Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 11. szám - Szocziális biztosítás Angliában

Munkásügyi Szemle BETEGSEGÉLYEZÉS. Erdőben termelt fa elszállítására létesített lóvasutnál alkalmazottak biztosítási kötelezettsége. A m. kir. Kúria 1911. G. 42. sz. ítélete. Ítélet: A m. kir. Curia alperes felülvizsgálati kérelme következtében a felebbezési biróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja. Indokok : Az alperes azt panaszolja felülvizsgálati kérelmében, hogy a fellebbezési biróság megsértette az 1907. évi XIX. t.-c. 1. §-ának, 8. és 3. §-ának 15. pontját, midőn kimondotta, hogy a felperesnek ama munkásai, akik a felperes erdejében az ott termelt fa elszállítására létesített lóvasutnál alkalmazvák, nem esnek az idézett törvényhelyekben megszabott biztosító kötelezettség alá. Az alperesnek ez a panasza alapos. Az 1907. évi XIX. törvénycikk 1. §-ának a) pontja és 3. §-ának 15. pontja ugyanis a betegség esetére való biztosító kötelezettség, illetve a balesetbiztosító kötelezettség alá sorozza tekintet nélkül a hajtó erőre, a vasúti üzemeknél alkalmazottakat is, ha azoknak fizetése vagy bére az idézett törvény 1. és 3. §-ában megszabott összeget meg nem haladja. Az 1907: XIX. törvénycikknek megokolásából és országgyűlési tárgyalásából, de magának a törvény megalkotta intézménynek természetes céljából is kiderül, hogy a törvényhozás szándéka az volt, hogy a betegség és balesetbiztosító kötelezettséget az alkalmazottaknak mennél nagyobb körére terjessze ki avégből, hogy egyfelől mennél többen részesüljenek a törvény nyújtotta előnyökben betegség idejében és baleset bekövetkezésekor, másfelől pedig a balesetért való szavatosság ,kérdése mennél egységesebb és mennél megnyugtatóbb megoldásra jusson. Épen ezért mind a törvényhozó szándékának, mind a biztosító intézmény jellegének és egészségügyi, társadalmi és igazságszolgáltatási céljának az 1907. évi XIX. törvénycikk olyan magyarázata felelhet csak meg, amely a törvény alól való kivételek eseteit a legszigorúbban értelmezi, egyébként is alapelve lévén a törvény magyarázatának az, hogy a szabály alól való kivétel a legszigorúbb és legszűkebb értelmezés alá esik. Midőn tehát az 1907. évi XIX. törvénycikk idézett helyein a vasúti üzemeknél alkalmazottakat is, a hajtóerőre tekintet nélkül, a biztosítás mindkét nemére egyaránt kötelezetteknek mondja ki, a nélkül, hogy az általános szabály alól kivételt állapítana meg a vasút alkata és rendeltetése dolgában, akkor a vasúti üzem fogalmát annak legáltalánosabb és legtágabb műszaki értelmében kell felfogni, tekintet nélkül az azzal összefüggő vállalkozásnak gazdasági jellegére, céljára és terjedelmére, mert a »vasuti üzem* sajátos jellege és veszélyessége ettől természetszerűen egészen független. Az 1907 : XIX. t.-c. ugyanis, épen úgy, mint a vaspályák által okozott halál, vagy testi sértés iránti felelősségről szóló 1874 : XVIII. t.-c. is, a vasúti jellegű fuvarozásnál, illetve szállításnál figyelembe veszi és vélelmezi azt a különös veszélyességet, a mely ennek a szállításnak már természetével, nevezetesen a járművek gyorsabb és pályához kötött menetelésével kapcsolatos (v. ö. a m. kir. Kúria 1906 május 15. és 1535/1905. sz. a. hozott határozatát az 1874 : törvénycikkből eredő felelősség kérdésében (nem tekintve, vájjon a vasúton, azaz sinpárcn szállítás, illetve fuvarozás az általános forgalom és közlekedés céljait szolgálja-e, avagy csak a helyi fuvarozásnak vagy szállításnak megkönnyítését célzó pótló alakja? Sőt az 1874: XVIII. t.-c. kapcsán kifejődött joggyakorlatnak a vasutvállalat felelősségét még a sinvágás közben szenvedett balesetre is kiterjesztvén (v. ö. m. kir. Kúria 1907. január 24-én 7.715/905. sz. a.), ezzel is kifejezést adott ama felfogásának, hogy a vasúttal kapcsolatos minden tevékenység a vélelmezett veszélyességű munkanemek közé tartozik. Ebben a peres ügyben is tehát első sorban azt kellett vizsgálni, vájjon a szóbanforgó lóvonatú vasúti szállítás jellege és veszélyessége megokolja-e az 1907: évi XIX. törvénycikk rendelkezéseinek alkalmazását, vagy sem? Mivel pedig a felebbezési biróság tényként azt állapította meg, hogy a felperes az erdejéből kitermelő fát egy alig hozzáférhető, meredek magaslatról szállítja az