Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - Ankét a gyermekmunkáról

416 Munkásügyi Szemle mekre és az otthoni munkára is ki kell terjednie. Az iparfelügyelői intézmény erre a célra nem elégséges. Az ellenőrzésre talán a tanítóságot is fel lehetne használni. Minthogy a legtöbb szülő nem tudatlanságból, könnyelműségből, hanem a szociális viszonyok nyomása alatt — túlkorán s az iskolai oktatás rovására — fogja munkába gyermekét: nem elégségesek a represöziv szociálpolitikai intézkedések, nem elégséges a legszigorúbb ellenőrzés, hanem a pozitív szociálpolitika eszközeire is szükség van: a széles néprétegek életviszonyainak javítására, iskolakonyhákra, gyermekmenhelyekre, szünidei gyermektelepekre, ingyenes oktatásra, ingyenes taneszközökre, stb. Ha a gyermekmunkát eltiltjuk, a gyermekek segélyezésére állami, megyei, községi alapokat kell teremleni. Komoly megfontolást érdemel, vájjon nem-e lenne kívánatos a tankötelesség korhatárának felemelése is. Mindenekelőtt szükséges a közvélemény felvilágosítása és propaganda céljából a tanítóság közreműködésével az egész országra kiterjedő széleskörű és alapos felvételt eszközölni a gyermekmunka terjedelméről s az azzal összefüggő összes kérdésekről, mint a munka neme, a munkaidő, a munkabér, a szülők keresete stb. A felvétel eredményeinek közzététele üdvös következményekkel járna. Vágó József kamarai s.-titkár szerint a gyermekmunka kimélete a legelső közgazdasági érdek, amelynek figyelmenkivülhagyása a nemzetgazdaság jövőjével szemben való rablógazdálkodás volna. Nem szabad azonban szemet hunyni ama tény elől sem, hogy a gyakorlati életben sokszor alárendelik a jövő érdekeit a ma követelményeinek. Amikor a mindennapi kenyér s az évenkinti osztalék megkereséséről van szó, akkor a nemzetek versenyharcában sokszor a rablógazdálkodásig menő erőkihasználással folyik a harc. A nemzetközi versenyharcban a magyar szociálpolitikai törvényhozásnak ép azért állandóan figyelnie kell az osztrák szociálpolitikát, amelynek intézkedései ránk nézve felső határát jelzik a megtehető rendelkezéseknek. Már most igaz ugyan, hogy Ausztria sok tekintetben nálunknál előrehaladottabb szociálpolitikával bir, ami azonban a gyermekmunka védelmét illeti, e téren két ponton is haladta túl Ausztriát a mi hazánk szociális törvényhozása. Először a tekintetben, hogy a 14 — 16 évesek munkaidejének maximumát az 1884 XVII. t.-c. 10 órában állapítja meg, hololt Ausztriában az ilyen ifjúkori munkások napi munkaideje is 11 órában van megszabva. Másodszor abban, hogy míg nálunk munkaközi szünetek címén ez a 10 órai munkaidő is 2 órával megrövidül, addig Ausztriában ehhez a 11 órához még hozzájárul 172 óra munkaközi szünet, amelylyel meghosszabbodik az ipartelepen töltött ideje az ifjú munkásnak, Míg tehát a magyar 14—16 éves ifjú csak napi 8 óra hosszat dolgoztatható, addig Ausztriában 121/2 óra hosszat is az ipartelepen tartható a hasonló korú munkás. A legközelebbi gazdasági kiegyezés során ennek a diszparitásnak az eliminálására kellene törekedni a termelési versenyviszonyok kiegyenlítése céljából. Ezt a diszparitást különösen a magyar textilipar érzi igen erősen, amely a felnőtt munkásokat is csak annyi ideig foglalkoztathatja, ameddig az ifjúmunkásokat. Ép azért a textilgyárosok érdekképviselete most azon van, hogy az ifjúmunkások törvényes napi 10 órai munkaidőmaximumának olyan értelmezést eszközöljön ki felső helyen, amely szerint ez a 10 óra nem munkaidőkeret, amelyből 2 óra levonandó munkaközi szünetek címén, hanem effektív munkára fordítható időtartam, amelyhez a két órai munkaközi szünet hozzáütendő, úgy, hogy munkaidőkeretük tulajdonképen 12 óra legyen. Ennek a törekvésnek aligha lesz foganatja, mert először lehetetlen a szociálpolitika terén a haladó kor kerekeit visszafordítani, másodszor az ipartörvény betűje és az eddigi iparközigazgatási gyakorlat is útját állja ennek. Egyébként a kereskedelmi minisztérium a lehetőség határain^ belül ezen a verseny-diszparításon némileg enyhített, amikor a napi 10 óránál nem hosszabb üzemekben a munkaközi szünetet 1 órával megrövidítette s amikor a textilgyárosoknak megengedte, hogy a délelőtti és délutáni V«—\/2 órás uzsonnaszünet közben a gyári üzemet folytathassák, ha viszont ők a munkásoknak gépfelügyelet közben megengedik uzsonnájuk elköltését. A még így is fenforgó diszparitás eltüntetése ha nem fog az Ausztriával való újabb kiegyezés^ során sikerülni, akkor sikerülni fog remélhetőleg nemzetközi megegyezés útján; ép azért a hazai ipar védelme szempontjából is melegen üdvözli szóló a törvényes munkásvédelem nemzetközi egyesületének a gyermekmunka nemzet-