Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 1. szám - Olvasóinkhoz

4 MUNKAJOG 1. szám erővel hajtott munkagépet használnak és állandóan 10 alkalmazottat foglalkoztatnak, feltéve, hogy a termelés kizárólag továbbeladók részére történik. 2. Nem csupán továbbeladók részére, hanem fogyasztók közvetlen kielégítésére dolgoznak ugyan, de elemi erővel hajtott munkagépet használnak és állandóan legalább 20 alkalmazottat foglalkoztatnak; 3. Elemi erővel hajtott munkagépet nem használnak ugyan, de állandóan legalább 25 alkalmazottat foglalkoztatnak. Álláspontom szerint a fenti meghatározások nem lehetnek irányadók abból a szempontból, hogy egy tisztviselőre a rendelet intézkedései alkalmazhatók-e avagy nem. Semmilyen vonatkozásban sem lehet ugyanis összefüggésbe hozni a használt gépeket és az alkalmazottak számát azzal a vállalkozással, melyet a rendelet szem előtt tart. Az egyedüli kritérium az, hogy a vállalat ipari vagy kereskedelmi lett légyen. Ez pedig megállapítható függetlenül azoktól az ismérvektől, melyeket a fentérintett 78.000/1923. számú rendelet domborít ki. Utalok itt a nagyobb jellegű iport és export vállalkozásokra, amelyeknél a főnökön kívül esetleg csak egy-két alkalmazott van, kik az ügyeket lebonyolítják. Nem vélném, hogy hasonló esetekben az ilyen válalatok alkalmazottai, amennyiben megfelelő szelelmi tevékenységet fejtenek ki, nem lennének a Rendelet hatálya alá tartozó tisztviselőknek minősíthetők. De különben is a kérdésnek különösebb gyakorlati jelentősége nincs, mert ha az ipari és kereskedelmi vállalkozás mint olyan a fenti értelemben vállalatmik nem minősíthető, ezzel szemben azonban a K. T. 3. §-a értelmében az kereskedőnek tekinthető, ez esetben is az illető alkalmazottra mint kereskedősegédre nézve alkalmazandók a rendelet intézkedései. Ezzel szemben azonban, ha a vonatkozó vállalkozás függetlenül attól, hogy az a fentiek értelmében válalatnak minősíthető-e avagy nem, nem ipari és kereskedelmi jellegű, azoknak az alkalmazottaira nézve — ha egyébként azok a magasabb szellemi tevékenység kifejtésével kapcsolatban tisztviselőknek is minősíthetők, az 1910/1920. M. E. számú rendelet intézkedései nem vonatkoztathatók. Ez kétségtelenül bizonyos fokú méltánytalanságra és következetlenségre vezet, mert semmi indoka sincs annak, hogy például egy nagyobb mezőgazdasági uradalomban vagy akár magánszemélynél is szellemi tevékenységet kifejtő alkalmazott el legyen zárva attól, hogy reá vonatkozólag a rendelet védő intézkedései alkalmazást nyerhessenek. Ugvanez az eset áll például a gyári művezetőkre nézve, kikre a jelenlegi bírói gyakorlat értelmében, — mely figyelemmel a rendelet intézkedéseire, kétségtelenül helyes, — szintén ki vannak véve a munkaügyi rendelet hatálya alól. Egyébként ezek a kérdések alapos megvitatás tárgyát képezték úgy elméleti, valamint gyakorlati szempontból azokon az ankéteken, melyek a dr. Papp Dezső-féle fentérintett rendelettervezet kapcsán tartattak. Kitérek még a kérdés során két kúriai határozatra is, melyek nagy fontossággal bírnak, mert hiszen a hézagos munkaügyi rendeletet lényegileg a kifejlődött bírói gyakorlat volt kénytelen kitölteni olyan esetekben, midőn a rendelet, mint olyan, megfelelő útmutatást nem tartalmaz. A P. II. 1921/19303 számú döntés kimondja, hogy a kereskedelmi és ipari vállalatoknak azok az alkalmazottai, kik nem kereskedelmi vagy műszaki természetű szellemi tevékenységet, hanem testi munkával egybekötött termelő iparcikkeket előállító vagy kezelő tevékenységet fejtenek ki, nem tekinthetők sem kereskedösegédeknek, sem ipari vagy kereskedelmi vállalat tisztviselőinek még akkor sem, ha maga a vállalat kereskedelmi természetű. Ez az ítélet tehát negatív formában szögezi le azt, hogy az esetben, ha maga a vállalat ugyan kereskedelmi természetű, annak alkalmazottai azonban kereskedelmi vagy műszaki természetű szellemi tevékenységet nem fejtenek ki, úgy azokra vonatkozólag a rendelet intézkedései alkalmazást nem nyerhetnek. A döntés helyes és világos. A P. II. 1028/1931/ számú kúriai határozat4 viszont pozitív formában mondja ki, hogy kik tekinthetők tisztviselőknek és e tekintetben leszögezi, hogy: Ipari vállalat tisztviselője az az alkalmazott, ki ipari vállalatnál vagy gyárszerű üzemben kereskedelmi vagy műszaki természetű szellemi éspedig az üzemet vezető, irányító, vagy ellenőrző szellemi tevékenységet fejt ki. E döntéssel kapcsolatban azonban némi aggállyaim vannak, melyek a következők: A gyárszerű üzemnek kiemelését feleslegesnek tartom, mert a fent kifejtett álláspontomnak megfelelőleg a tisztviselői fogalomnál és ebből kifolyólag a rendelet alkalmazhatósága szempontjából az, hogy valaki gyárszerű üzemben legyen alkalmazva, nem szükséges. Félreértésre adhat okot az is, hogy az érintett döntés üzemet vezető, irányító, vagy ellenőrző szellemi tevékenységet látszik megkívánni a tisztviselői jelleg megállapíthatóságához. Nézetem szerint azonban ebből esetleg az a következtetés vonható le, hogy az az alkalmazott, ki vezető, irányító vagy ellenőrző te3 Ker. Jog 1932. évi 8—9. sz. 4 Jogi Hirlap: 1932. évf. 1240 eset.