Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 20. szám - Reformatio in pejus a munkásbiztosítási perben

III. évfolyam. Budapest 1912. október 25. 20. szám MONKÁSÜGYI SZEMLE KÖZLEMÉNYEK A MUNKÁSBIZTOS1TÁS, A SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY, A MUNKÁSVÉDELEM, A MUNKAVISZONY ÉS AZ IDE VONATKOZÓ JOGGYAKORLAT KÖRÉBŐL. SZERKESZTI: KIS ADOLF. TÁRSSZERKESZTŐK: Dr. STEIN FÜLÖP és Dr. HAHN DEZSŐ. Megjelenik minden hó 10-én és 25-én. Előfizetési ár egy évre 20 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dudapest, II. ker., Fő-utca 23. szám. Telefon: 93—99. Postatakarékpénztári csekk-számla 24.911 Reformatio in pejus a munkásbiztosítási perben. Irta: dr. Vályi Sándor, ítélőtáblai bíró, a budapesti munkásbiztosítási választott bíróság elnöke. I. Sem törvényben, sem a munkásbiztosítási bíráskodási eljárást szabályozó rendeletben nincs kimondva, hogy az állami munkásbiztosítási hivatalnak teljes ülési és elvi határozatait az alsófokú bíróságok kötelező praejudiciumnak tekinteni és azok felfogását követni tartoznak. Mégis az igazságszolgáltatás egyöntetűségének magasrendű érdekei megkívánják, hogy az alsófokú munkásbiztosítási bíróságok a legfelsőbb jogszolgáltató fórumnak elvi jelentőségű megállapodásait nemcsak hogy élénk figyelmük és szorgos megfontolásuk tárgyává tegyék, hanem azokat lehetőség szerint elfogadják és kövessék eljárásuk zsinórmértékéül. Az eltérés ettől az irányzattól csak akkor megokolt, ha a felsőbírói elvi állásfoglalás az alsó bíróságok meggyőződésével kiegyenlíthetetlen ellentétben áll. Amennyire az eddigi bírói gyakorlatból következtetnünk lehet, ilyen elvi ellentét forog fenn arra a perjogi alaptételre vonatkozólag, amelyet az állami munkásbiztosítási hivatal bírói tanácsainak már 1909. évi március havában megtartott ülésén hozott 7. sz. elvi határozata enunciált és ugyané hivatal bírói osztályának 1912. évi június hó 26-án tartott teljes ülése az akkor meghozott 4. sz. határozattal szentesített. A munkásbiztosítási legfelsőbb bíróságnak előbb említett teljes ülési határozata a munkásbiztosítási perek jogterületére kiterjedőleg elvetette a polgári perjognak általános érvényű alaptételét: »Ne eai judex ultra petita paríium«. Sőt még ennél is tovább ment azáltal, hogy a »veformatio in pejus« tilalmán is túl helyezte magát. E tilalomnak a perjogi elméletek szerint elfogadott értelme az, hogy a felső bíróság az alsóbbfokú jogszolgáltató fórumnak döntését az egyoldalulag felebbező fél hátrányára, az ellenfélnek indítványa hiányában meg nem változtathatja akkor sem, ha meggyőződése szerint az alsó bíróság határozata a felebbező felet olyan előnyben részesítette is, amely azt a felsőbirói felfogás szerint nem illeti meg. A 4. sz. teljes ülési határozat e perjogi alaptétel álláspontjával szemben kimondja, hogy az elsőfokú bíróság ítélete annak az igénypontnak tekintetében, amelyre bármely fél fölebbezése vonatkozik, a nem föleb-