Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 2. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VIII. ülés. 1913. évi január hó 16-án

94 Munkásügyi Szemle van szükség s ez a biztosítási kötelezettség s illetőleg az önkéntes biztosítás ügyletének jogi kérdése. A többi eldöntendő kérdések így járulékok és biztosítási díjak felett támadt vitákban az alkalmaztatás tényének, tartamának, a díjazás mennyiségének kérdései, nem biztosításjogi szakkérdések s egyébként sem olyanok, hogy éppen a munkásbiztosítási bíróságoknak közreműködését igényelnék. E tekintetben teljesen osztozom törvényünk indokolásának érvelésében. Ami a munkaviszonyból folyó jogi következményeket s azok szociális vonatkozásait illeti, ezekre nézve nem a mi törvényünk keretében van helyén a létező jogállapot félszegségeit kiküszöbölni, ebben az új ipartörvénynek áll föladatában a megoldás az ipari bíróságoknak a szakképviseletet bevonása útján létesítendő helyes szervezésével. A kihágások elbírálásánál a biztosítási kérdésen kivül büntetőjogi s rendtartási elemek és szempontok a döntőek. A biztosítási kérdésen felül egyetlen jog-, vagy ténykérdést sem találok ezekben oly bonyolultnak, vagy nehéznek, hogysem azt a rendőri büntető bíróságok a sértett pénztárak kellő közreműködése és az általuk adandó fölvilágosítások mellett a kivánt alapossággal el nem dönthetnék. E tekintetben történetesen módomban volt teljes tájékozást szereznem s a munkásbiztosítási kihágási bíráskodás jelen szervezése mellett nyugodtan állíthatom, hogy az a munkásbiztosítási választott bíróságok bevonása mellett is alig lenne tökéletesebb. Sikerült ugyanis a kereskedelemügyi minisztériumnak, az Állami Munkásbiztosítási Hivatal bevonásával kifejtett akciója útján elérni azt az elismerésre méltó eredményt, hogy a belügyi és igazságügyi miniszterek hatáskörében kibocsátott rendőri büntető eljárás — az általános szabálytól eltérően — a munkásbiztosítási és ipari kihágásokban a kereskedelemügyi minisztériumhoz, mint harmadfokhoz való fölebbezést a maga teljességében megengedi. S hallottam előkelő jogászkörökből információkat, hogy a munkásbiztosítási kihágási felsőbíráskodás a szükséges színvonalon áll. Minden vitán fölül lévő tény azonban, hogy a biztosítási kötelezettség kérdésében a fórumoknak külön nyolc csoportja a jogegységet meg nem valósíthatja s hogy ez jogbizonytalanságot, zavart s az Országos Pénztárnak rendkívüli megkárosítását eredményezi, mert bizonyos, hogy a mai állapot mellett a pénztár egész tömegeket segélyez és kártalanít, akik után biztosítási járulékot és díjakat nem vételez be. Ennek a tarthatatlan állapotnak megszüntetését a törvénynek oly módosítása útján vélem elérhetőnek, hogy meghagyva a mai hatósági fórumokat, az tétetnék ezeknek kötelességévé, hogy, ha a biztosítási kötelezettség, avagy az önkéntes biztosítás létrejötte válnék vitássá, az iratokat a tényállás kellő földerítése után tegyék át a munkásbiztosítási választott bíróságokhoz, amelyek a szóban levő kérdésben a munkásbiztosítási hivatalhoz való fölebbezhetőség mellett^ döntenének. Életemet a jogszolgáltatás terén töltve, nagyon jól tudom, hogy a praejudiciális hatáskörnek efféle létesítése csak kellő óvóintézkedések mellett felelhet meg a célnak. Alighanem már is felvillant mélyen tisztelt tagtársaimnál ez a gondolat: micsoda gyönyörűséggel kapnak ezen az intézményen a szorongatott adósok és vádlottak ? A fizetésnek és büntetésnek elodázására, mily sikeres ötlet a biztosítási kötelezettség vitájának fölidézése ? De még a bírói magaslat sem zárja ki tökéletesen, — mert utóvégre a bíró is ember, — hogy kételyei támadnak az igazság némely kiszolgáltatójának a biztosítási kötelezettség és illetőleg az önkéntes biztosítás ténye fölött, ha a júliusi rekkenő hőségben délutáni két óra felé egy nagyobb ügyben kellene ítéletet hoznia. Minthogy pedig a törvény megalkotásánál az elvek mellett a való életet is figyelembevételre kell méltatni, gondoskodni kell arról, hogy a praejudiciális különleges hatáskörrel való visszaélésnek a törvény lehetőleg útját állja. A biztosítási kötelezettséget, illetőleg a biztosítottság tényét tagadásba vevő felet pörveszteség esetében a költségekben kell marasztalni. A rosszhiszemű kifogásolást pénzbírsággal kell megtorolni. A hatóság által való könnyelmű áttételeknek pedig azzal tanácsos lehetőleg útját állni, hogy magának az áttevő hatóságnak tegye a törvény föladatává a tényállásnak tisztázását s a munkásbiztosítási bíróságoknak joguk legyen az áttétel után is a bizonyítás kiegészítésével az eljárt hatóságot megbízni. Ez az intézkedés valószínűsítené, hogy az eljáró hatóság, amikor a tény-