Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 1. szám - Az 1911. évi július hó 19-ikén kelt németbirodalmi biztosítási törvény; [2. r.]

Munkásügyi Szemle 15 ^Az 1911. évi július hó 19-ikén kelt németbirodalmi biztosítási törvény. A »Munkásügyi Szemle* számára irta: dr. Stier-Somlo, egyetemi tanár (Bonn). (VII.) A biztosítás teherviselője továbbra is a szakszövetkezet (Berufsgenossenschaft) marad. Ez a biztosított üzemek tulajdonosait foglalja magában. Az igazgatóságba a szövetkezet tagjai választhatók. (623. §.) A bizottság itt, nyilvánvaló tekintettel a készülő munkáskamaratörvényre, avégből, hogy ott a munkásképviselőknek is képviseleti joga legyen, elhatározta, hogy a szakszövetkezetek igazgatósági tagjaivá valamely ipartestületnek, vagy a szövetkezethez tartozó részvénytársaságnak, részvényekre alapított betéti társaságnak vagy korlátolt felelősségű társaságnak olyan felügyelőbizottsági tagjai is megválaszthatok legyenek, akik legalább 5 éven át a szövetkezethez tartozó valamely üzemnek meghatalmazott üzemvezetői voltak. A költségek fedezése, az érvényben álló joggal egyezőleg, azt a rendezést nyerte, hogy a szakszövetkezetek olyan tagsági díjakat szedjenek, amelyek a lefolyt üzleti év szükségletét fedezik. (731. §.) A felosztó-kirovó rendszer jövőre is megmarad. (732., 749. §§.) A késedelmes fizetők ellen irányuló határozmányok szigorítása nyert helyet. Az alapszabályok megállapíthatják, hogy az igazgatóság jogosult előleget szedni az olyan tagoktól, akik a járulékok fizetésével ismételten késedelmeskedtek. (738. §. 2. bekezdés.) A balesetbiztosítás elvi szervezetével függ össze a járulékfizetés és a járadékmegállapítási eljárás kérdése is. Ha a balesetbiztosítás szolgáltatásairól egyedül és kizárólag a szakszövetkezetek gondoskodnak, úgy a munkásoknak és más biztosítottaknak nincs igényük arra, hogy az igazgatásban részt vegyenek és csak az alapelv ellenére lehet befolyásuk a bíráskodásra is. Rámutattak azonban arra, hogy tényleg a betegsegélyző pénztárak viselik a szakszövetkezet terheinek egy részét, amennyiben az első 13 és gyakran a legnehezebb hetekben saját erejükből kell a baleseti sérültekről gondoskodniok. Ennélfogva vagy a biztosítottaknak kellett a törvény által közelebbről meghatározandó közreműködési jogot engedni, ami a szakszövetkezetek önkormányzatának kérdését is bizonyos mértékben érintette volna, vagy pedig a szakszövetkezeteknek a baleset napjától kezdve kellett volna a baleseti kártalanítás terheit viselniök. Más kérdés az, hogy a szakszövetkezetek is, vagy azok egy része nem viselné-e szívesen jogainak korlátozását, ha ez pénzügyi terheinek csökkentésévei járna. A R. V. 0. indokolása szerint a biztosítás teherviselőinek szolgáltatóképessége, amennyiben a baleseti és rokkantsági biztosításról van szó, feltétlenül biztosítva van ugyan. Mindamellett vannak iparágak, amelyekben a közép és kisebb terjedelmű üzemek vannak túlnyomó számban és amelyek nemcsak a reájuk nehezedő terhek miatt panaszkodnak keservesen, hanem a járulékok behajtásának nehézségeit is hangsúlyozzák és a kényszerbehajtási intézkedések nagy számára is rámutatnak. A R. V. 0. az utóbbi lehetőségtől eltekintett, de viszont attól is, hogy a szakszövetkezetek határozatait bizonyos esetekben a biztosító hivatalban helyet foglaló biztosított ülnökök útján közvetve befolyásolja, amint ez a biztosítási hivatalnak és a biztosítás teherviselőjének összeműködéséből következett volna. Ezek a legfontosabb újítások és kiegészítések, amelyeket a R. V. 0. hozott. A terjedelmes és az ipari, mezőgazdasági és tengeri balesetbiztosításról szóló rész egyébként szakemberek és a mindennapi gyakorlat emberei részére hálás talajként kínálkozik. Hosszú és komoly fáradozás lesz szükséges arra, hogy az termékenyen megműveltessék. A bírálat, amely a szakszövetkezetek jogfosztásának leküzdésére irányult, sikeres volt. Lényegében megmarad az eddigi jogállapot. Az eljárás