, hogy míg mi Magyarországon még mindig a minimális szolgáltatásoknál tartunk, sőt ezeknek teljesítése érdekében is nagy küzdelmet vagyunk kénytelenek folytatni, addig úgy Ausztriában, mint Németországban alig van pénztár, amely túlmenő segélyeket ne nyújtana. A túlmenő segélyezések elsősorban a táppénz tartamának kiterjesztésére vonatkoznak. Ausztriában már ma sok pénztár egy évig terjedő időre fizeti a táppénzt. Vannak pénztárak, amelyek a tagság tartama szerint állapítják meg a táppénz élvezetének tartamát, vagyis a minimálison túlmenő segély igényét 1—3 évig terjedő tagsági tartamhoz kötik. Ez nemcsak humánus, de pénzügyileg is igen helyes rendelkezés. Mert minden tagnak érdekében áll, hogy tagságában megszakítások ne következzenek be s ez okból az üzemből való kilépés után is önként tovább fizetik járulékaikat. Ez pedig óriási összegre rug. Nálunk a munkából való kilépés esetén sem a tag, sem a pénztár nem törődnek a továbbfizetéssel s tapasztalatunk az, hogy a törvényben megengedett önként továbbfizetési joggal csak azok a tagok élnek, akik a pénztár szolgáltatásait egyidejűleg igénybe kívánják venni. Egymilliónál több a kijelentések száma a budapesti pénztárnál, ezek közül alig néhány ezernyi az önként továbbfizetők száma és ha igaz is, hogy a kijelentett tagok túlnyomó többségükben rövidebb, vagy hosszabb idő múlva ismét munkához jutván, ismét a pénztár tagjaivá válnak, de az üzemváltozás közötti időszakra a pénztár járulékot semmi esetre sem kap, noha a rizikót a pénztár a taggal szemben viseli. És itt mindjárt rámutathatok törvényünknek a passzív tagságra vonatkozó rendelkezéseire. A T. 61. §-ának 3-ik bekezdése szerint a tagság s ezzel a betegsegélyezésekre való igény a kötelezett tagoknál a foglalkozásból való kilépés napján szűnik meg. A 61. § szerint az a tag, ki az Országos Pénztárnál egy év tartama alatt összesen legalább 6 hónapig volt biztosítva, a kilépés után még három hétig, ha pedig két év leforgása alatt legalább 12 hónapig volt biztosítva, 6 hétig élvezi. Hogy alakul a helyzet a gyakorlatban? A tag a munkából kilép, elveszti tagsági jogait, s ha megbetegszik, semmi igényt sem tarthatna a fenn megállapított határidőn túl segélyezésre. Azonban a törvény 60. §-ának utolsó bekezdése akként rendelkezik, hogy orvosi vizsgálat nélkül is tag maradhat az a biztosított, aki a tagsági kötelezettséget megállapító foglalkozásból kilép s a kilépéstől számított négy hét alatt az addig esedékessé vált járulékokat sajátjából befizeti. A tagnak tehát egyáltalán nem érdeke, hogy a kilépés után azonnal jelentkezzék önkéntes tagságra, mert ráér ezt négy hétig megtenni, ha ezen idő alatt megbetegszik és ha az előző szakasz rendelkezései szerint igényei meg is szűntek, egyszerű utánfizetéssel, vagyis néhány fillérnyi. járulékkal újra megszerezheti teljes 20 heti szolgáltatásokra való igényét. Érdekesnek tartom felemlíteni, hogy e tekintetben a külföldi törvények miként intézkednek. A régi osztrák törvény szerint a passzív tagság tartama 6 hét, tekintet nélkül arra, hogy előzőleg meddig volt a tag munkában. Az új osztrák törvényjavaslat szerint a passzív tagság maximuma 6 hét ugyan, amennyiben azonban a tag ennél rövidebb ideig állott kilépése előtt munkában, a passzív tagság tartama egyező a pénztári tagság tartamával. A régi német törvény a kilépés után még 3 hétig tartja fenn a tag jogait, ha a tag közvetlenül megelőzőleg legalább 3 hétig tagja volt a pénztárnak. Az új német törvény szerint, ha 12 hónapon belül 26 hétig, vagy a kilépést közvetlen megelőzőleg 6 hétig volt a pénztár tagja, akkor a kilépéstől számított még 3 hétig tart a passzív tagság.