Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 14. szám - A kecskeméti kőművesek

436 Munkásügyi Szemle bérek magasságának határait tételes törvények nem szabják meg, a szerződési szabadságot ezen irányban a törvények nem korlátozzák, miért is a munkabér magasságát a munkás rendes, megszokott életmódjának kiadásai, tehát elsősorban elsőrendű szükségleteinek kielégítésére nélkülözhetetlen költségei és a vele munkában versenyző társai által elfogadott munkabérek állapítják meg. Elsőrendű szükségleteinek körét tetszése szerint ki nem tágíthatja és ennek megfelelően munkabérkövetelését fel nem emelheti, mert annak már a versenytársai által elfogadott munkabérek is határt szabnak. De határt szab a végzendő munka forgalmi és használati értéke is. A munkaadónak kezét ugyanis ez köti meg. El kell ismerni, hogy a kecskeméti megrongált, lakhatásra alkalmatlanokká vált épületek gyors megmentésére irányuló sürgős kijavítási munkálatok értéke a rendes építőmunkák értékénél sokkal, de sokkal nagyobb. Be kell látni, hogy az ismétlődő földrengések folytán a munkások joggal feltételezhették és várhatták a forgalom megbénulását, a kereskedelem pangását és ezzel az elsőrendű szükségleteik kielégítésére alkalmas cikkek árának emelkedését. Nem lehet tagadni, hogy mindezeken felül a kivánt munka is veszélyesebb a megrokkant tornyok, félig bedőlt házak falainak árnyékában, mint a biztos (?) építő állványokon. Miért botránkozunk meg tehát azon, hogy egy-két munkás ki akarta használni a hirtelen támadt kedvező konjunktúrát és árakat diktált? Jogtalan haszon ebben nincs. Erről csak akkor lehetne szó, ha e munkálatok teljesítésére magát előbb már kisebb munkabér mellett lekötötte volna. A zsarolás többi ismérveit sem találjuk fel e munkások cselekedetében. A tényállás nem mondja azt, hogy a követelt munkabéreket erőszakkal vagy fenyegetéssel kísérelték meg a munkaadóktól kikényszeríteni. A büntető törvénykönyv 350. §-a pedig az erőszakos vagy fenyegetéses kényszerítést a zsarolásnak szükséges ismertetőjeléül állapítja meg. Az adott esetben nem tekinthetjük fenyegető kényszerítésnek azt, ha a munkás a követelt munkabér megtagadásával szemben a munkát el nem vállalja és a düledező épületet meg nem támasztja, mert a munkaadó elvégeztetheti a szükséges munkát mással is. Avagy talán merne-e valaki zsarolásra irányuló fenyegető kényszerítést találni X vagy Y hírneves műtőorvos eljárásában akkor, amidőn több-kevesebb ezerkoronás lefizetése nélkül nem hajlandó elvállalni és befogadni magánszanatóriumába a 20—30 percig tartó legsürgősebb operációt igénylő, szerény anyagi körülmények között élő beteget dacára annak, hogy végig járták vele a mentők a város összes túlzsúfolt kórházait és végre is az egyik kórház kapuja előtt hagyják, számítván arra, hogy a gondnok majd csak megkönyörül és szorít valahol helyet valamelyik folyosón. De folytathatnók a példákat tovább. Ott van a mezőgazda, a gyáros és a kereskedő. Vájjon melyik nem kér munkájáért vagy árújáért a rendes viszonyokhoz mérten háromszoros vagy akár százszoros árat is, ha a konjunktúra azt megengedi. Ezért még senkinek sem jutna eszébe őket zsarolással vádolni. Ellenkezőleg. Ha valaki a kedvező konjunktúrát elmulasztja, az sajnálkozás vagy nevetség tárgyát képezi. Csak az életét kockáztató munkás legyen a kivétel ? A gazdaságilag leggyöngébb, aki rendes keresetéből csak elsőrendű szükségleteit tudja fedezni, mondjon le még a nálánál többé-kevésbbé jobb gazdasági helyzetben levők javára is a rövid néhány napig tartó előnyösebb konjunktúra kihasználásáról, holott veje szemben ugyanazok a konjunktúrát mindenkor pontosan kihasználják ? Es mégis maguk a munkások mondottak le arról, hogy Kecskeméten a kedvező konjunktúrát a lakossággal szemben kihasználják. A magyarországi építőmunkások országos szövetségének gyors közbelépése folytán a szerényebb anyagi helyzetben levő polgárok a még nagyobb károsodástól megmenekültek és velük élvezik a szövetség és a tanács által kötött szerződés előnyeit a tehetősebb háztulajdonosok is.