Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 2. szám - Munkásbiztosítási önkormányzat és állami felügyelet

Munkásagyi Szemle 45 leti hatáskörébe tartoznak, a legfelsőbb intézkedési jog a miniszterre ruháztassék át, még pedig, amint mondta, sürgős novella útján. Aki azonban közelebbről szemügyre veszi ezt a kérdést, az alig tarthatja hálás novella-thémának. Mindenekelőtt is hogyan történhetnék az állami munkásbiztosítási hivatal felügyeleti hatáskörének a minister alá helyezése akként, hogy e mellett a hivatalnak bírósági jogköre érintetlenül maradjon ? Ez alig volna lehetséges. A jelenlegi szervezetben is csak az a körülmény engedi meg a hivatal kettős, t. i. felügyeleti és bírósági jellegét, hogy ez a felügyeleti hatáskör legfelsőbb fokú és így a bírói függetlenséget nem érinti. Lehetetlen pedig, hogy az »epedve várt« novella a hivatal felügyeleti jogkörét a miniszter alá helyezze anélkül, hogy a felügyeleti jogkörben szolgáló tisztviselőknek, igy különösen az elnöknek és másodelnöknek is jelenlegi birói függetlenségét el ne törölje. Még novellában sem lehetne azonban olyan tréfás bíróságot létesíteni, amilyen az volna, amelynek éppen elnöke nem volna független. A hivatal felügyeleti hatáskörének a bíráskodástól való teljes és személyi elkülönítését, vagyis olyan mélyreható szervezeti változásokat feltételezne tehát az »epedve várt« novella, hogy azt könnyed sürgősséggel elintézni vajmi bajos volna. Van azonban ennek a kérdésnek más, még nagyobb bökkenője is. A jelenlegi szervezetben, amelyben a hivatalnak felügyeleti jogkörében is bírói, független jogállása van és ez a bíráskodással szerves kapcsolatban áll, a hivatal felügyeleti intézkedései ellen, mint amelyek már eredetüknél fogva a törvényesség biztosítékát tartalmazzák, jogorvoslatnak nincs helye. Egészen megváltoznék azonban a helyzet, ha a felügyeleti legfelsőbb hatáskör a miniszterre, tehát politikai hatóságra szállna át. Ebben az esetben ugyanis a miniszternek mindazon intézkedései ellen, amelyek nem diszkrecionárius természetűek (pl. országos munkásbiztosító pénztár elnökének és igazgatójának állásaikban való megerősítése stb.), jogorvoslatot kellene nyújtani a közigazgatási bírósághoz. Teljes lehetetlenségnek tartom ugyanis, hogy a munkásbiztosítási önkormányzat nagyfontosságú érdekei, minden bírói jogorvoslat mellőzésével, a politikai hatalom tetszésének legyenek kiszolgáltatva. Bármennyire is akarnak tehát megszabadulni az állami munkásbiztosítási hivatalnak pártatlan és kizárólag törvényességi alapra helyezett felügyeletétől és ellenőrzésétől azok, akiket pillanatnyi hatalmi túlsúlyuk következtében az ilyen felügyelet és ellenőrzés feszélyez: a birói jogvédelmet kiküszöbölniük nem szabad. Ha így, amint van, nem tetszik nekik, szemben kell azt találniok a miniszteri rendelkezés után érvényesülő közigazgatási bíráskodásban. Akár a jelenlegi szervezetben és eljárási módon, akár az említett utólagos birói jogvédelem alakjában, de de szükségképpen kell, hogy egyrészt az Önkormányzat törvényes érdekei a yolitikai hatalommal szemben, másrészt az Önkormányzat minden tagjának jogos érdekei magával az önkormányzattal szemben hatályos birói védelemben részesüljenek, hacsak azt nem akarjuk, hogy a miniszteri felelősség zsilipéin keresztül beszivárogjanak és a munkásbiztosítás termőföldjét eláraszszák az úgynevezett nagypolitika csatornavizei. Hogy a két rendszer közül melyik alkalmasabb a munkásbiztosítás érdekeinek, az erőteljes önkormányzat és hatályos állami felügyelet szempontjainak megvalósítására, a németnek megfelelő jelenlegi rendszer-e, a felügyeletet gyakorló bírósági jellegű szakhatósággal, vagy pedig az osztrákoknál tervezett másik rendszer, amelyben a felügyeletet a politikai hatóság gyakorolja, a bírósághoz nyitva álló utólagos jogorvoslattal — mindez gyakorlati célszerűség szerint alakuló részletkérdés.