Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 2. szám - A családi tűzhely felé

56 Munkásügyi Szemle Ezúttal arra szorítkozom, amivel semmiesetre sem szabad késlekednünk, mert minden méltányos érdekkört egyaránt szolgálva, a legsimábban valósítható meg, kevés áldozat árán már is nagy bajoknak, felesleges keserűségeknek veszi elejét és végül minden pozitív előrehaladásnak is hasznos útbaigazítója : értjük a lakáspiac folytatólagos kimutatását és az ezen alapuló ingyenes községi lakásközvetitést. Nincsen ága a községi lakáspolitikának, akár a lakásfelügyeletet, akár a lakásépítést, akár a városfejlesztést stb. vesszük, amelyet céltudatosan tudna folytatni és irányítani a főváros ha nincs mindenkor tisztában avval, hogy hány és milyen lakás, minő áron, mikorra és hol stb. áll a lakáskereső közönség rendelkezésére. Erről pedig csak úgy szerezhet kellő tudomást, ha a bérbeadókat jogilag kötelezi arra, hogy lakásaikat a felmondás, illetve a használati engedély átvétele után rövid záros határidőn belül jelentsék be a hatóságot és a lakáskereső közönséget érdeklő adatokat az erre a célra rendelt mintalap kitöltése útján közöljék az erre a célra kijelölt hivatallal. Jogilag kell kötelezni a bérbeadókat természetesen arra is, hogyha valamely bejelentett lakást kiadtak, akkor azt egy erre a célra rendelt mintalapon ugyanoly gyorsasággal jelentsék ismét le. Ha a főváros ez úton a maga nagyobbszabású lakáspolitikai céljaira szolgáló lakáspiaci statisztika érdekében állandóan tudomást szerez arról, hogy bizonyos napokon mely lakások bérbeadók, akkor nemde mulasztást követne el a nagy, lakás kereső közönséggel, sőt még a be- és lejelentési kötelességgel megterhelt háztulajdonosokkal szemben is akkor, ha a bérbeadó lakásokat nem hozná alkalmas formában a nagyközönség tudomására mindaddig, mig a bérbeadók azokat ismét le nem jelentik ? Budapest lakosságának alig egy százaléka háztulajdonos, még kevesebb olyan lakosa van, aki nem lakik — még ha esetleg háztulajdonos is — bérlakásban. És a bérlakosok e nagy kontigenséből, ki az, legyen gazdag vagy szegény, villa- vagy pincelakó, aki a lakáskeresés keserves Golgotháját meg nem járta ? Még azok is, akiknek van módjuk rá, hogy régi értelemben vett családi tűzhelyet teremtsenek maguknak, mennyi utánjárással* mennyi idő- és pénzveszteséggel, mennyi hiábavaló izgalom árán jutottak épen a legutolsó lakásinséges években azon bérlakások tudomására, amelyek számukra fekvés, ár, beosztás stb. tekintetében számba jöhettek! És menynyivel fokozottabb áldás volna egy középpontosított és részletes lakáskimutatás a munkásra nézve (e szót mindig a maga legtágabb értelmében véve), aki egész nap dolgozik, este fáradt, akinek esetleg a családtagjai is munkába járnak. Emellett a munkás többet is költözködik mint a tehetősebb osztályok tagja. Először azért, mivel gyakrabban változtatja a munkahelyét, gyakrabban jut abba a helyzetbe, hogy nem tudja a lakásbérét megfizetni és főleg azért, mivel tulajdonképeni otthona nincs, amihez ragaszkodnék: a családi tűzhely számára lidércfény, amelyet legfeljebb álmaiban közelít meg. A budapesti proletár a szó szoros értelmében vett nomáddá vált ismét, mint pusztai őseink, sőt fokozottan az ma azért, mivel nemcsak olcsó és egészséges lakást nem talál, de gyakran még akkor sem tudja felkeresni a viszonyainak mégis legkevésbbé meg nem felelő lakást, amikor legalább ilyen lakások között válogathatna, mivel nincs a lakáspiacról áttekintése. Neki se ideje, se kedve evégből nyakába venni a várost. Pénze