Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 2. szám - Munkásbiztosítás külföldön

Munkásügyi Szemle 59 254.132-re emelkedett. Az egyletek vagyona 7'6 millió frank volt, a bevételek 3"9, a kiadások pedig 3'4 millió frankra rúgtak. Az el nem ismert segélypénztárak száma körülbelül 800, amelyeknek taglétszáma 5.000-re emelkedik. Ezek a kormány részéről semmiféle támogatásban nem részesülnek és ügyeiket teljesen önállóan intézik. Ezeken kívül vannak még bányasegélypénztárak és gyári pénztárak. Az előbbieknek körülbelül 137.000 és az utóbbiaknak 76.000 tagjuk van. Ilyenformán Belgiumnak 2 millió munkása közül csak körülbelül 500.000 van biztosítva. A balesetbiztosítás ügyét az 1905. évi július hó 1. törvény szabályozza. Ezen törvény hatálya alá tartoznak első" sorban a veszélyes üzemek, másodsorban mindazok az ipari, mezőgazdasági vagy kereskedelmi üzemek, amelyekben legalább 5 munkás van foglalkoztatva és harmadsorban mindazok az üzemek, amelyek nem tartoznak ugyan az első két csoporthoz, de amelyeket a kormány veszélyeseknek nyilvánított. A törvény megengedi, hogy a biztosításra nem kötelezett üzemek önként biztosíthassák munkásaikat. A biztosítottakat (munkásokat, tanoncokat, üzemi tisztviselőket 2.400 franknyi jövedelemig) az őket munkaközben ért károkért következő megtérítések illetik meg: Az átlagos napibér fele, ha a következmények 7 napnál tovább tartanak és teljes keresetképtelenség van jelen; részleges keresetképtelenség esetén a kártalanítás azon különbségnek felét teszi, amely a biztosított által a baleset előtt és a baleset után elért napibér között fennáll. Tartós keresetképtelenségnél a kártalanítás annak foka szerint az átlagos napibérnek feléig terjedhet. Esetleg végkielégítés is adható. Az első 6 hónapban a vállalkozók viselik a gyógykezelés költségeit. A munkás orvosát szabadon választhatja. Halálos balesetnél a hátramaradottak 75 frank temetési költséget kapnak. A hátramaradottak járadéka rendszerint a balesetet szenvedett évi keresményének 300/1 -át teszi. A balesetbiztosítást magánbiztosítótársulatok végzik, amelyeknél a vállalkozók üzemeiket balesetre és kártérítésre biztosítják. Valamivel tökéletesebb a rokkant- és aggkori biztosítás. Itt a kormány nem elégszik meg a magánbiztosítótársaságokkal, hanem maga is alapít biztosító pénztárakat. Ilyen például az 1850. évi május hó 3-iki törvény által létesített Caisse Générale d'Epargne et de Retraite- A kényszerbiztosítás ezeknél is ki van zárva. A munkaadók járulékot nem fizetnek, azonban az állam pótlékokkal segíti ezt a pénztárt. Az aggkori járadékpénztárnak tagja lehet bármely személy, ha 18-ik életévét betöltötte. A járadék legmagasabb összege 1.200 frank. Hogy az ilyen önkéntes biztosításnak milyen csekély az értéke, az abból is kitűnik, hogy 1904-ben a biztosítottak száma mindössze is csak 20.533 volt és ezeknek is körülbelül csak fele tartozott a munkásosztályhoz. Franciaország. A kényszerbiztosítás terén való első lépés az 1894. évi június hó 29-iki törvény volt, amely azonban csak a bányamunkásokra vonatkozik. Az üzemi vállalkozók kötelesek a kifizetett béreknek 4 '/°-át az állami aggkori-járadékpénztárba vagy a szindikátusi-pénztárba befizetni, jogukban áll azonban a járulékok felét a munkások béréből levonni. A biztosítottak 55-dik évökben érik el nyugdíjjogosultságukat és ezen évben megszűnik járulékfizetési kötelezettségük is. A betegsegélyző pénztárba a vállalkozó a munkás bérének 3°'o-át tartozik beszolgáltatni. Ebből 2'/"-ot a munkás és l°/o-ot a vállalkozó fizet. Az alapszabályok megengsdhetik a beteg családtagok segélyezését is. A pénztárakat 9 tagú igazgatóság igazgatja; az igazgatóság egyharmadrészben a vállalkozók és kétharmadrészben a munkások soraiból választatik. A pénztárak vezetése állami felügyelet alatt áll. Olyan alkalmazottak és munkások, akiknek évi jövedelme túlhaladja a 2.400 frankot, nem esnek biztosítási kényszer alá. A tengerészeknél már 1673-ban alapítottak egy rokkantpénztárt, amely