Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 21. szám - A második nemzetközi otthonmunkakongresszus. Zürich, 1912. szeptember hó 7. és 8

754 Munkásügyi Szemle osztály tárgyalásai iránt tanúsította. A nemzetközi hivatal törvénymintája ugyanis az összes törvényhozási intézkedések közül a legnagyobb súlyt a bérminimum közhatalmi megállapítására helyezte és miután az otthonmunka érdekében eddig javaslatba hozott intézkedések közül éppen ez az, mely a törvényes munkásvédelem eddigi irányzatával szemben gyökeres újításnak tekinthető: a törvénymintának idevágó rendelkezései körül erősebb nézetösszeütközések voltak várhatók. Annál meglepőbb volt, hogy az ellenvéleménynek mindössze egyetlenegy szószólója akadt Arndt németországi kongresszusi tagban, a ki éppen az otthonmunkások érdekei szempontjából helytelenítette a bérmegállapító bizottságok felállítását. Szerinte ugyanis a tisztességesen fizetett otthonmunkásoknak ezek a bizottságok mitsem használnak, a nyomorúságosan fizetetteknek pedig, akiknek megvédelmezéséről itt szó van, egyenesen ártanak. Elismerte, hogy az úgynevezett «Elendindustrie«-k megérdemlik, hogy tönkre menjenek, de kérdezi, mit tegyen az állam az ennek folytán kereset nélkül maradt munkásokkal. Ezeknek szempontjából a legnyomorúságosabb bér is jobb, mint a teljes munkanélküliség. Állította, hogy Ausztráliában sincsenek egy véleményen annak megítélésében, üdvös-e tényleg a bérmegállapító bizottságok működése és hogy még Ausztráliában is kénytelenek voltak e bizottságok tehetetlenebb munkások díjazására a megállapított minimumon alul maradó bérek jogosultságát elismerni. Utalt végül arra, hogy nagyobb országban, mint Németországban, lehetetlen is volna a bizottsági döntések tiszteletbentartásának ellenőrzése. A német példára való hivatkozás még a tájékozatlanabbak előtt is egyszerre megvilágította e felszólalás jelentőségét. Meg kellett védeni a német otthonmunka-törvénynek álláspontját, mely tudvalevőleg a kormány legmerevebb elzárkózása folytán a birodalmi gyűlés többségének kedvező állásfoglalása dacára sem valósította meg a bérminimum biztosítását. A felszólalásnak azonban, legalább ezen a kongresszuson, nem volt hatása. A többi felszólaló, elsősorban a svájci Greulich, a franciák: Pic, Jay, Alfassa, Tourret, Duval-Arnould, Le Marchand, a belgák: Huysmans és Verhaegen, a Párisban élő osztrák Broda, az angol M/ss Constance Smith stb. a vitán felülállónak mondották a bérminimum megállapításának szükségességét és kétségtelen, hogy ezzel a kongresszuson résztvevők túlnyomó többségének véleményét fejezték ki. Arról lehetetett csak szó ily körülmények közt, helyes-e az, hogy a kongresszus, még ha a bérminimum hivatali megállapításának álláspontját foglalja is el, ezt az állásfoglalását egy a részletekbe hatoló mintatörvényjavaslatban szegezze le és hogy nem volna-e helyesebb ezzel szemben pusztán csak az elveknek dekretálása. Különösen a német szociálista szakszervezetek hivatalos lapjának szerkesztője, Umbreit fejezte kí a fölötti aggályait, hogy a különböző államok törvényhozásainak így még a részleteket illetőleg is tanácsot adjanak a törvényhozás tennivalói felől. Ezzel szemben azonban Huysmans közderültségtől kisérve fejezte ki a fölötti csodálkozását, hogy a németországi szociálista szakszervezetek szónoka e szervezeteknek saját gyermekét tagadja meg, mikor az elvet helyeselve ugyan, az azt szabatosan kifejező törvénymintát elveti, mert hiszen ez a törvényminta nem tartalmaz egyebet, mint amit a német otthonmunka-törvény parlamenti tárgyalása idejében elsősorban maguk a szociálista szakszervezetek kívántak. A kongresszus úgy is határozott, hogy a bérminimumra vonatkozó álláspontját igenis törvényminta alakjában fejezi ki, e törvénymintát úgy szövegezi azonban, hogy megküldvén azt az egyes államoknak, ezek, ha nem is mintaképen, de jól használható anyagként vehessék azt figyelembe saját otthonmunkatörvényük megalkotásánál. A további vita e szerint az előterjesztett törvényminta alapul vételével csupán annak egyes részletei tekintetében folyt.