Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 2. szám - A magyarországi szakszervezetek működése 1912-ben

Munkásügyi Szemle S3 megrövidítésének az alkoholizmus terjedése tekintetében várható hatásáról: Mit fog a munkás szabad idejében csinálni, kérdezik többen s ezzel kapcsolatban az alkoholizmusról is beszélnek. Legyenek meggyőződve, ha a nyert szabadidőt jól fogják a munkások felhasználni. Én már húsz év óta foglalkozom a szociális hygienének ezzel a kérdéseivel s pedig nemcsak a miniszteri aktákból, hanem személyes tapasztalatok alapján, s megállapíthatom, hogy éppen azokban a foglalkozási ágakban van az alkokolizmus legkevésbbé elterjedve, amelyekben a legrövidebb a munkaidő. Az elárúsítónők védelmére Spanyolországban 1912 február 27-én törvényt alkottak, amely szerint raktárakban, boltokban, irodákban, egyáltalán mindenfajta nem gyárszerű üzemben, amelyben női alkalmazottak árúcikkeket, vagy tárgyakat nyilvánosan árusítanak, vagy azzal összefüggő szolgálatot telje­sítenek, valamint a mellékhelyiségekben, köteles az üzlettulajdonos, vagy annak helyettese, vagy a társaság minden alkalmazott részére ülőhelyről gondoskodni. Minden ülőhely kizárólag egy alkalmazott részére szolgál és abban a helyiség­ben, amelyben az illető munkáját végzi, akként alkalmazandó, hogy azt használni is tudja. A közönség számára netán elhelyezett ülőhelyek ide nem számíthatók. Mellékhelyiségnek tekintendő ezen törvény értelmében minden olyan helyiség, amely, ha az elárusító helytől el is van különítve, azzal mégis összefügg, akár ugyanazon, akár valamely más emeleten van is. A törvényes kötelezettség vásárokra, állandó kiállításokra, vándoriparra stb. is kiterjed, akár össze vannak ezek kötve valamely más üzemmel, akár nem. Ennek a törvénynek felügyelete az iparfelügyelőkre van bizva. A törvény megszegése 25—250 peseta pénzbírsággal sújtható. Ismétlés esetén ez utóbbi bírság alkalmazandó. Visszaesésnek tekintendő, ha a kihágás egy [éven belül megismétlődik. SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY. Egészségügyi előadások. A budapesti kerületi munkásbiztosító pénztár eddigi gyakorlatához híven, ez évben is előadás-sorozatot rendez a budapesti munkásság számára. Az előadás-sorozattal célja a pénztárnak, hogy megismer­tessék a munkássággal mindazt, amit tudnia kell, ha mostoha gazdasági helyze­tében is meg akarja óvni egészségét. Különös súlyt helyez az előadást rendező pénztár arra, hogy a munkás megismerje az egyes szakmák hivatásos betegsé­geinek lényegét, hogy így módjában álljon azok ellen védekeznie. A január 12-től március 27-ikéig tartó időközben 58 orvoselőadó, 23 buda­pesti és l újpesti szakegyesületben tart előadást. Az előadás-sorozat három részre oszlik: Általános szociálhygiénikus sorozatra. Ennek keretében megvilágítás alá kerül a népegészségügy és szociális biztosítás, a fertőző betegségek és az elle­nük való védekezés, továbbá védekezés a nemi betegség ellen. 2. Speciális szo­ciálhygiene, vagyis hivatásos betegségek tárgyalása. Végül 3. Egyéni hygiene. Ez irányban a következő tárgyakban állapodtak meg: Az emberi test szerkezete, A vérzés csillapításról, Ragadós női betegségek, Ipari szemsérülések és azok elhárítása, Hibák, babonaságok és ferdeségek a csecsemő ápolás körül, Az ideg betegségek megelőzése, Alkohol és átöröklés, A dohányzásról, A helyes táplál­kozásról, A fogak ápolásáról, Tisztaság és egészség, A célszerű táplálkozásról, Munka és egészség. Az előadások az esti órákban tartatnak, azokat minden pénztári tag és családtagja ingyenesen hallgathatja, tekintet nélkül arra, hogy mely szakma s melyik egyesület helyiségében tartatnak meg. Védekezés a féregbetegség ellen. Spanyolországban rendeletet bocsá­tottak ki, hogy a vidéki egészségügyi felügyelők a legrövidebb idő alatt mind­azokon a bányavidékeken, amelyek a féregbetegség által való fertőzésre gyanú­sak, pontos vizsgálatot tartsanak. A rendelet egyebek közt intézkedik arról, hogy a vállalatok munkást ennek exkrementumainak vizsgálata nélkül munkába nem állíthatnak. A bányatársulatok kötelesek a fertőzött tárnákat és aknákat a tudomány szabályai és rendelkezései szerint dezinficiálni. A bányatársulatok tar­toznak a bányamunkások nagyobb tisztasága és egészségügyi nevelése szem­pontjából az árnyékszékeket, a mosdóberendezéseket, a ruhamegőrző helyisége­ket az aknák és tárnák bejáratának közvetlen közelében berendezni. Terheltség és tuberkulózis. Dr. Reiche, hamburgi orvos, érdekes vizs­gálatokat eszközölt kórházi osztályának nagy beteganyagán, a szülői terheltség

Next

/
Thumbnails
Contents