Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - Jelentés az Országos Pénztár Közgyűléséhez

22 Munkásügyi Szemle kölcsönt, ebből visszafizettünk 50.000 koronát; a 750.000 koronát 1914. évi július hó 30-áig kellene visszafizetnünk, azonban tekintettel arra, hogy az államkincstár az igazgatási költségeket egész 1913-ig igen csekély mértékben vállalta és így az Országos Pénztárnak csupán a betegsegélyezési ágazaton e címen 1911. év végéig 580.000 korona, 1912. évit is számítva, a 750.000 koronát jóval meghaladó törvényen kívül eső kiadást okozott, kértük a kereskedelemügyi minisztériumtól a kamatmentes kölcsönnek ellenérték fejében való törlését. A bevételekről és kiadásokról a segélyek ismertetésénél kívánok megemlékezni, ennélfogva az anyagiakra vonatkozó észrevételeimet befejezem és áttérek a tagforgalom ismertetésére, mely legközelebbről érinti az anyagi helyzetet, akár a bevételek, akár a kiadások vizsgálatáról van szó és nagy jelentősége van az Országos Pénztár fejlődésének megítélése szempontjából. Évi jelentésünk 37-ik lapján találjuk azt a tanulságos táblát, amely mutatja, hogy az Országos Pénztár fennállása, tehát 1907 óta 778.891-ről 1911. év végéig 1,120.992-re emelkedett fel a tagok átlagos száma, vagyis körülbelül 397«-kal. Az Országos Pénztár életbelépte előtti szintén 5 év eredménye a következő volt: 1902-ben 627.146 volt a biztosítottak átlagos taglétszáma, 1907-ig csak 778.891-re szaporodván, 18 százalékos gyarapodás konstatálható, vagyis még csak a fele sem annak a fejlődésnek, melyre a centralizáció hatása alatt rámutatni lehet. A szaporodásnak bármi legyen is az oka, teljesen mellékes, de kívánatos felemlíteni, hogy a biztosítás körének kiterjesztésén kivül a centralizáció irányításából folyó ellenőrzés is nagy mértékben sarkalta a munkaadókat törvényszerű bejelentési kötelezettségeik teljesítésére. A tagok 84"6"A-a a kerületi munkásbiztosító pénztárak kötelékéhez, 14'8''/o a vállalati és 0*6u/o a magánegyesületi pénztárakhoz tartozik, vagyis a kerületi munkásbiztosító pénztárakban 948.393 tagunk, a vállalatiakban a Máv. nélkül 79.829, a Máv.-nál 85.751 és a magánegyesületiekben 7.019 tagunk van biztosítva, illetve az összlétszámból esik: Ezzel szembeállítom a külföldi arányt és pedig Németországban 1910-ben volt 13,069.000 tag; ebből 3,295.000 olyan pénztáraknál volt biztosítva, amelyeknek kezelési költségeit a munkaadók viselték, tehát 9,989.000-rel szemben áll 3.295 ezer vagyis az összes tagoknak 23/o—77u,o. A viszonyé tekintetben Ausztriában majdnem ugyanaz, mert a vállalati pénztárak tagjainak a kerületi pénztárakéhoz való százalékos aránya a 24-76-hoz. Ezt az összehasonlítást azért teszem, hogy már itt rámutassak arra, miszerint az adminisztratív költség fejenként kisebb kell, hogy legyen a külföldi betegségre biztosított tagoknál ezen okból is, mert tudóit dolog, hogy a vállalati pénztárak adminisztratív költségeit külföldön is a munkaadók viselik. Az anyagi helyzet nemcsak a taglétszámhoz, hanem a betegforgalomhoz is igazodik, mert az első a főbevételi, a második a főkiadási tétel; jóllehet, hogy ezen anyagi jelentőségen kivül még a szociális biztosításnak is érdekes anyagot nyújt arra, hogy a jövő érdekében minő prevenciót kell foganatosítania. Az 1911. évben majdnem 6 millió keresetképtelenséggel járó betegedési nap esett a férfiakra és 1,270.000 a nőkre; átlag egy tagra hat és fél nap. Bár az előző két évhez viszonyítva majd egy egész nap emelkedés a kerületiekre magánegyesületiekre 948.393 7.019 955.412 85 1 i>, 165.580, vagyis az f.120.992 a vállalatiakra összes tagok l5"/o-a. Összesen—