Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 4. szám - Létesítsünk erdei üdülőtelepeket!

I. évfolyam Dudapest 1910. február 27. 4. szám. MONKftSÖGYI SZEMLE KÖZLEMÉNYEK A MUNKÁSB1ZTOSITÁS, A SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY, A MUNKÁSVÉDELEM, A MUNKAVISZONY ÉS AZ IDE VONATKOZÓ JOGGYAKORLAT KÖRÉBŐL. SZERKESZTI: KIS ADOLF. TÁRSSZERKESZTŐK: Dr. STEIN FÜLÖP és Dr. HAHN DEZSŐ. Megjelenik minden hó 10-én és 25-én 24—32 oldalnyi terjedelemben. Előfizetési ár egy évre 20 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dudapest, VII., RÓZSa-Utca 29. Postatakarékpénztári csekk-számla 24.911. Létesítsünk erdei üdülőtelepeket! A tüdővészes munkások ápolása és gyógykezelése oly probléma, a mely még megoldásra vár. Minta »Munkásügyi Szemle« 1. számában Friedrich tanár megírta, évekkel ezelőtt az orvostudomány álláspontja az volt, hogy a tüdőbeteg munkásokat, különösen betegségük kezdeti stádiumában csak szanatóriumokban kell elhelyezni. Ezt tekintették a legcélszerűbb gyógymódnak. Ma már ez az álláspont lényegesen megváltozott, amennyiben általános az a felfogás, hogy a kezdődő tuberkulózisban szenvedőket nemcsak szanatóriumokban, hanem dispensairekben, erdei üdülőtelepeken és otthon, családjuk körében is nagy gonddal kell gyógykezelni. A mi munkásnépünk szempontjából idejében jött ez a felfogás-változás. Nálunk ugyanis még ilyen ingyenes szanatóriumok sincsenek, ahol a tüdőbeteg munkás elhelyezhető volna. Annál kevésbbé áll rendelkezésére — anyagi helyzeténél fogva — a többi még modernebb gyógytényező. Nemzeti és szociális érdek pedig az, hogy a tüdőbeteg munkások kellő gondozásban és ellátásban részesüljenek, ami különösen a fővárosban, az itteni lakásviszonyok folytán otthonukban teljesen lehetetlen. Másrészt a közegészségügy szempontjából, a tüdőbetegek által okozott fertőzések megakadályozása céljából nagy érdeke a fővárosnak és az egész társadalomnak, hogy e betegek legalább egész napon át oly helyen tartózkodjanak, ahol nemcsak gyógyulásuk segíttetik elő a napon és friss, jó levegőn való tartózkodás és megfelelő táplálkozás által, hanem ahol az egészséges emberekkel való érintkezésük ki van zárva. Köztudomású ugyanis, hogy a tüdőbetegek nagy része járó beteg, mint ilyen dolgozni ugyan képtelen, azonban a nap legnagyobb részét füsttel, gőzzel telített levegőjű korcsmákban, kávéházakban, vagy pálinkás bódékban tölti, akik pedig az orvos tanácsára friss levegőre járnak, azok is a főváros kevés üdülőhelyét, a néhány sétateret, a városligetet, Andrássyutat stb. foglalják le, tehát éppen azokat a helyeket, ahova a főváros lakossága, különösen pedig a gyermekek sétálni, üdülni, játszani járnak. E helyeken a betegek minden felügyelet nélkül lévén, köpködéstől nem tartózkodnak, dohányoznak és táplálékuk sem olyan, amely gyógyu-