Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 14. szám - Lakásreform és községi telekpolitika. 2. [r.]

430 Munkásügyi Szemle iekedést feltételezve — egyre inkább a külső városrészekbe fog költözhetni. A belsőségi rossz házak megvásárlása, illetve kisajátítása tehát természetes áron lesz lehetséges, még pedig akár közvetlenül fogja a város a telkeket megvásárolni, esetleg kisajátítani, akár pedig a tervezett közhasznú telekforgalmi részvénytársaság fogja a műveletet keresztülvinni. Ez utóbbira nézve csak az a megjegyzésem, hogy az a közvetlen községi telekvásárlással szemben — amelynek a kisajátítási jog is rendelkezésére van — csak akkor látszik előnyösnek, ha az a nyereségét alapszabályszerűen korlátozza, bár az osztalék elég magas, 7—8% is lehet. Az ingatlanok eladására vonatkozólag is fenn kellene azonban tartani a városnak az alapszabályszerű többséget. Annak igazolására, hogy a külsőségen való városfejlesztésnek imént jellemzett hatása nem képzelődés, legyen szabad London mellett Kopenhágára utalni, ahol az efajta városfejlesztő és közlekedési politika folytán 1901 — 1906. évek között a belső városrészek lakossága 20.000 emberrel csökkent, a külső városrészek lakossága pedig 46.000 emberrel nőtt. Az üres lakások száma 1900-ban 719 volt, ellenben 1906-ban már 9.327-re (7'4°/o) emelkedett. A községi közvetlen telekpolitikának tulajdonképeni területe is a külső fejlődő városrészeken van. A német földreformerek, élükön Adolf Wagnerrel valamikor azt kívánták, hogy a község a be nem épített telekállományt lehetőleg a maga egészében vegye a tulajdonába. Az angol földreformerek társasága (Land Nationalisation Society), amelyet J. St. Mill alapított, máig ezt a végső eszményt követi. A német földreformerek társasága (Bund deutscher Bodenreformer) azonban 1898 óta, amióta Adolf Damaschke áll az élén, kifejezetten a gyakorlati politika talajára lépett. A földreformerek gyakorlati eszméi Németországban és Nagybritanniában óriási teret hódítottak, úgy a községek, mint újabban az állam politikájában is. A gyakorlati közvetlen községi telekpolitikának hármas célt kell szem előtt tartania. A községnek a be nem épitett városi föld lehető nagy részét kell tulajdonában tartani avégből, hogy a maga olcsó teleknyujtó rendszabályaival megakadályozhassa azt, hogy a magánüzérek a telekárakat a természetes színvonal fölé hajtsák; a telkek természetes értékszaporulatát pedig lehetőleg az összességnek kell biztosítania, amely azt a maga létével, munkájával és közszolgáltatásaival túlnyomó részben előteremti. Másodszor a községi telekpolitikának közvetlenül kell a lakásépítést, különösen pedig az olcsó és egészséges kislakások építését előmozdítania. Harmadszor a helyes községi telekpolitikának maga az előrelátó és mégis lehetőleg takarékos városfejlesztés is kell, hogy célja legyen. A községi telekpolitikának tehát pénzügyi, lakásügyi és városépítési feladatai vannak. Alig van nagyobb német város, amely a »földreformerek«-nek azt az elvét, hogy a város igyekezzék állandóan a városi föld lehetőleg nagy darabjának tulajdonába helyezkedni, magáévá ne tette volna. Olyan városok, amelyek még a hetvenes-nyolcvanas években alig bírtak földtulajdonnal, ma a telekállomány 40—50"/o-át tartják a tulajdonukban. Emellett az utolsó tíz esztendőben egyre több város vezette be az értékszaporulati adót, amely a magánosok kezében maradt telkek értékszaporulatának jelentékeny hányadát is a városnak biztosítja. Tudvalevő, hogy végre a mult esztendőben behozták a birodalmi értékszaporulati adót, amelynek hozadékán a város és az állam megfelelően osztozik. A város terjeszkedése, új községi feladatok váratlan fellépése, a községi üzemek szaporodása szükségessé teszik azt, hogy a város minden részében legyenek a községnek telkei. Ha a közigazgatás mindig csak a pillanatnyi szükségletet tartja szem előtt, akkor az egyes telkeket a szükséglet idején sokkal drágábban kell megszereznie, mint néhány évvel azelőtt. De a város még evvel sem érheti be, hanem lehetőleg nagyobb