Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 4. szám - Baleseti sérültek kórházi ápolási költsége

Munkásügyi Szemle 117 pított segélyek helyett a baleseti sérülteknek nemcsak a betegsegélyezési időtartam alatt, hanem a baleseti kártalanítási igény megnyílta napján túl is — úgy a sérültek, mint a kártalanítás terheit viselő munkaadók érdekében, valamint a pénztárra reábízott szociális és egészségügyi feladatok megfelelő teljesíthetése céljából — kórházi ápolást nyújtani, az — bárha a törvénynek a baleseti segélyek és járadékokról rendelkező VII. fejezetében erre expressis verbis utaló rendelkezés nem is található, — ma már ép a fentebb hivatkozott közös érdekekre és magasabb feladatokra való tekintetből minden kétségen felül áll. Ezen kórházi ápolást pedig a baleseti kártalanítási igény megnyilta napján túli időtartamra is ugyancsak a törvény 58. §-a alapján nyújtja a pénztár. Ha pedig az 58. §. rendelkezése alkalmazandó — amint hogy úgy az országos pénztár, mint a bíróságok egyöntetű gyakorlatából kitűnőleg alkalmazandó, — a baleseti kártalanítás címén nyújtott gyógykezelésnél, ugyanúgy alkalmazandó az 58. §-al szerves egészet képező 59. §. is, mely épen azt szabja meg, hogy az 58. §. alapján nyújtott gyógysegély költségei mily mértékben terhelik a gyógysegélyt nyújtó pénztárt. De nemcsak e két szakasz szerves egységének elvénél fogva alkalmazandó az 59. §., hanem azért is, mert az 59. §. nem tesz különbséget megbetegedés, vagy baleseti sérülés folytán — betegsegélyezési időtartamon belül, vagy a baleseti kártalanítási igény megnyilta napja után kórházba utalt egyének között, hanem általánosságban »közápolásban részesültek«-ről, illetve ezek ápolási és ellátási költségeiről és azok viselésének módjáról és mérvéről rendelkezik. Rendelkezik pedig minden megszorítás nélkül akként, hogy a négy hét után» a törvény-, illetve az alapszabályszerű segélyezés lejártának időpontjáig* fizetendő a házi ápolás esetén járó táppénz — legfeljebb a legutolsó osztály szerinti költségek erejéig — a kórháznak. Végül megerősíti ezen álláspontomat a törvény 59. §-a (a törvényjavaslat 60. §-a) indokolása is, melyből kitűnőleg a törvényhozó tudatában volt annak, hogy a pénztár a kórházi költségek viselésén felül a tag hozzátartozóinak a tagnak a betegsegélyezési időtartamon belüli kórházi ápolása tartamára a biztosított tag részére járó táppénz felét is fizetni köteles és épen ezért a pénztárt a terhektől bizonyos mértékben mentesíteni kívánta ezen intézkedéssel. Ha pedig ez volt a rendelkezés törvénybeíktatásának indító oka, mennyivel inkább indokolt ezen tehermentesítés akkor, midőn a pénztár a kártalanítási igény megnyilta napján túl nem féltáppénzt, hanem teljes járadékot, — ami egyenértékű az egész táppénzzel, vagy nagyobb is annál, — köteles a sérültnek a kórházi ápolás tartamára fizetni ! Világos tehát, hogy a hivatkozott közigazgatási bírósági ítélet tarthatatlan, mert a törvényes rendelkezések figyelmen kivül hagyásával hozatott meg. Ezek megállapítása után legyen szabad az Ítélet »indokolás«-ára is kiterjeszkednem. Az indokolás első bekezdése azon félreértésre adhatna okot, hogy a 28 napon túli kórházi ápolás esetén a pénztárnak »a házi ápolás esetén járó táppénzt kell fizetnie.« A táppénz tudvalevőleg igen gyakran több, mint a legutolsó osztály szerinti, — megállapított kórházi ápolási díj. A helyes álláspont az, hogy a kórház az ápolási költségeknek a tag részére házi ápolás esetén járó táppénz erejéig való megtérítését igényelheti csak és a pénztár csak ezt köteles megtéríteni. Vagyis, ha az ápolási költség több mint a táppénz, vagy egyenértékű azzal, úgy a pénztár a táppénz összegét köteles a kórháznak fizetni, ha pedig a táppénz nagyobb, mint a legutolsó osztály szerinti ápolási költség, úgy az ápolási költségeket. Ez az álláspont különben teljesen helyesen van kifejtve ugyancsak a közigazgatási bíróság 7.739/909. sz. Ítéletében s a 4.052/910. sz. Ítélet indokolásának ezen részével csak azért kívántam foglalkozni, hogy a nem