Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - A foglalkozási csoportoknak az önkormányzati szervek választásánál való megállapítása

Munkásügyi Szem/e 101 Hivatal részéről a megerősítésnek akadálya az, hogy az Országos Pénztár ragaszkodik az illetményszabályzat tárgyában elfoglalt álláspontjához. Mihelyt az Országos Pénztár ezt az álláspontját bármily formában feladja, a hivatal azonnal előveszi a szolgálati és fegyelmi szabályzatok tárgyalását. Még mindig kétséges tehát, hogy a pénztári alkalmazottak véglegesítése mikor történik meg. Az Orvosszövetség közgyűlése. Az Országos Orvosszövetség folyó hó 28-án tartotta évi közgyűlését, melyen az orvosoknak a munkásbiztosító pénztárakhoz való viszonyával is foglalkoztak. Sajnos, orvosaink németországi kollegáik példáját követve, elfogultan és egyoldalúan tárgyalták a kérdést. A főtitkár kijelentette ugyan, hogy anyagiak tekintetében az orvosok mindenkor méltányosan honorálják a munkásbiztosítás feladatát és teherviselő képességét, ez a kijelentés azonban most már igazán tárgytalan, hiszen a magyar pénztári orvosok anyagi kérdéseit minden harc nélkül rendezték oly kielégítő módon, amit a külföldön csak nagy küzdelmek és áldozatok árán tudtak kivívni. Nem számíthat rokonszenvre az az álláspont sem, amely szerint a szövetség mindenkor intranzigens fog maradni és semmi körülmények között sem megy bele abba, hogy az orvosok felett a pénztárhoz való viszonyukban >hozzá nem értő, illetéktelen egyének* (értsd: munkások és munkaadók) gyakoroljanak fegyelmi jogkört. A törvényhatósági, városi, vasúti és általában bármely közszolgálatban levő orvosok fegyelmi hatóságait is túlnyomó részben laikus elem képezi, ez ellen soha sem volt szava semmiféle orvosszervezetnek s éppen a munkáspénztáraknál helyezkednek erre az álláspontra, nem gondolván azzal, hogy a pénztár tagjait ezzel igazságtalanul, súlyosan megsértik. A pénztári adminisztrációról s az Országos Pénztárról (amelyet merőben felesleges szervnek jelentettek ki) mondott kritikával foglalkozni sem kívánunk, hiszen meggyőződésünk szerint ezt az orvosok sem veszik olyan komolyan, mint ahogy elhangzott. Végül a következő határozati javaslatot fogadták el: »Az Országos Orvosszövetség kongresszusa az orvosok és a betegpénztárak közti viszony rendezése tárgyában továbbra is az 1907: XIX. t.-c. 133. §-a alapján áll, vagyis ragaszkodik ahhoz, hogy a kerületi munkásbiztosító pénztárak és az orvosok közti viszony szabad megegyezés tárgya legyen. Az Országos Orvosszövetség e szabad megegyezés keretén belül az orvosi kar anyagi követelései érvényesítésekor szükségesnek tartja a pénztárak teherviselőképességének méltányos figyelembevételét. Azonban mereven ragaszkodik az orvosi kar erkölcsi érdekeinek teljes kielégítéséhez és e szempontból megengedhetetlennek tartja a pénztári intézmény bármiféle fegyelmi bíráskodását az orvosok felett.* Orvos-egyezség. A budapesti kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatósága és orvosai közt kötött egyezséget az országos pénztár hozzájárulása utáaz Állami Hivatal jóváhagyta. A pénztár igazgatósága ezen egyezség alapján minden pénztári orvossal külön szerződést köt s életbelépteti a megállapíton szolgálati, fegyelmi és illetményszabályzatot. Az egyezséget még bővebben fogtt juk ismertetni. Orvosi tanács választása. Az Országos Pénztár a mult évben lemondott orvosi tanács helyett az új orvosi tanács megválasztásának határidejét folyó hó 8-ára tűzte ki. A választás az Országos Iparegyesület helyiségében volt. A kisipar kétszázalékos járulékának érvényben tartása. Az Ipartestületek Országos Szövetsége emlékiratban fordult a kereskedelemügyi miniszterhez s kérte, hogy az 1907. évi XIX. t.-c. 25. §-a érvényének meghosszabbításáról oly időben terjesszen törvényjavaslatot a képviselőházhoz, hogy 1912. évi július hó 1-én hatályba léphessen. Kérésüknek főargumentuma az, hogy a kisiparosokra kivetett biztosítási dijaknak nagy része behajthatatlan. Ez az argumentum azonban a mellett szól, hogy a törvényhozás megfelelő intézkedésekkel szüntesse meg a mai rendszert, amikor a kisiparos nemcsak a maga járulékát nem fizeti meg, hanem a munkásoktól levont járulékokat is megtartja. Ily intézkedésre égetően szükség van, — de a munkásbiztosítás rovására, kisiparosoknak privilégiumokat adni nemcsak ellenkezik az egyenlő teherviselés elvével, de valósággal romlásba dönti az egész intézményt. Es a mellett az egyes kisiparos csak számba nem vehető tehertől szabadulna meg. Végzetes hibája ez az intézkedés a mai törvénynek, további fentartása pedig képtelenség.