Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 4. szám - Az 1932. év munkajogi gyakorlata. Folytatás és befejezés

4. s?ám MUNKAJOG 3 felelő tartamra, illetve a határozott tartamú szerződés által nem fedett idötartamkülönbözetre a határozatlan tartamú szerződés megszüntetésének időpontja szerint járó illetményeit, illetőleg ezeknek az új szerződéssel netán csökkentett különbözetét követelheti. Ezt az álláspontot támogatja az 1910 1920. M. E. sz. rendelet 23. §-nak szószerinti szövege is. mely szerint a szolgálati szerződésnek a 2. §-nak a felmondásra vonatkozó ..rendelkezéseitől az alkalmazott hátrányára eltérő kikötései érvénytelenek." Tehát először is nem maga a szolgálati szerződés érvénytelen, hanem annak csak azon rendelkezései, melyek a felmondási jogokat sértik. Másodszor ezek is csak annyiban érvénytelenek, amennyiben az alkalmazott hátrányára szolgálnak. Ehhez képest tehát a határozott tartamú szerződés mint ilyen érvényes, csupán azon rendelkezései érvénytelenek, amelyek a megelőző határozatlan tartamú szerződésből kifolyó felmondási járandóságokat az alkalmazott hátrányára csökkentik. Ha tehát az új határozott tartamú S/erződés a felmondási idő tartamánál nem rövidebb s a járandóságok is azonosak, ez esetben az új szerződés ezen rendelkezése nem szolgál az alkalmazott hátrányára s így a 23. § szerint is érvényes. Ha pedig az új szerződés tartama hosszabb, vagy járandóságai nagyobbak, ez a rendelkezés egyenest előnyösebb lévén a felmondási jogoknál, természetes még kevésbbé foroghat fenn a 23. § szerinti érvénytelenség. A fent kifejtettekkel ellentétes joggyakorlatot indított meg a budapesti kir. Ítélőtábla P. XXI. 7999 1931. és P. XXI. 12576 1932. sz. ítéleteivel, amelyet azóta is következetesen alkamiaz. A kir. tábla a következő jogelvet mondja ki: ..A bírói gyakorlat megengedhetőnek tartja, hogy a határozott idejű munkaszerződés meghosszabbíttassék. de csak oly kivételes esetben, amidőn a fix határidejű alkalmazás egy már a szolgálati idő alatt végzett munka befejezhetése. vagy egy előre meghatározott új munka elvégzése céljából, vagy a munkaadó vállalatának állandó vállalkozásából időszaki vállalattá átalakulása folytán történik, ellenkező esetben a bírói gyakorlat akkor, amidőn a határozott idejű szerződés meghosszabbítása több ízben, különösen, ha rövid időre ismételten történik, azt a felmondási jog kijátszására irányulónak s az 1910 1920. M. E. sz. rendelet 23. §-ba ütközőnek tartja és ily esetekben a fix alkalmazási idő dacára az alkalmazott részére a határozatlan idejű szerződéssel járó jogokat, tehát a felmondáshoz való jogot is biztosítja." Megjegvzem, hogy az első Ítéletben a tábla ezt az elvet csupán a határozatlan tartamú szerződés fix idejű meghosszabbításának esetére mondja ki. míg a második — és az azóta hozott többi — ítéletben az eredetileg határozott tartamban létrejött, illetve a megelőző szerződés felmondási idejének letelte után kötött fix szerződés meghosszabbítását is érvénytelennek mondja ki. Kétségtelen, hogy az az intenció, mely a kir. táblát ezen álláspont leszögezésére vezette, az volt, hogy az alkalmazottat védeni kell a felesleges zaklatások ellen s nem szabad az ismételt rövid tartamú meghosszabbításokkal a mai viszonyok közt amúgy is bizonytalan exisíenciáját még bizonytalanabbá tenni. Ez az intenció mindenképen csak helyeselhető, a megoldás azonban — szerény véleményem szerint — nem megnyugtató. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy maga az álláspont nem általános a joggyakorlatban, az alsóbíróságok sem követték ezt eddig, a kir. Kúria gy akorlatában sem találom meg" sőt az a fentídézett P. II. 5382 1930. sz. kúriai határozattal a már fentebb kifejtettekhez képest egyenesen ellenkezik. De szerintem ellenkezik ez a gyakorlat a törvényes szabályokkal is. (Folyt köv.) Az 1932. év Munkajogi gyakorlata Irta: dr. Berezel Aladár, ügyvéd. i Folytatás és befejezés) A háború utáni gazdasági és politikai helyzet vetette felszínre a munkavállalási engedéllyel kapcsolatos munkajogi problémát is. A P. II. 3391 1930. sz. ítéletében a Kúria a köveikező álláspontra helyezkedett: „Minthogy alperesek nem kötelezték magukat arra, hogy a felperes itteni tartózkodásának az összes akadályait el fogják hárítani és a hatósági engedély megtagadása esetén annak a következményeit viselik s ilyen módon a szerződés tárgyát képezett szolgáltatás lehetőségéért jótállást külön nem vállaltak, az engedély meghosszabbítása iránt folyamodtak is, alperesek nem felelősek azért, hogy felperesre nézve az itten tartózkodás, illetve alperesekre nézve felperesnek a további alkalmazása lehetetlenné vált. Felperes nem is állította, hogy alperesek a szerződésnek bármely okból való időelőtti megszűnése esetére felmondási illetmények fizetésére kötelezték magukat. Ilyen külön kötelezettség vállalása nélkül az általános magánjog szabályai az irányadók. Minthogy pedig felperesre nézve a szerződés szerinti munka teljesítése, alperesekre pedig annak az elfogadása hatósági tilalom folytán vált lehetetlenné és alperesek nem a maguk egyoldalú akaratelhatározásával szüntették meg a szolgálati szerződést, így hiányzik a tárgyi és jogi alapja annak, hogy az alperesek szerződésszegése, vagy eljárásuk szabálytalansága és ebből folyóan a