Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 24. szám - A munkásbiztosítás reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. VI. ülés 1912. évi december hó 17-én. A munkásbiztosítási választott bíróságok szervezete és hatásköre

892 Munkásügyi Szemle gyakorlatra pedig az a tapasztalat vezetett, hogy magánjogi igények eldöntésének a kihágási eljárás befejeztéig elodázása az érdekeltek nagy elégé detlenségére adna okot. De a mostani kihágási eljárás a magánjogi igények eldöntésének alapjául szolgáló tényállás felderítésére és megállapítására nem is alkalmas. A kihágási bíróság ugyanis a feljelentés egyoldalú előadása alapján rendszerint büntetó' parancsot bocsát ki, amelyben a munkaadó ellen valamely minimális összegű bírság szokott kiszabatni. Ezt a marasztalt fél további utánjárások elkerülése érdekében többnyire elfogadja, nem is sejtvén, hogy bűnössége megállapításának súlyos magánjogi következményei lehetnek. Ha pedig a kihágási bíróság az ügy érdemébe is bocsátkozik, a kellő perjogi formák nélküli eljárása, bizonyítása és döntése sok esetben hézagos és téves, úgy hogy a munkásbiztosítási bíróság előtt lefolytatott eljárás gyakran ellenkező tényállás megállapítására vezet.1) Ezekkel kapcsolatban merült fel az a kérdés, hogy a kihágási bíróság döntése, melylyel a munkaadónak a bejelentés elmulasztása, vagy szívességi bejelentés miatti vétkességét megállapítja, a munkásbiztosítási bíróságnak a segély-, vagy járadékigény elbírálásánál praejudikál-e ? A rendes bíróságoknak a T. 82. §-ának életbeléptetése előtti gyakorlata kártérítési perekben azt az irányt követte, hogy a büntető bíróságnak a bűnösséget megállapító rendelkezését a magánjogi bíróság irányadóul szokta elfogadni s annak alapján a kártérítést megítélte; ellenben a büntetés alóli felmentést nem tekintette olyan praejudiciumnak, mely a kártérítésben való marasztalást akadályozná. A munkásbiztosítási bíróságnál ezt az elvet elfogadni nem lehetett, mert a kihágási eljárás során kibocsátott büntetőparancs vagy Ítélet, mely csak a büntetés kiszabása nézőpontjából mértékadó ténybeli adatokra szorítkozik, nem szolgáltat megnyugtató alapot a kihágási ügy keretén többnyire kivül álló igénylő magánjogainak megállapítására, vagy elutasítására. Ha ezek után maguknak a kihágásoknak természetét vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a munkásbiztosítási törvény áthágásainak túlnyomó része nem büntetőjogi természetű és nem szándékosságra visszavezethető cselekmény, hanem a munkásbiztosítási közigazgatásból folyó rendszabályok megtartásának többnyire elnézésből és gondatlanságból elmulasztása. E cselekményeknek magánjogi következményei pedig lényegesebbek, mint az, hogy a mulasztások megtoroltassanak; sőt amennyiben a megtorlás elengedhetetlen és szükséges is, úgy a mulasztás magánjogi következményeinek maghatározásával kapcsolatosan oldható meg igazi alapossággal az a kérdés, hogy milyen fokú és mértékű megtorlásra van szükség. Pl. csak a magánjogi igény felett ítélkező munkásbiztosítási bíróság tudja megítélni, hogy a szívességi bejelentés minő érdekekből, minő kötelezettségek kijátszása céljából történt s az a pénztárnak minő károsodását eredményezte volna; ennélfogva csak az ítélheti meg azt is helyesen, hogy az ilyen kihágást elkövető felek minő büntetést érdemelnek. Az a jelenlegi jogállapot, mely szerint bérjegyzékek vezetését és a bejelentéseket elmulasztó s ezzel súlyos magánjogi károkat okozó munkaadók a kihágási bíróságnál kibocsátott büntető parancscsal 1—2 korona büntetésben marasztaltatnak, a rosszhiszemű, vagy indolens munkaadók ezreinek rendreszoktatására nem alkalmas. ') Sok eset közül utalhatok a következő példára : B. Antal festősegédet munkaadója a pénztárnál be nem jelentvén, özvegye temetkezési segély iránti igényével az elhalt férj tagsági jogosultságának igazolatlan volta alapján elutasíttatott. A felebbezés (1911. Bet. I. 52. sz.) tárgyalása során az a tényállás derült ki, hogy B. Ignác építőmester a fő- és székvárostól elvállalt festési munkát R. ]ózsef festő-vállalkozónak adta át, aki azonban azt R. András alvállalkozónak adta tovább. Az elhalt B. Antalt az utóbbi alvállalkozó, R. András alkalmazta és fizette. S a kihágási bíróság a pénztári feljelentés téves adatainak további vizsgalata nelkul mégis B Ignác építőmestert és R. József fővállalkozót mondta ki bűnösöknek a bejelentés elmulasztása miatt; az igazi bűnös ellen pedig eljárás sem indíttatott.