Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1912 / 23. szám - Munkásbiztosítás a képviselőházban
Munkásüg\>i Szemle A szociális hygiéne tanszékét a müncheni egyetemen Dr. Kaup tanár nyerte el. Mint egyetemi nyilvános rendkívüli tanár egyúttal a müncheni technikai főiskolán is iparhygiénéről fog előadásokat tartani. Lassan, de biztosan megvalósul így azon régi és sokszor sürgetett követelmény, hogy az ifjú orvosi és technikusgeneráció ismerje meg az újkori hygiéne irányelveit és törekvéseit az ipari munka terén. A danzigi technikai főiskolán is megbízást adtak az iparhygiénéről és a munkásvédelemről szóló felolvasásokra. A születések számának csökkenése Poroszországban. A porosz belügyminisztérium az összes kormányhatósági elnökökhöz leiratot intézett, hogy hívják fel a megfelelő hatóságokat, különösen pedig a nagyobb községeket, hogy végezzenek vizsgálatokat az irányban, mik a születések száma csökkenésének az okai. Elsősorban azt kell vizsgálniok, hogy hygiénikus vagy szociális momentumok okozzák a visszaesést, vagy pedig egyes iparágak viszonyai. A megkérdezett hatóságok jól tennék, ha a miniszternek a munkások és az alkalmazottak háztartási költségvetését nyújtanák be azzal a megjegyzéssel, hogy nem csoda, ha a vagyontalanok az élelmiszereknek a birodalmi törvényhozás által még fokozott drágasága mellett a gyermekszaporulatot nem óhajtják. Halottégetés Németországban. Németországban jelenleg 29 krematorium van. Ezek közül a legrégibb a gothai, melyet 1878-ban nyitottak meg; 1879-ben már három krematorium működött. A halottégetések száma a németországi 29 krematoriumban 1910-ben 6.074 volt, ez a szám 1911-ben 7.555-re emelkedett. Dresden'városának krematoriumában, mely csak 1911-ben nyilt meg az első év folyamán 328 halottégetés történt. A többi kulturállamban is mindjobban hódít a halottégetés eszméje, nálunk pedig a mérvadó körök azon tanakodnak, engedélyezék-e a halottégetést. Gyermekjóléti városi hivatal felállítására irányuló törekvések Berlinben. A gyermekek részére létesítendő erdei üdülőtelepek ügyében kiküldött bizottság elfogadott egy szociálista városi képviselőktől benyújtott indítványt, mely egy gyermekjóléti városi hivatal felállítását követeli. Ezen hivatal ügykörébe tartoznának mindazon ügyek, melyek a gyermekjóléti gondoskodással vonatkozásban vannak. Ily központi gyermekjóléti hivatalok felállítását általában követelni kellene, mert ezekkel oly szervezetek létesülnének, melyekben mindama kérdéseket, melyek a gyermekjóléti intézkedésekkel összefüggnek, egységesen kezelnék, mig eddig az összes ilynemű kérdéseket csak úgy mellékesen kezelték az egyes ügyosztályokban. Azonkívül ezen hivatalba eleve is olyanok volnának választhatók, kik a gyermekjóléti intézmények iránt nagyobb érdeklődéssel viseltetnek és ezeknek fontossága iránt inkább fogékonyak. Éjjeli szállás iskolásgyermekek részére. Waldenburg sziléziai városban a lakásszükség oly nagy, hogy a munkáslakásokban a gyermekeknek gyakran nem jut hálóhely. A város képviselőtestülete ez okból városi hálótermeket létesített, amelyekben a munkáscsaládok nagyobb gyermekei éjjeli szállást kapnak. A gyermekek estére hideg vacsorát, reggel pedig, mielőtt az iskolába mennek, meleg reggelit kapnak. Tüdővészes gyermekek nem kaphatnak hálóhelyet. MUNKÁSVÉDELEM. A Munkanélküliség Elleni Küzdelem Magyarországi Egyesülete 1912. évi december 6-án tartotta rendes közgyűlését Földes Béla dr. egyetemi tanár, országgyűlési képviselő elnöklésével. Az elnök megnyitója után, a melyben érdekesen világított rá a munkanélküliség pzoblémájának jövőjére, a választmány jelentését terjesztették elő. Az egyesület a közmunkáknak a munkanélküliség szempontjából való szabályozásáról háromszáz koronás pályadíjat írt ki, amely 1913. évi március hó 31-én jár le. Végűi a tagok számára szakkönyvtárt létesített, amely az egyesület titkárságában a tagoknak máris rendelkezésükre áll. Elhatározta az egyesület közgyűlése, hogy a munkanélküliség kérdéséről gyűjtendő hazai monográfia összeállítására 500 koronát illeszt be a jövő évi költségvetésbe. A titkár bemutatta a számvizsgáló-bizottság jelentését az 1912. évi számadásról és az 1913. évi költségvetést is. A közgyűlés a választmány jelentését tudomásúl vette, a zároszámadást helyesnek találta és az elnökség részéről a fölmentvényt megadta. Ugyancsak elfogadta az 1913. évre szóló költségvetési előirányzatot.