Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1913 / 1. szám - Az otthonmunkások gazdasági védelme
4 Munkásügyi Szemle Vorarlbergben elterjedt Schiffli-hímzés technikáját, az e hímzéshez alkalmazott gépeket, annál válságosabb helyzetbe kerülnek maguk az e hímzéssel foglalkozó otthonmunkások. Általában mondhatjuk tehát, hogy a technikai eljárás tökéletesbítése segít ugyan a vállalkozón; segít, mert olcsóbbá teszi egyes fogyasztási cikkeit, a közönségen, de magának a munkásnak helyzetén mitsem javít, só't, ha egyáltalán változtat rajta, hát inkább még ront. Javasolták továbbá a közönség műizlésének fejlesztését és az otthonmunkások oly irányú képzését, hogy ezek a közönségnél jelentkező' magasabb műizlésnek is képesek legyenek megfelelni. Különösen a csipkekészítés és hímzés terén érvényesül ez a törekvés. Tudjuk, hogy vannak nálunk is egyesületek, melyek e szép feladatot tűzték maguk elé. Bármennyire elismerésre méltó is azonban ez a törekvés, amennyiben új teret nyit a vállalkozásnak és ezzel új munkaalkalmakat is teremt, az otthonmunkások helyzetének javítása szempontjából nagy eredményt attól várni nem lehet. Kétségtelen ugyanis, hogy mihelyt az jövedelmezőbbé válik, a termelést, illetve annak irányítását e nyereségre nem törekvő egyesületek kezéből kiragadja a magánvállalkozás és a haszon, mely az izlés fejlesztéséből, a munkásoknak beoktatásából származik, többé nem az otthonmunkásoknak, hanem ismét csak a vállalkozóknak válik javára. Egyébként, még ha nem így volna is, az otthonmunkának azok az ágai, melyeknél a különleges ízlés egyáltalán érvényesül, a munkásoknak aránylag csekély részét foglalkoztatják és ha ezeknek helyzete javulna is, ez az otthonmunkások tömegének helyzetén, azokén, akik nem a fényűzésnek, hanem első rendű szükségleteknek kielégítésére dolgoznak, mitsem változtat. Javasolták azt is — és e javaslatot különösen az az újabb keletű szociálpolitikai irányzat tette magáévá, mely »Mittelstandspolitik« elnevezése alatt a középosztály megerősítését tűzte ki céljául, — hogy fel kell szabadítani az otthonmunkást a vállalkozó uralma alól, önálló iparossá kell őt tenni, a vállalkozónak szerepét pedig rá kell ruházni az önállóvá tett e kisiparosok szövetkezeteire. Meg kell állapítani, hogy Ausztriának egyes helyein, különösen Csehországban, ahol a legjobb értelemben vett szövetkezési szellem úgy az iparosoknál, mint a munkásoknál utánzásra méltó módon kifejlődött, az otthonmunka egyes ágaiban csakugyan értek is el eredményeket a szakszervezeti alapon létesített szövetkezetekkel. így virágzott fel a kormánynak is meleg támogatása mellett előbb a gablonzi, azután a horitzi üveggyöngy- és üveggömbkészítő; a morchensterni csillárárúkészítő otthonmunkás-szövetkezet; Ausztriának más részeiben faárúkat készítő és kosárfonó otthonmunkásoknak egy egy szövetkezete. Sok reményt fűzni azonban a szövetkezeti eszmének általános érvényesüléséhez az otthonmunkában — sajnálattal kell ezt megállapítani — nem lehet. A szövetkezés ugyanis a szervezkedésnek már magasabb rendű megnyilvánulása, amelyet, egyes kivételektől eltekintve, nem lehet éppen azoktól a munkásoktól várni, akik a szervezkedésnek még alacsonyabb fokára sem voltak képesek felemelkedni. Ha az otthonmunkások nem képesek még oly egyesületbe sem tömörülni, amely anyagi kockázattal nem jár, kereskedelmi képzettséget, vállalkozói szellemet nem és érdekeik megóvására csekély anyagi áldozattal legfölebb csak némi együttérzést igényel: akkor azt várni, hogy képesek azok a legmagasabb szövetkezési formának felvételére, képesek a termelő szövetkezetben való egyesülésre, nem lehet. Az otthonmunkával közelebbről foglalkozó szociálpolitikusok legtöbbje meg is elégednék tehát egyelőre, ha az otthonmunkásokat legalább szakszervezetekbe lehetne tömöríteni. Vagyis oly szervezetekbe, amelyeknek feladata csak az volna, hogy azok a munkások érdekeit a munkaadókkal szemben egységesen képviseljék, az egyesített munkaerőnek hatalmával folyjanak be a munkafeltételeknek megállapításába, e hatalomnak rendelkezésére álló eszközökkel kényszerítsék a munkaadókat a munkás egész