Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 5. szám - A határozott tartamú szolgálati szerződésről

5. szám MUNKAJOG 3 tartamú szerződést s annak tényleges megszűntéből felmondási időt ad. A II. szerint ellenben nem áll be ez az átváltoztatás, csupán kártérítési kötelezettség áll be, a kártérítési jog összes korlátozó határozmányaival. A kártérítés terjedelme a kárelhárító kötelezettségnél fogva lehet kisebb, de — kiterjedvén az oki összefüggésben álló összes károkra — lehet nagyobb is a felmondási járandóságoknál. 3. A legfontosabb különbség azonban az, hogy a II. teljes teret enged a bírónak az individuálizálásra. A bíró az összes körülmények szorgos mérlegelésével állapítja meg, vájjon a gazdasági helyzet, a felek akarata és helyzete, az alperes üzletmenete s az a sok más. csak in concreto meghatározható mellékkörülmény gazdaságilag indokolttá teszik a rövidtartamú meghosszabbításokat, vagy pedig csupán az alkalmazott kizsákmányolására s a munkaadó nem indokolható előnyösítésére szolgáló visszaélés forog-e fenn. -Hogy ez a visszaélés, kijátszás mikor állapítható meg. azt lehetetlen taxativ esetek szük keretébe szorítani. A gazdasági élet ezer változata, a mai gazdasági berendezkedés szövevényes volta s az életnek nem kategorizálható számtalan fordulata és változata lehetetlenné teszi azt. hogy előre meghatározható legyen, melyek azok az esetek, melyekben a joggal való visszaélés határozott tartamú szerződés sokszori és rövid tartamú meghosszabbítása esetén megállapítható. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy ami ma a mai gazdasági helyzetben visszaélés lehet, egy más időben és más helyzetben teljesen jogos cselekményt képez. A munkanélküliség idejére könnyebben állapítható meg a munkaadó terhére a visszaélés, mert könnyebb a munkanélküliségnek és a tönkrejutásnak kitett alkalmazottat a neki kedvezőtlen szerződés megkötésére reákényszeríteni. Viszont a gazdasági virágzás korában jogérvényeseknek kell tekinteni olyan megállapodásokat és intézkedéseket, amelyek válságos időkben méltán tekinthetők a joggal való visszaélésnek. Annak megállapítása tehát, hogy forog-e fenn joggal való visszaélés és kártérítésre kötelezhető-e a munkaadó a határozott tartamú szerződés meghoszszabbításából kifolyólag, csakis az általános szempontok körvonalazásával teljesen a bíróságra bízandó s a bírónak az összes tények, körülmények s a gazdasági helyzet figyelembevételével úgyszólván éreznie kell, mikor áll fenn a joggal való visszaélés helyzete s mikor mondhatja ki a kártérítési kötelezettséget. Nézetem szerint nagvon óvatosan kell eljárni: ismétlem, nem szabad a munkaadót már a priori csupán kizsákmányolónak tekinteni s csak az igazán kirívó és kétségtelenül csak a munkavállaló kizsákmányolására irányuló esetekben szabad a joggal való visszaélést megállapítani. Ezzel szemben az I. álláspont az ő szoros kategóriáival nagyon kevés latitude-öt enged a bírói mérlegelésnek s emellett éppen ezen kötött voltánál fogva nem alkalmas az élet valódi követelményeinek méltányos kielégítésére. Ezek alapján a felvetett kérdésben álláspontom összefoglalva a következő: A határozott tartamú szerződés megkötése s annak ismételt meghosszabbítása jogérvényes, kivéve, ha az az összes körülmények mérlegelése mellett a joggal való visszaélés ismérveit tünteti fel. A határozatlan tartamú szerződésnek határozott tartamúvá való átalakítása s az utóbbinak további meghosszabbítása érvényes; érvénytelenek csupán azon megállapodások, amelyek az alkalmazottnak a határozatlan tartamú szerződésből kifolyó és a határozott tartamra való átalakítás időpontja szerint meghatározandó felmondási járandóságait sértik, de csak annyiban, amennyiben a határozott tartamú szerződés kedvezőtlenebb helyzetbe hozza az alkalmazottat, mint amilyenben az átváltoztatás szerinti időpontban történő felmondás esetében volna. Jegyzetek az ipari és kereskedelmi alkalmazottak felmondási idejének kérdéséhez. A munkaadók és munkavállalók szolgálati viszonyát szabályozó törvényeink tág teret nyitnak a vitákra és nehéz feladatok elé állítják bíróságainkat az ítélkezésnél. A hiányos szabályozás gyakran ellentétes határozatokat eredményez. Nagy fontosságú tehát bizonyos irányelvek egységes elfogadása. Ezúttal csak a kereskedők, iparosok, kereskedelmi és ipari vállalatok, gyárak alkalmazottainak jogviszonyával kívánunk foglalkozni és nem érintjük azokat a jogviszonyokat, amelyeket törvény egyáltalában nem szabályoz. A felmondási idő és a végkielégítés kérdése az. mely elsősorban különösen foglalkoztatja a bíróságokat és jogkereső közönséget. Az 1910 1920. M. E. sz. rendelet kimélyítette azt a különbséget, amely a kereskedelmi és az ipari munkavállalók csoportja közt az utóbbi hátrányára már korábban is fennállott. E rendelet honosította meg ugyanis a végkielégítés intézményét s hozta be két évet meghaladó szolgálati idő után a munkavállalót megillető hosszabb felmondási időt. Minthogy pedig a rendelet az 1. §-hoz képest r^sak azoknak szolgálati viszonyára terjed ki. akik kereskedőnek, vagy iparosnak szolgálatában