Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A gazdasági munkások biztosítása a képviselőházban

64 Munkásügyi Szemle munkaképes és nem rokkant, nyugdíjban részesülhessen, végre d) halálozás esetén a hátrahagyott családról, illetve árvákról az eddigi gyakorlatnál sokkal hatékonyabban gondoskodik. A törvényjavaslatot a »Munkásügyi Szemle« 1911. évi május hó 25-én megjelent számában közöltük és a következő' június 10-én megjelent számban behatóbban ismertettük. A képviselőház január 18-iki ülésen vette tárgyalás alá. Pirkner János előadó bejelentette, hogy a tárgyalás során oly indítványt fog tenni, hogy a gazdasági gépek mellett alkalmazott munkások, akik dacára a gazdasági és ipari munkástól megkülönböztető minősítésüknek, mégis eddig az 1907 : XIX. t.-c. hatálya alá vonattak, valamint a vizi társulatoknál alkalmazott ugyancsak gazdasági munkások is, miként ezt a vizi társulatok kérelmezik, vétessenek ki az 1907 : XIX. t.-c. hatálya alól és osztassanak be a gazdasági munkás- és cselédsegélyző pénztárról szóló 1900 : XVI. t.-c. hatálya alá. Beöthy László kereskedelemügyi miniszter sietett kijelenteni, hogy készségesen csatlakozik oly irányú módosításhoz, amely szerint a cséplőgépeknél alkalmazott munkások ezen törvény hatálya alá helyeztessenek, a gépészek kivételével. Helyesnek tartja a maga részéről azt is, hogy a vizi társulatoknál alkalmazott, valamint a földmívelésügyi kormány által saját rezsijében végzett földmunkáknál alkalmazott földmunkások az ipari munkások betegség- és balesetbiztosításáról szóló törvény hatálya alól kivétessenek. Azonban a kérdés megoldása előtt még további tárgyalások szükségesek, miért is a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg ezúttal azt a felhatalmazást kéri, hogy erre vonatkozó megállapodásukat rendeletileg végrehajthassa. Pető Sándor mindkét javaslat ellen állást foglal, mert ezek szerzett jogokat sértenek. Másrészt felemlíti, hogy 1907 február 16-án a képviselőház a következő határozatot hozta: »A képviselőház felhívja a magyar királyi földmívelésügyi kormányt, hogy a mezőgazdasági munkásoknak és cselédeknek betegség és baleset esetére való kötelező biztosítása iránt törvényjavaslatot készítsen és azt lehetőleg a közel jövőben terjessze a képviselőház elé.« Az a javaslat, amely most szőnyegen van, e határozat végrehajtásának nem tekinthető. Kifejti, hogy mily különbség van a magyarországi ipari és mezőgazdasági munkások biztosítása között és rámutat arra, hogy Ausztriában nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági munkásokra is kiterjedő kötelező betegség-, baleset- és rokkantság esetére szóló biztosítási javaslat fekszik a képviselőház előtt. Eszerint 2,100.000 mezőgazdasági munkás kerül a kötelező betegsegélyezés alá, amelynek terheihez V3 részben a munkaadók hozzájárulnak; 300.000 munkás részesül balesetbiztosításban, amelynek költségeit teljesen a munkaadók fizetik, míg a rokkantsági és aggkori ellátás körülbelül 5,000.000 mezőgazdasági munkásra terjed s ezen költségek felét a munkaadók viselik. Németországban hasonlóképen megvan a mezőgazdasági munkások kötelező betegsegélyezése, kötelező balesetbiztosítása és kötelező aggkori ellátása és az állam évenként csak az aggkori ellátáshoz 103 millió koronával járul hozzá. Angliában évenként körülbelül 400 millióval járul hozzá az állam a biztosítás költségeihez és Franciaországban szintén igen nagy összeggel, amely biztosítások a külföldön nemcsak ipari, de a mezőgazdasági munkásokra is egyformán kiterjednek. Huszár Károly bírálja a mezőgazdasági munkás- és cselédpénztárt; rámutat arra, hogy minden államban a munkásosztálynak teljesen jogos és indokolt követelése, hogy biztosítás szempontjából ne disztingváljanak ipari és gazdasági munkások közt. Azt hiszi, hogy semmiféle jogos és belátható indok nincs arra nézve, hogy az állam az ő termelő munkájában résztvevő