Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 3. szám - Az iszákosok gondozó-intézetei

Munkásügyi Szemle 83 ban azt leheteti reményleni, hogy a gondozó-intézetekből kiindulólag sikerülni fog az iszákosok gyógyítása is. Mit akar az iszákosok gondozó-intézete ? Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, szükségesnek tartom, hogy ezt a meglehetősen általánosan elfogadott, azonban semmi esetre sem kifogástalan nevet kritikai megvilágításnak vessük alá. Először is ezt a szót: iszákos a sokkal helyesebb és jóval kevésbbé izgató alkoholbeteg kifejezéssel kellene pótolni. Aminthogy az alkoholizmus elleni küzdelem és az iszákosok gyógyítása csak attól a pillanattól fogva vált eredményessé, amikor az ivást már nem tekintették bűnnek, amely ellen legjobbnak vélték az erkölcsi prédikációkat, hanem betegségnek, amelyet szakértő orvosi kezeléssel kell gyógyítani, éppen úgy csak akkor fog a gondozó-intézeteknek — ismét csak korlátoltan megelőző — tevékenysége igazán folyamatba jutni és csak akkor fogja a gondozói tevékenységükre bízott szerencsétlen objektumoknak és sajnálatra méltó családjuknak a bizalmát megnyerni, ha a bűnnek és büntetésnek, az erkölcsi felsőbbségnek minden látszata a leggondosabban elkerültetik és az iszákosok felvilágosíttatnak arról, hogy betegségről van szó, amelyet kezelni és gyógyítani kell. Ezt a nevet: »gondozó-iníézet« is jobb és helyesebb volna a »tanácsadó« elnevezéssel pótolni. Az alkoholbetegek »gondozása« olyan követelményeket állít fel, amelyeknek az ilyen célból alkotott szervezetek csak részben és különösen kedvező körülmények között tudnak megfelelni; a gondozás hatalmas absztinens-mozgalmat tételez fel, amely nélkül nem tud dolgozni és még kevésbbé tud eredményeket elérni. Ezen korlátozásoknak helyes volta talán legjobban abból a programmból tűnik ki, amelyet dr. Knust még az általa létesített gondozó-intézet számára megszerkesztett. Lényegében ennek a programmnak következő pontjai voltak: szoros érintkezés valamennyi érdekeltséggel, az alkoholbetegeknek díjtalan vizsgálata, kioktatás és tanácsadás ezek és hozzátartozóik részére, átutalásuk absztinens-egyesületekbe vagy gyógyintézetekbe, a gyógyításhoz szükséges eszközöknek megszerzése a pénztáraknál való közbenjárás útján, felvilágosítás iratok, röpívek és a napisajtó befolyásolása által stb. Ennek a programmnak a középpontjában az iszákosoknak absztinens-egyesületekbe vagy gyógyintézetekbe való átutalása áll; tehát feltételezi ezen két intézménynek a fennállását és tényleg ki van zárva a gondozó-intézetnek kielégítő hatása, ha eme szervek hiányoznak, amelyek az alkoholbetegeknek a teljes absztinenciára való neveléséhez mulhatlanul szükségesek. Mert ez a nevelés — és e tekintetben ne ringassuk magunkat semmiféle csalódásban—marad minden körülmények között a legfontosabb pont az alkoholbetegek gyógyításánál; ezen szabály el nem vitatható helyességének belátásától és attól, hogy ez a munkánál mennyire vétetik tekintetbe, függ első sorban valamely gondozó-intézetnek az eredménye. Azonban még akkor is kérdéses marad, hogy ez az összekötő kapocs, amelyet így az alkoholbetegek és az absztinens-szervezetek, tehát a GoodTemplár-páholyok és hasonló egyesületek tevékenysége közé iktatunk, tényleg minden egyes esetben az ügyet előmozdítja-e. Igen gyakran megesik, hogy az iszákos azon társa iránt, aki mint Good-Templár őt ki akarja szabadítani kórságának kötelékeiből, sokkal nagyobb bizalommal viseltetik, mint a gondozó-intézetnek közegei iránt, mert az intézet — legalább reá nézve — mindig többé-kevésbbé hivatalos, bürokratikus, rendőri színezettel bir, gyámság alá helyezést jelent, mindenesetre pedig oly más társadalmi körzetből származik, amelyet ő eleve is gyanakodva néz. Ez okból tehát »az absztinens-egyesületekbe való átutalást« mindig a legnagyobb óvatossággal kell végrehajtani; tulajdonképpen tehát inkább arról lehet szó, hogy az egyesületeket a betegre figyelmeztessük és nem arról, hogy azokat átutaljuk, hacsak nem akarjuk azt, hogy az egyesületnek fáradozása már s