Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 4. szám - Járványok és tudatlanság

Munkásügyi Szemle 129 SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY. /* Járványok és tudatlanság. Irta : Pataki Béla. A hatósági jelentéseknek az észre nem vevés, a velők nem törődés jár ki, alábbiak azonban megérdemlik az érdeklődést. »Borsod vármegye több községében járványos betegségek pusztítanak. Negyvenöt községben már eddig is 554 megbetegedés történt. A halálozás 25°/o-os, ami az országos átlagot 3u/o-kal haladja meg. A hatóság mindent megtett a járvány leküzdésére, de az óvóintézkedések keresztülvitele nagy akadályokba ütközik. Nem respektálják azt a tilalmat, hogy ahol (ragályos) beteg van, nem szabad látogatást tenni. Hátráltatja az óvóintézkedések sikerét az is, hogy igen sok községben eltitkolják a megbetegedéseket.* A közigazgatási bizottság üléséből. (Népszava 1912. jan. 14.) »Egyes községekben a nép indolenciája miatt nem lehet gátat vetni a járvány terjedésének.« Csanád vm. közigazgatási bizottsági üléséből. (Pesti Hirlap 1912. jan. 11.) A vaskohi (Bihar-m.) járás főszolgabírájának az alispánhoz terjesztett jelentéséből vesszük ezeket: »Az elmúlt esztendőben tizennégy községben volt súlyos járvány, ezek sok áldozatot követeltek, aminek az is az oka, hogy a lakosság érzéke a köztisztaság iránt majdnem semmi.* (Népszava 1912. jan. 6.) Kolozsvár főorvosa, midőn örömmel állapította meg a tífuszjárvány teljes megszűnését, mondotta: »Valljuk meg, hogy higiénikus intézmények terén ahelyett, hogy első helyen állanának, az utolsók vagyunk.* (Pesti Hirlap 1912. jan. 11.) E jelentések, valamint az itt fel nem hozottak is azonosak egyben: vádolnak. Vádolják a hatóságokat, mert nem gondoskodtak a szükséges higiénikus berendezések létesítéséről. És a legszomorítóbb, hogy a jelentések tudomásul vétetnek, irattárba vándorolnak, legjobb esetben momentán intézkedéseket vonnak maguk után, de a bajok megelőzésére mi sem történik. Úgy, hogy a következő ragály a megelőzőhöz hasonlóan bőségesen arathat. Nem létesülnek e higiénikus berendezések, mert »most nincs rá pénz« — mondják. De, ha már itt a baj, akkor van. Csakhogy a fertőző betegség föllépésének, elterjedésének a bevárása után a járvány leküzdése többe kerül, mint a megelőzés és azonkívül még emberéleteket is követel. Pedig e higiénikus intézmények hiánya szerfölött megnehezíti, szinte lehetetlenné teszi a járványok megelőzését, továbbterjedését pedig igen nagy mértékben előmozdítja. Mint a fenti jelentések mutatják, még a nagyobb vidéki metropolisok sincsenek fölszerelve kellő intézményekkel a járvány megelőzésére és leküzdésére. Elképzelhetjük, milyenek lehetnek akkor az állapotok a falvakban. A nép széles rétegeinek a köztisztaság iránti érzéketlensége és a járványnak ennek folytán való terjedése is jórészt a hatóság bűnös mulasztásának tudható be. A lakosság zöme falun és városban egyaránt úgy lakik, táplálkozik és él, hogy élete legélesebb ellentéte a higiénének. Ennek oka egyfelől a tömegek nagy szegénysége, másfelől tudatlansága. Előbbin változtatni momentán nem lehet. Ellenben utóbbin, mely nem kevésbbé fontos tényező a járványok elterjedésében, segíteni rögtön is lehet, nagy anyagi eszközök nélkül is. A széles néprétegekbe a higiénikus életmódot beléültetni úgy, hogy az az illetők szokásává váljék, a népiskola feladata. A népiskolánál magasabb fokú iskolát nem látogatók horribilis nagy száma (az 1909—10-i isk. évben kb. 2,100.000) a higiénére nevelés kérdé-