Munkajog, 1934 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 2. szám - Dr. Schwartz Tibor: Az alkalmazottak szolgálati jogviszonyairól szóló anyagi jogszabályok tana. (Ötödik, teljesen átdolgozott kiadás. Franklin - társulat, 1933.)

14 MUNKAJOG 2. szám „A magyar magánjog tételes jogszabályainak gyűjteménye" című munkájának előszava fölé írt s a kir. kúria 1890 : 10020. sz. ítéletéből vett örökérvényű idézetét, hogy ,,a bíróság kezében a törvény holt betűjének élni és a viszonyokhoz alkalmazkodni kell." JOGIRODALOM Dr. Schwartz Tibor: Az alkalmazottak szolgálati jogviszonyairól szóló anyagi jogszabályok tana. (Ötödik, teljesen átdolgozott kiadás. Franklin-társulat, 1933.) Már az első kiadás megjelenését a legkedvezőbb kritikával fogadta a szaksajtó. Legfőbb előnyét abban látta, hogy seholsem igyekezett a problémák megoldása elől kitérni, s hogy a felsőbíróságoknak nagyon sok munkajogi állásfoglalását — a munka kézikönyv jellege és aránylag kis terjedelme dacára is — bíráló glosszák kíséretében ismertette. A könyv értékét nagyban emelte az, hogy a szerző maga is mint szakbíró résztvett elvi jelentőségű határozatok meghozatalában, s így a kialakuló jogszabályok nem jelentéktelen részével már in statu nascendi foglalkozott. A legutolsó kiadás óta hét év telt el. A most megjelent könyvben ennek a hét évnek úgyszólván minden munkajogi hullámcsapása bennfoglaltatik. Az előbbi kiadások most nemcsak azzal bővültek, hogy — a dolog természetéből kifolyólag — az időközben felmerült problémákra is feleletet kapunk, s nemcsak azzal, hogy a Pap Dezső-féle törvénytervezet és a Magánjogi törvénykönyvjavaslat vonatkozó részeit is szervesen beilleszti a tárgyalt anyagba, hanem azzal is, hogy a (nacionalszocializmus előtti) óriási német munkajogi irodalom nem egy jelentős megállapítását is ismerteti. Az előző /kiadásoknak több de lege ferenda-szerű kívánsága időközben megvalósult, (így például Schwartz Tibornak az újságírók végkielégítésére vonatkozó régi állásfoglalása, ha nem is törvényben, de jogegységi döntvényben.) A kritikai hangot továbbra is megtartotta. Ehhez kapcsolódik könyvének az az attitűdje, hogy igen sok relációban a bírói gyakorlat ellentétességét is kimutatja s így ebben is előnyösen különbözik a „népszerű módon" „laikusok számára is" írt könyvektől, az „útmutatóktól", amelyek szimplista módon minden felmerülhető kérdésre kategorikus válaszokat adnak s nem mutatnak rá a judikatura eltérő döntéseire. (Hogy adott esetben ez esetleg súlyos, helyrehozhatatlan károkat okozhat, azzal fölösleges bővebben foglalkozni.) Ismerteti az időközben kibocsátott 4600/1933. és 6700/1933. sz. rendeleteket is, amelyek nagy szerkezeti és lényegbeli változásokat idéztek elő a magyar munkajog területén. (Nemcsak időlegesen.) Kár azonban, hogy az ezekkel a rendeleíekkel látszólag szorosan össze nem függő egyéb, sőt a generális nyugdíjproblémákkal ezúttal egyáltalában nem foglalkozik, holott a szolgálati jogviszonyt illető bírói gyakorlatnak évek óta ez a kérdéskomplexum áll a centrumában (1. a kir. Kúria II. tanácsának ügyforgalmi statisztikáját is), így azután a 4600/1933. és 6700/1933. sz. rendeletek ismertetése s talán az egész munka is — ebből a szempontból — kissé a csonkaság benyomását kelti. A könyv stílusa világos, tömör, elegáns s mintaképül szolgálhat arra, hogyan lehet a henye ismétléseket és pleonazmusokat elkerülni. Dr. Berezel Aladár. HATÁROZATTÁB Általános jellegű határozatok 20. Egymagában véve az <a körülmény, hogy a felperes az alperesnek fix fizetés és átalány nélküli jutalékos ügynöke volt, a szolgálati viszonyt még nem zárja ki. A jutalékos ügynök is állhat szolgálati jogviszonyban, ha t. i. az ügynök a maga munkaerejét függőségi viszonyban köti le a munkaadó javára. (Kúria P. II. 1653/1931/38—1933 december 19.) 21. Döntvény visszaható ereje. A felek egyező előadásából a fellebbezési bíróság tényként megállapította, hogy a felperes 1925. évi május hó 1. napján lépett az alperes szolgálatába mint a „Magyarság" című politikai napilapnak munkatársa és onnan 1932. évi február hő 28. napján hat hónapi felmondási idejének betöltése után kilépett. A felperes ebben a keresetében végkielégítési igényét perli, melyet a m. kir. Kúria polgári jogegységi tanácsának 58. számú határozatára alapít. Az alperes e kereseti igény ellen ykét alapon védekezett: 1. azzal, hogy a felperes kilépésekor semmi végkielégítési igényt nem támasztott, jogfenntartással nem élt, tehát nyilván kielégítettnek tekintette magát; 2. azzal, hogy a fentebb jelzett döntvénynek visszaható erőt tulajdonítani nem lehet. Az elsőbíróság a felperes keresetének helyt adott. A fellebbezési bíróság ezt a döntést nem tehette magáévá. Igaz ugyan, hogy az alperesnek 1. pontbeli védekezése nem helytálló, mert a szolgálati viszonyból származó igények érvényesítéséneik nem feltétele a kilépési jogfenntartás, annál kevésbé, mert a felperes kilépésének időpontjában még nem is tudhatta, hogy néki mint hírlapírónak végkielégítéshez is van joga. Az a jogszabály pedig, hogy a kilépett alkaimazott a volt munkaadóját sem hagyhatja kétségben és bizonytalanságban az igéméi tekintetében, csupán arra az esetre alkalmazható, ha a kilépés és az igények érvényesítésének napja közt hosszú (évekre terjedő) időköz telt el, ami a jelen esetben, mikor a kilépés 1932 február 28-án, a perindítás pedig 1933 december 2-án történt, nem forog fenn. A 2. pontban előterjesztett védekezés már nagyobb ügyeimet érdemel. Az elsőbíróság a felvetett kérdéssel egyáltalán nem foglalkozott. Ámde a fellebbezési bíróság úgy találta, hogy — el is tekintve a jelen eset csekélyebb jelentőségétől — ez a kérdés úgy elvi jelentőségénél fogva, mint pedig