Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 23. szám - Az ipari betegségek biztosítása

Munkásügyi Szemle 831 rendelete 34 ilyen, az egészségre veszélyes anyagot jelöl meg és felsorolja azokat az iparokat, amelyekben ezt a 34 anyagot előállítják, feldolgozzák vagy felhasználják. Ezeket az iparokat mint olyanokat jelöli meg, melyek bebizonyítottan és kizárólagosan bizonyos veszélyes betegségeket okoznak. Bizonyos hivatásos megbetegedéseknek bevonása a szavatossági törvénybe nem vezetett kielégítő eredményhez. A munkaadók panaszkodtak a túlságosan nagy megterhelés miatt és panaszolták, hogy a munkások jogtalan követelésekkel állnak elő. Nagyon sok szavatossági per keletkezett és mert a joggyakorlat nem volt egységes, jogbizonytalanság állott be. A munkaadók panaszai semmiesetre sem voltak egészen alaptalanok, ha sok esetben be is bizonyosodott a tulzottságuk. Dr. Kupermann R. asszony egy Zürichben 1912-ben megjelent munkája: »Az ólombetegségeknek orvosi megítélése a biztosítás szempontjából* az ólommérgezésnek 100 esetét ismerteti, mely esetek legnagyobb részét Naegeli figyelte meg. A könyv nagyon értékes anyagot tartalmaz annak az igazságnak a bizonyítására, hogy a szavatossági törvény nem biztosítja kielégítő módon az ipari megbetegedések kártalanítását. Ha az ólomüzem munkása összeveszett a munkaadóval, vagy ha elbocsátották, azzal fenyegetődzött, hogy el fog menni az orvoshoz, ólombetegnek fogja magát nyilváníttatni és így fog bosszút állani a munkaadón. A munkásokra nézve még sokkal végzetesebbé vált a szavatossági gyakorlat. Teleky abban a referátumban, melyet az 1908-ban Rómában tartott nemzetközi munkásbiztosítási kongresszus elé terjesztett, és mely az ipari megbetegedések biztosításának akkori állását kimerítő módon tárgyalja és nagyon sok igen érdekes részletkérdést is tárgyal, a különböző érdekeltségektől származó vélemények egész sorát gyűjtötte össze. Ezek a véleménynyilvánítások nagyon jól jellemzik a munkaadók és munkások mélységes elégedetlenségét a szavatossági törvény eredményeivel. A svájci mázolok szövetsége azt írta, hogy »a szavatossági törvény hatása az ipari betegségekre vonatkozólag egészen más lett, mint amit a törvényhozó tulajdonképpen akart.« A nyomdászok szövetsége írja: »A törvény az ipari betegségek kártalanítása dolgában nekünk nagyon sok vesződséget és költséget okozott, de a mellett úgyszólván semmiféle előnyt sem hozott.« Teleky a winterturi balesetbiztosító társaságtól azt az értesítést kapta, hogy míg ipari baleseteknél csak az összes esetek 7j0/°-a vezetett perhez, addig abból a 17 ipari betegségek kártalanítására vonatkozó esetből, melyet a társaság az utolsó 3 évben elintézett, 5 peres úton intéztetett el. A svájci törvényben a szavatosság arra a munkaadóra volt korlátozva, akinél a megbetegedés előállott. Mert az ipari betegség gyakran csak lassan fejlődik, a munkás tehát betegségét más üzemben szerezhette, a vállalkozónak tehát egymagának a mások mulasztásaiért kellett bűnhődnie, a munkaadók nagyon óvatosak lettek. Fekete listát vezettek azokról a munkásokról, kik már egyszer ipari betegségből kifolyólag igénybe vették a szavatossági kártalanítást és a biztosító társaságok a munkaadóknak segítségükre voltak e listák összeállításánál. A nyomdászmunkások szakegyesülete kénytelen volt tagjait utasítani, hogy ipari megbetegedéseknél csak akkor kérjék a törvényes kártalanítást, ha nagyon hosszú időn át egy és ugyanazon vállalkozónál dolgoztak, mert más esetben kilátástalan volt az igény perlése. A fekete listára került munkást pedig rábírták, hogy inkább mondjon \e kártalanítási igényéről. A svájci szavatossági törvényhozásnak eme előre nem látott eredményei klasszikus példáját szolgáltatják annak, hogy a szociális biztosításnak ez a formája az ipari betegségek biztosítására nem alkalmas. Ez a belátás vezette a svájci törvényhozást arra, hogy a bevezetésképpen ismertetett törvényszakasszal a kölcsönösségen alapuló törvényes balesetbiztosításba vonja be az ipari megbetegedéseket. Külön törvényes biztosítás ipari betegség esetére van Angolországban.