Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1912 / 7. szám - A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesülete
228 Munkásügyi Szemle bekapcsolására pedig a mi Országos Pénztárunk egy adott alap, egy pozitív szerv, amely minden nehézség nélkül kiterjeszthető a harmadik biztosítási ágra. A törvény megalkotásánál — akik foglalkoztak vele, jól tudják — nem úgy kontempláltuk, mint azt a törvény végrehajtása mutatja. Azért moniom ezt, mert nálunk a jelszavakon kivül a hálátlanság és feledékenység is dominál, hisz Magyarország a hálátlanság és feledékenység klasszikus hazája. Elfelejtették már, hogy a törvénytervezet nem úgy kontemplálta a törvényt, ahogyan az ma tényleg fennáll. A tervezet azt akarta, hogy aki betegség ellen biztosítva van, az baleset ellen is legyen biztosítva és viszont. Azonban ezen javaslatot a parlament álhumanizmusból megváltoztatta, módosította, a kisipart kivette a balesetbiztosítás alól és így az egységes szervezetet két részre osztotta, külön betegség- és külön balesetbiztosításra. Innen keletkeztek aztán a végrehajtás során bizonyos nehézségek. Rátérek most már arra, hogy az országos szervezetnek, az Országos Pénztárnak természetes folyománya volt a külső szervek hatáskörének megszorítása és a sok jogalanynak kiküszöbölése, helyébe egy egységes jogalany állítása. Mert míg a mai törvény előtt több mint 400 jogalany volt, most csak egy jogalanynyal állunk szemben: az Országos Pénztárral, mely mellett azonban a helyi szerveknek bizonyos autonómiájuk van vagyonjogi szempontból is. Ez az a pont, amely sok támadásnak tárgya, amelylyel foglalkozni fogunk. Midőn ezeket becses figyelmükbe ajánlottam, fel kell vetnem a kérdést, vájjon tényleg a törvényben van-e a baj legnagyobb része, vagy pedig a végrehajtásban. Én nem tehetek róla, de merem állítani, hogy sokkal nagyobb baj mutatkozik a végrehajtás rendjén, mint amennyi hézaga a törvénynek van. A legtöbb baj pedig, ami származik, onnan való, hogy azokat a hatásköröket, melyeket a törvény megszab, nem tartják be. Nem adják meg az illető szerveknek azt a hatalmat, amelyet a törvény reá ruház és így súrlódások keletkeznek, melyek az intézmény rovására vannak, melyekből nemcsak a tárgyilagos bírálat állapítja meg a maga helytálló ítéletét, hanem merít a nem ritka rosszindulat és felületes kritika is, hogy létalapjában támadja meg az intézményt. Szükségesnek tartottam ezeket elmondani, t. Uraim, tanácskozásunk bevezetése gyanánt és üdvözölve önöket, a mai ülést megnyitottnak nyilvánítom. A nagy figyelemmel halgatott és mély hatást keltett megnyitó után Kis Adolf, a budapesti kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatója, az egyesület titkára tartotta meg előadását a munkásbiztosítás szervezeti kérdéseiről. Az előadást legközelebbi számunkban közöljük. Előadása végén előterjesztette a következő javaslatokat: I. a) Az 1909 : XIX. t.-c. revíziója a biztosítási szervezet módosítása szempontjából ez idő szerint még nem kívánatos. Az eddigi tapasztalatok ugyanis még nem elégségesek arra, hogy a közvéleményben a szervezet formáját illetőleg egységes vélemény kialakuljon és így a revízió e kérdésben általános megnyugvásra még nem oldható meg. b) A törvény oly módon hajtandó végre, hogy a helyiszervek autonómiája a törvény határain belül érvényesüljön; az Országos Pénztár alapszabályainak az autonómiát korlátozó rendelkezései megváltoztatandók. c) Az Országos Pénztár összes igazgatási és kezelési költségei az állam által fedezendők. II. Sürgőssé teszi a revíziót: 1. a dohánygyári betegsegélyző pénztárak különleges helyzetének megszüntetése, 2. a bányatársládák reformja. Itt követelni kell:
