Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 2. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VIII. ülés. 1913. évi január hó 16-án

Munkásügyi Szemle 99 zésre vagy kártalanításra támasztott igény jogtalanul megállapíttatik, vagy megtagadtatik, akkor a törvény 167. §-ának szövegezése és szelleme értelmében egyaránt helye van a fölebbezésnek, mert ilyenkor nem pusztán a segélyezésnek módozatai, vagy a pénzbeli segélyek nagysága a vitásak, amelyekre vonatkozólag a törvényjavaslatnak az előadó úr által idézett megokolása a fölebbezés kizárását indokoltnak jelzi. Vagyis nem osztozom előadó úr abbeli véleményében, hogy a Hivatal megszorította volna a választott bíróságok inapellabilis ítéleteinek körét. Különben a pörrend szabályai nem deduktívek és nem örökérvényűek. Ami ma szükségszerű pörrendi szabály, az évtizedek múlva fölösleges lehet. Ma még nem tartunk ott a szociális biztosításban, hogy annak jogszabályait a választott bíróságok teljes szabatossággal és tökélylyel alkalmazzák. Ma még a^ felsőbb fórumnak is szinte napról-napra a törvény alkalmazásának új meg új módozatait kell megvitatnia és eldöntenie, hogy irányt szabjon a jog alkalmazásának és nyilván még hosszú idő kell hozzá, amíg ezt a föladatát csak nagyjában is teljesítette. Ezt a legutóbbi érvet kell irányadónak tekintenünk akkor, amikor a Hivatal 7. számú elvi határozata s jelesül a jogesetnek a felebbezés tárgyát képező igénypontnak hivatatból való megvizsgálása, az ultra petitum való megítélés és a reformatio in pejus kérdéseivel állunk szemben, amelyekről előadó úr itteni előterjesztésében említett cikkeiben nagyon értékesen elmélkedett. A jelzett határozatot tudniillik s illetőleg az abban megtestesülő perjogi irányadást, amely szerint a felebbezésben tárgyazott igénypontot hivatalból minden tekintetben kell megvizsgálni s az igényt a törvény- és alapszabályszerü mértékig megítélni, a felebbezés irányára, határaira való tekintet nélkül esetleg feleslegesnek és mellőzendőnek találják majd a jogfejlődésnek azon fokán, amikor a munkásbiztosítási jogszolgáltatás terén meglesz a bírói gyakorlat megállapodottsága, amikor már a pénztáraknál is a törvény alkalmazása körül teljes lesz a tájékozottság s a törvénynyel és alapszabályokkal meg nem egyező segélyezés, vagy a segélyeknek jogtalan megtagadása magának a pénztárnak autonómikus szervezetében szül majd ellenhatást, a biztosítottak pedig jogaik felől a Németországban tapasztalt tájékozottsággal fognak birni úgy, hogy minden jogtalan határozatnak hiányát, vagy tévességét maguk lesznek képesek észrevenni és jogorvoslattal megostromolni. Ekkor már az első fokú munkásbiztosítási bíróságok is ott lesznek azon a fejlődési magaslaton, amely mindnyájunk előtt ideálként lebeg, s jelesül nagy ipari gócpontokon székelő, az ipari és biztosítási ügyekben tekintélyek gyanánt irányadó szociális bíróságokká válnak. így a felebbviteli bíróságoknak hivatalból való vizsgálata esetleg felesleges lesz. Ma azonban még nem az a jogi helyzet. De ezektől eltekintve, a munkásbiztosítási bíráskodás jellege, annak nem magánjogi, hanem közigazgatási jogi minősége is a hivatalból való vizsgálatot igazolttá s a jogtudomány alaptanaival is összhangzóvá teszi. A törvényünk-megalkotta biztosítás ugyanis közbiztosítás. Leginkább teszi ezt nyilvánvalóvá ennek a biztosításnak bizonyos üzemekhez és foglalkozásokhoz kötött kötelező volta. A törvény indokolása annak okai között, amelyek a kötelező biztosítás létesítésére utalnak, hangsúlyozza és kifejti, mennyire közvetlen államérdek a munkásbiztosítás és annak helyes működése és pedig a közegészség, az ipar és kereskedelem érdekei és a szocziális konszolidálás szempontjából egyaránt. A munkásbiztosítás vagyoni alapjai közpénzek, amelyeket a törvény-létesítette kötelező biztosítás céljaira kötelező mérvben és módon kell felhasználni. Ami az egyik tagnak jogtalanul jut, az csorbítja az összes többieknek jogos igényét. Nyilvánvaló mindezekből, hogy a betegségi segélyezések és kártalanítások nem pusztán az enyém-tied kérdései, nem pusztán magánjogi szolgáltatások, hanem közszolgáltatások, a felettök való bíráskodás tehát közjogi jellegű közigazgatási bíráskodás. Minden közjogi bíráskodásnál fokozott mérvben áll az, hogy a helyes jogszolgáltatás közérdek és nem pusztán a jogosítottnak ügye. Egyik nagy jogászunk, a m. kir. közigazgazgatási bíróság irányadó tekintélyű elnöke: dr. Wlassics Gyula a >Jogállam« legújabb évfolyamának bevezető számában »Perjogi alapelvek a közigazgatási bíráskodásban« címen a külföldi kiváló jogászokkal egyetériően bizonyítja be, hogy a közigazgatási igazságszolgáltatás