Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XIII. ülés 1913. évi május hó 8-án. (Folytatás)

472 Munkásügyi Szemle foglalkozni, szintén nincsenek tisztában azzal, hogy munkásbiztosítási kérdésekben csak azok fejthetnek ki eredményesebb és értékesebb működést, akik az ehhez szükséges elméleti ismereteket és gyakorlati tudást megszerezték; akik ezzel nem rendelkeznek, azok direkte megkülönböztetendők azoktól, akik ezeket az ismereteket nélkülözik. Aki különböző fórumok orvosi tanácsainak ténykedéseit ismeri, tisztában van azzal, hogy bármelyik véleménye is téves lehet, még a legfelsőbbé is, különösen, ha az egyéni s nem az össztanácstól származó. Éppen ezért a tagot arra bíztatni, hogy az orvost esetleges téves véleményért polgári bíróság elé állítsa, legalább is furcsa volna. Az előadó úr példaképpen diphteria esetet említett. A diphteria, amint az hozzáértők előtt ismeretes, oly betegség, amelynél a tünetek néhány óra múlva más és más formában jelennek meg, csakúgy, mint más betegségeknél is, s ha a példában említett orvos 4 -5 órával később látta volna a beteget, valószínű, hogy ő is diphteriát állapított volna meg. Az időbelileg egymástól különböző vizsgálatok eredményének eltérő voltát mi sem igazolja jobban, mint az a különbség, amelyet a pénztári orvos, a választott bíróság s az orvosi tanács szakértőjének véleményéből állapíthatunk meg. Az esetek legtöbbjében eltér az a lelet, amelyet a pénztári kezelőorvos a kezelés befejeztével ad attól a lelettől, amelyet néhány hónappal későbben a választott bírósági szakértő állapít meg s ez viszont különbözik attól a lelettől és véleménytől, amelyet egy év, vagy ennél is hosszabb idő múlva az orvosi tanács ad meg. Ily véleménykülönbségekért az orvosi tudományt, vagy az azt képviselő örvosszakértőt megtámadni nem lehet. A polgári per útjára való utalás annál inkább felesleges, zaklatásszerű, sőt hajsza jellegű, mert ha az orvos műhibát követett el, eme műhiba megtorlására törvényes intézkedések állnak fenn, amelyek a műhibák elkövetőit súlyosan büntetik. Az 1876. XIV. t.-C. 47. §-a, az 1878. V. t.-c. 290., 291., 310. és 311. §§-ai megszabják a műhibák elkövetésének megtorlását. Felszólalásom befejezéséül arra óhajtok rámutatni, hegy a betegsegélyezés s, ami vele egyenértékű, a betegsegélyezési törvény akkor fog feladatának kellő magaslatán állni, ha a segélyezést minden irányban az eddiginél nagyobb mértékben tudja gyakorolni, ha minden rendelkezésre álló eszközt igényt tud venni, hogy a betegek munkaképességét visszaállítsa s ha mindezek mellett még oly preventív intézményeket is létesíthet, amelyek betegségek keletkezésének és elterjedésének elhárítására alkalmasak s végül, ha a betegségbe való visszaesés megelőzéséről is gondoskodhatik olyképpen, hogy lábbadozó betegek számára valamint a tüdőgümőkór s egyébb qümős megbetegedések megelőzések szolgáló, megfelelő számú üdülőtelepeket létesíthetne, amelyekben a súlyosabb betegség kiállása után jó levegőn, kellő táplálkozás mellett visszanyerhetik gyorsan a szervezet teljes ellenálló képességét. Hlavács Kornél: Köszönöm a t. főorvos úrnak, hogy tudomásunkra hozta, hogy a budapesti pénztárban 6.000 beteg közül 3.000 tüdőbeteg van. Ez az adat megerősíti az én álláspontomat, amelyből kiindultam az egész előadásomban, hogy t. i. a mai munkásbiztosító pénztárak azért nem tudnak fennállani, mert a rokkantbiztosítás burkolt formában ma is az ő feladatuk. A másik kérdést illetőleg a t. főorvos úr tévedett, mert arra a kérdésre, amit első sorban felvetettem, már előadásomban megadtam a választ. Azt vetettem fel, hogyha az orvos téved, ki fizesse meg az ebből származó kárt, a tag fizesse-e meg a pénztárnak, vagy az orvos fizesse-e meg a pénztárnak? Senki se fizesse meg a pénztárnak: ezt bizonyítottam be. Ha az orvos jóhiszeműen tévedett, ha az orvos azt tudja igazolni, hogy tényleg olyan szimptómák voltak, amelyekből joggal következtethetett a modern orvostudomány szerint arra, hogy ezt az intézkedést meg kell tenni, akkor senki sem fogja az orvost felelősségre vonni. Viszont ha rosszhiszeműen adott az orvos a betegnek gyógyszert, ha összejátszás látszik az orvos részéről, akkor ki vonja az orvost felelősségre ? A tag-e, akinek nincs ehhez sem pénze, sem jogi tudása, vagy a pénztár, akinek van pénze, van ügyvédje. Nem a tisztességes orvosok ellen akartam felszólalni és nagyon sajnálom, hogy Friedrich tanár úr mégis az ő védelmükre kelt. Szterényi József elnök: A vitában résztvenni szándékozó tagtársaink figyelmét arra bátorkodom felhívni, hogy felszólalásaikban a mostani törvény ezen fejezetének esetleges hiányait és hibáit méltóztatnának érinteni,