Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 3. szám - A 4600/1933. M. E. számú rendelet munkajogi vonatkozásai

12 MUNKAJOG 3. szám ket csak azzal a célzattal szállította le, hogy az alkalmazottnak a fenti törvényhelyen alapuló igényét kijátssza és a felmondási idő alatt számítandó illetmény tekintetéhen a törvényesnél roszszahb helyzetbe hozza, akkor ennek a törekvésnek a bíróság annak dacára, hogy a munkaadó jogával élt, — jogsegélyt nem nyújthat. Nyilvánvaló a munkaadónak kijátszási célzata akkor, ha a felmondási jogával nyomban azután él, hogy az alkalmazott a fizetésleszállítást elfogadta. Ugyanezt lehet megállapítani az esetben is, amikor a munkaadó a fizetésredukciót követőleg rövid időn belül mondja fel az alkalmazott állását. A fellebbezési bíróság azonban ebben a tekintetben arra a meggyőződésre jutott, hogy azt az időt, amely alatt a munkaadó a felmondási jogával csupán az alkalmazottnak bérleszállítás előtti utolsó illetményei számításával mondhat fel, arányosítani kell azzal a felmondási idővel, amelyre az alkalmazott határkörénél és szolgálati idejénél fogva jogosan igényt tarthat. Erre a megfontolásra a fellebbezési bíróságot az a körülmény is késztette, hogy ez a valódi természetére nézve kártérítési jellegű kötelezettsége a munkaadónak csak abban az esetben fogja kiegyenlíteni az alkalmazottnak valóságos kárát, ha a fizetésredukció és a felmondás időpontja között legalább az alkalmazottat megillető felmondással egyező időszak telt el. (Bp. tvszék. 38 Pf. 1672/1933—1933 ápr. 5.) Azonnali hatályú elbocsájtás 46. Azzal a szabállyal szemben, hogy a munkaadó az azonnali hatállyal való elbocsájtás jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben azt az alapul szolgáló ténykörülmény felmerülése és az arról értesülése után azonnal érvényesíti és elbocsájtó elhatározását az ok megjelölésével az alkalmazottal közli (í*. H. T. 786.), áll az a szabály is, hogy valamely elbocsájtási oknak huzamosabb ideig való nem érvényesítése a munkaadónak arra a szándékára mutat, hogy tannak az oknak alapján az azonnali elbocsájtás jogával élni nem kíván, azt ebben a vonatkozásban megbocsájtja. A munkaadónak mcgbocsájtási szándékára azonban csak akkor lehet okszerűleg következtetni, ha az elboesájtásra jogosító cselekményről, vagy mulasztásról már kétségtelen és megnyugtató tudomást szerzett és az elbocsájtás jogának gyakorlásával ennek ellenére késlekedik, de ncan akkor is, ha az elboesájtásra jogosító esetről értesülve, annak fennforgása és mértéke tekintetében vizsgálatot folytat; mert egyrészt a vizsgálat folytatása a megbocsájtó szándékot kizárja, másrészt pedig a szolgákiti viszony természetéből folyó kölcsönös jóhiszeműség is megkívánja, ho^y a munkaadó bizalmi állásban lévő alkalmazottjával szemben ne legyen kénytelen az elbocsájtás jogát az első feljelentés vételekor, vagy az első gyanú felmerülésekor haladéktalanul gyakorolná, hanem csak azután, ha az alkalmazott terhére rótt cselekményeket, vagy mulasztásokat és azok terjedelmét a vizsgálat megnyugtató módon megállapította. (Kúria, P. II. 3788/1932—1933 május 4.) 47. Az alkalmazott a vállalat vezérigazgatója előtt kijelentette, hogy üzleti útja alatt egy hetet Kolozsvárt pihenéssel töltött, jóllehet erre az alperestől engedélyt nem kapott. Az alkalmazottnak ez a ténye, mint a szabadságidőnek jogosulatlan igénybevétele, az Ipt. 94. §-nak b) és g) pontjában foglalt felmondásnélküli azonnali elbocsájtási ok tényáüadékát kimeríti. Az alkalmazott által tudatosan és kényszertől mentesen tett fenti kijelentésnek az azonnali elbocsájtásban megnyilvánuló jogi hatályára nincs befolyással az a körülmény, hogy az alkalmazott által beismert tény tárgyikig való-e, vagy sem. Ha ugyanis az alkalmazott a munkájának egyheti időn át önkényesen történt szüneteltetésére nézve a munkaadó előtt tudva valótlan tényt ismert be, ennek következményét önmagának kell tulajdonítania és emiatt jogsérelemről nem panaszkodhatik. (Kúria, P. II. 1178/1931—1933 március 31.) 48. A munkaadó szolgálati szabályzata értelmében a szolgálatból elbocsájthatók az olyan alkalmazottiak, kik a szolgálatukból alapos mentség, vagy engedély nélkül több mint 14 napig elmaradnak. Büntetendő cselekmény elkövetése miatt történt letartóztatás és a kiszabott szabadságvesztésbüntetés kitöltése, nem alapos mentsége a szolgálatból való elmaradásnak, még ha a törvénybeütköző cselekmény hazafias felháborodásból köveítetett is el. Az elbocsájtás jogosságát nem érinti, hogy a munkaadó hajlandó volt az alkalmazottat más feltételek mellett újra alkalmazni. (Kúria, P. II. 4256/1931—1933 április 20.) 49. Az alkalmazott azzal a tényével, hogy az alája, mint osztályvezető alá rendelt munkásnőkkel az alperes üzem raktárhelyiségében a munkaidő alatt nemileg közösült, másokat pedig ellenkezésük dacára arra kényszeríteni akart, a főnöki tekintélyt aláásta, a munkásnők közötti fegyelmet meglazította és azokat munkájukban feltartotta. Ez által az alkalmazott a munkaadó bizalmával súlyosan visszaélt és az alperesi üzem érdekeit kétségtelenül veszélyeztette, miért is a munkaadó &z alkalmazottat az 1884:XVH. t.-c. 94. §. g) pontja alapján jogosan bocsájtotta el a szolgáEsitból azonnali hatállyal. (Kúria, P. II. 2655/1931—1933 április 4.) 50. A vállalat alkalmazottaival szemben megkívántató és szükséges fegyelem meglazítására is vezethet, ha az egyik főtisztviselő kifejezett tilalom ellenére valamely határozatról arra illetéktelen egyén részére közléseket eszközöl. Az, hogy a közölt körülmények már a közlés előtt a másik előtt ismeretesek voltak, az alkalmazott eljárását nem menti. A tiltott közlés miatt a munkaadónak jogában állott az alkalmazottat az Ipt. 94. §. g) pontja alapján a szolgálatból azonnali hatállyal eíbocsájtani. (Kúria, P. II. 1311/1931—1933 április 3.) Felelős kiadó: Dr. Szenté Lajos Pesti Lloyd-Társidat nyomdája, Budapest, V., Mária Valéria-u. 12. (Felelős: Sehulmann I.)