Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 17. szám - Munkavédelem a legsötétebb Afrikában

Munkásügyi Szemle 547 A lúdtalp az iskolában. Egy magdeburgi fiúiskolában megállapították, hogy a tanulók között nagyon sok a ludtalpú. Ugyanezt már Hamburgban is megállapították, még pedig fokozódó arányban. A népiskolában 741 fiú közül 128-nak volt lúdtalpa, a magasabb osztályokban azonban a fiúk 25 százalékának. A >ludtalp« fogalma alatt kétféle állapotot kell értenünk. Az egyik alaki zavar, — a talp hajlásának beesése, — a másik pedig a funkcióban beálló zavar. Az iskolában fölvett statisztikának a későbbi korban fölvett statisztikával való összehasonlításából kitűnik, hogy az alaki zavar az iskolaévekben lép föl, a funkciószavar pedig csak későbben. Ezért az iskolásgyermekek orvosi kezelése rendkívül fontos a későbbi munkaképtelenség elhárítására. Halálos ipari balesetek Angolországban. 1911. július végéig az év első hét hónapjában az üzemi balesetek következtében elhalt munkások száma 1.642 volt, 1910-ben ugyanabban az időszakban 1.725. A tengerészek közül, kik ebben a számban benn nem foglaltatnak, ugyanabban az időszakban 698 ember halt meg üzemi baleset folytán, szemben az 1910-ben elhalt 626 emberrel. A legtöbb halálos sérülést a bányák szolgáltatják, utánuk a hajóépítés következik, aztán a dokkok üzemei és a vasúti forgalom üzemei. Pályázat. A második nemzetközi baleseti orvosi kongressus választmánya két, egyenkint 1.000 frankos díjat tűzött ki a következő tárgyat feldolgozó legjobb pályamunkára: 1. A munkaképesség megbirálása a baleset előtt és baleset után. 2. A sérült testrészek alkalmazkodása a munkához és ennek értékelése. (Die funktionelle Anpassung der verletzten Glieder und die Schátzung derselben.) A pályamunkák olasz vagy francia nyelven fogalmazva, gépírással leirva vagy nyomtatásban három példányban küldendők 1912 december 31-ig a törvényszéki orvostani intézethez Rómában, Isola Tiberina. A harmadik nemzetközi baleseti orvosi kongresszust 1912-ben Düsseldorfban tartják meg. Az európai nagy ipari államok gyarmatpolitikája, annak fejló'dése, hatása a népek gazdasági életére a modern nemzetgazdaságtan legnagyobb és legtermékenyebb problémáinak egyike. Nagy birodalmak, melyeknek gyarmatbirtoka egész világrészeket ölelt fel, ennek dacára szegényebbekké lettek, lesülyedtek régi nagyságuk polcáról — más fejlődő, erős birodalmak elkeseredett harcokat a vívnak gyarmatokért, melyek mai állapotukban meg nem érik az értük kiomlott vér egy cseppjét sem, nem érik meg a befektetett tőkék kicsiny töredékét sem. Gyarmatpolitikai kérdés tartja most is izgalomban Európa két vezető nemzetét és ezzel az egész művelt emberiséget. Sajátságos jelenség, hogy a gyarmatpolitika objektumát alkotó népek igazi sorsáról, lelkületéről alig tudunk meg valamit. Egy-egy népfaj véres lázad asa, a z e lázadások nyomán megismétlődő vérengzések és tömeges kivégzések, melyeket a kulturavivő, a jobb fegyverekkel rendelkező, az erősebb, a nagy és művelt hódító rendezni szokott, vetnek élénk fényt a leigázott és a gyarmatpolitika számára kihasznált népek érzésvilágára és sorsára. Ezek a kétségbeesett, eleve teljesen kilátástalan lázadások a kultúra és a gyarmatosítás »áldásai« ellen, a népek mély elkeseredéséről adnak hírt. Tudjuk azt is, hogy ez az elkeseredés nem mindig a leigázott nép lelkületének alacsonyságából, a kultúra gyűlöletéből fakadt, hanem az elnyomatás, a kifosztás miatt érzett jogos elkeseredésből is. Ezt minden ismerője a kérdésnek be fogja vallani, akárhogy vélekedjék egyébként a faji problémáról. Hogy a kíméletlen sarcolás és leigázás, melyben ezeknek a népeknek részük van, nem fokozza szeretetüket a kultúra iránt, az bizonyos. Hogy része van e népek pusztulásában, az is kétségtelen. MUNKÁSVÉDELEM, delem a legsötétebb Afrikában.