Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 2. szám - Munkásbiztosítási önkormányzat és állami felügyelet

Munkásügyi Szemle akik szakszervezetbe egyáltalán nem tartoznak, tehát miként történnék gondoskodás éppen az alsóbb réteget alkotó, tanulatlan munkáselemről, azt kitalálni valóban bajos. Angliában, amelynek intézményeit az említett nagynevű államférfink követendő' példaképen állítja oda, megállhat ez a rendszer a betegségi segélyezés tekintetében.. Megállhat azonban azért, mert ott a törvényhozás és a kormány a munkások szakszervezeteit, a trade-unionokat, a nemzeti élet dédelgetett, támogatott fontos tényezőiként elismerik. Ott ezek óriási vagyoni ereje és a jogbiztonság védelme alá helyezett zavartalan működése a betegségi biztosításnak is kimeríthetetlen erőforrása. De hol vagyunk mi mindezektől ?! Nem kevésbé bajos továbbá azt is kitalálni, hogy míképen lehetne ennek a rendszernek keretébe beilleszteni a balesetbiztosítást, amely mindenütt a munkaadók szavatosságát helyettesítő, elsődlegesen munkaadói kötelességképen keletkezett. Hiszen még az ugyanazon nagynevű államférfi magasztalta Angliában is tért hódított már a kötelező alapon alkotott munkaadói szervezetekben való balesetbiztosítás intézménye. Talán felesleges is tehát ezek után még behatóbban foglalkozni az olyan felfogással, amely indító okait egyáltalán nem a munkásbiztosítás Jüvátásából, hanem egészen más érdekekből meríti. Felesleges annál inkább, mert ezek a nagyon is átlátszó érdekek azt célozzák, hogy munkásbiztosításí aprópénzzel fizessék ki a gazdasági és politikai egyenlő jogokért harcoló munkásosztályt. A gazdasági érvényesülésért, nagyobb bérért és kedvezőbb munkafeltételekért küzdő szakszervezetek működését megbénítani, ellenben a betegsegélyezés gyógyszereit nekik felkínálni, ez olyan eljárás, mintha valaki annak, akit fojtogat, gyomorerősítő cseppeket ajánlana. De olyan szociálpolitika ís ez, amelyet a munkások aligha megköszönnek a nagynevű államférfinak. Alig tarhat igényt elismerésre ez a felfogás a munkaadóknál is, akik ma az egész munkásbiztosítás szervezetében a munkásokkal egyenlő jogú 'tényezőkként vesznek részt és semmiképen sem nyugodhatnának bele abba, hogy őket elfoglalt állásaikból kiszorítsák, kárpótlásul pedig csak azt a jelszót kapják, hogy »az angol rendszer jobb, mint a német.« Teljes mértékben el kell fogadni az említett eszmének azt az indokát, hogy az önkormányzatnak, mint minden téren, úgy a munkásbiztosítás terén is nevelő hatása van. Azonban mindenki, aki hazánkban ipari ügyekkel gyakorlati téren elfogulatlanul foglalkozik, tanúságot tehet arról, hogy a munkaadóknak erre az iskolára semmivel sincs kevesebb szükségük, mint a munkásoknak. És ime, a nagynevű államférfi még sem kívánja, hogy a munkaadókat az önkormányzatra neveljük, mielőtt a választói jogot megkapnák ; ezt csak a munkásokra nézve tartja szükségesnek. Ha semmi más, ez az egy kijelentés és az eddig említett tények elegendők volnának annak bizonyítására, hogy a munkásbiztosítás nemcsak az a jótevő, bőséges köpeny, amelyről a munkásság elmondhatja, hogy »ápol és eltakar«, nemcsak gyógyszer és tapasz, mankó és szemüveg, táppénz és járadék, hanem egyszersmind fegyver mindazok kezében, de egyszersmind esetleg visszafordítva azok ellen is, akik politikai vagy hatalmi célokra vagy talán személyes törekvésekre is kívánják a munkásbiztosítást felhasználni. Már pedig nem lesz itten békesség, sem új törvénnyel, sem novellával mindaddig, amíg a nemzet vezérei, a munkaadók és a munkásság szervezetei, a munkásbiztosítást nem annak szánják, a minek eredete és céljai szerint lennie kell. Amíg át nem hatja mindannyiuk gondolkozását az a meggyőződés, hogy a munkásbiztosításnak csak az a feladata, hogy törvényesen kitűzött szociális céljait minél teljesebben meg tudja oldani; amíg közhitté nem válik, hogy a munkásbiztosítási szervezet a munkások javát és ennek közvetítésével a társadalmi békét szolgáló, a munkaadók és mun-