Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 1. szám - A fiatal munkások és munkásnők védelme

12 Munkásügyi Szemle gazdaságunk fejlődésének. Ily irányú további fejtegetések helyett azonban az e részben nálunk uralkodó felfogásnak következményeiben igen súlyos egy tévedéséről keli még itt néhány szót szólnom. Sokan élnek nálunk abban a felfogásban, hogy a kisipar a munkásvédelem szempontjait érvényesítő korlátozásokkal meg nem terhelhető. Rövidlátó felfogás ez nemcsak szociális, hanem iparfejlesztési szempontból is. Szociális szempontból bizonyos ugyanis, hogy ha az állam az ipari politika parancsára támogatja is a kisipart, ez a támogatás nem terjedhet ki a kisipari munkásság testi és erkölcsi jólétének feláldozására. Iparfejlesztési szempontból pedig nem szabadna feledni, hogy ha van valami, ami a munkást arra készteti, hogy foglalkozást a kisipar helyett a gyáripar körében keressen, az éppen az ilyen politika. Ez alatt azonban nemcsak a kisipar szenved, mely kénytelen így a munkásságnak leggyöngébb elemével megelégedni, de szenved maga az egész ipar, mert kétségtelen, hogy számos szakmában az ipari munkásságnak még a gyáripar szempontjából is legjobb iskolája a kisipar. Következetesen a kisiparnak ez a minden irányban ártalmas támogatása nem is vihető keresztül. Az iparfelügyeletről szóló 1893: XXVIII. t.-c. 15. §-a szerint munkásvédelmi szempontból gyárnak kell tekinteni a 20 munkásnál rendszerint többet foglalkoztató ipartelepen kivül a munkások létszámára való tekintet nélkül az oly ipartelepet is, melyben valamely elemi erőtől hajtott erőgép van alkalmazásban. Nem hátráltatja-e már most mesterségesen maga a törvény az ipar fejlődését, nem ösztönöz-e maga a törvény a maradiságra, ha azt a kisipari vállalatot, mely nem alkalmazkodik a korszerű fejlődés követelményeihez, mely kézierővel dolgozik ott is, ahol a gép sokszorosan megnövelné munkája produktivitását, abban az előnyben részesíti, hogy mentesíti a munkásvédelemnek, ha nem is valóságos, de vélt terhei alól? Nemcsak szociális, de iparfejlesztési szempontból is célszerű-e az, hogy »megterhelünk« a munkásvédelemmel (az 1900. évi népszámlálás szerint) 9.701 oly ipari vállalatot, mely csak 1—5 munkást alkalmaz, azért mert erőgéppel dolgozik, ellenben mentesítünk a munkásvédelemmel járó kötelességek alól 8.335 oly vállalatot, mely 6—20 munkással ugyan, de motor nélkül dolgozik. És nem furcsa-e az, hogy nem élvezi a gyári munkásokat megillető védelmet annak az 564 húsznál nem több munkást foglalkoztató iparvállalatnak munkása sem, melynek gépét nem elemi, hanem állati erő hajtja ? Nem azt kívánjuk itt, hogy a gyári munkások védelmére hozott minden rendelkezést terjesszen ki a törvény a kisipar munkásaira is, (munkarendre nincs szükség pl. a 10-nél nem több munkást foglalkoztató műhelyben), de igenis azt, hogy ne fossza meg az itt szóban levő, a testi és szellemi jólét elemi követelményeit biztosítani kivánó rendelkezések jótéteményeitől a munkást csak azért, mert munkaadójának 20-nál több munkása vagy erőgépe nincsen. Nem lehet ennek akadálya, hogy az iparfelügyeleti ellenőrzés nem terjeszthető ki az egész kisiparra. Bizonyos, hogy kisipari vállalatainknak más országokhoz képest aránytalan nagy száma mellett ez alig is volna lehetséges. Hiszen (az 1900. évi népszámlálás szerint) 300 005 oly kisipari vállalat mellett, mely segédet egyáltalán nem alkalmaz, 156.615-re rúg az 1—5 segédet, 9.658-ra a 6—20 segédet alkalmazó vállalatok száma. Bizonyos továbbá, hogy megfelelő ellenőrzés rendszeresítése nélkül a törvényes munkásvédelem egészen hiába való dolog. De kiterjesztvén az iparfelügyeletet az 5-nél több segédet foglalkoztató vállalatokra, reá lehetne bizni az 1—5 segédet foglalkoztató vállalatok