Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 3. szám - Tisztviselő, kereskedősegéd, iparossegéd

4 MUNKAJOG 3. szám maradjon jogbizonytalanságban. A magam részéről azonban nem tartom különösen lényegesnek, hogy ez az eldöntés milyen irányban történik. Mert ha esetleg az Ipt. akként is értelmeztetnék, hogy a munkarend a fontosabb teendőjű munkásokra ipso jure ki nem terjed, a munkaadónak a szabad egyezkedés elvénél fogva módjában áll a munkarendet a fontosabb teendőjű alkalmazottal külön aláíratni s elfogadtatni, mely reá ekkor mint a szolgálati szerződés része fog jogérvényesen kiterjedni. Sőt — amint éppen Schwicker is kiemeli — a bírói gyakorlat azon része is, amely a fontosabb teendőjű munkást, ipso jure nem sorozza a munkarend alá, hatályosnak tartja reá nézve a munkarendet, ha az kifejezetten ki van reá terjesztve. Bármily lesz tehát a megoldás, a gyáraknak módjukban áll — s nyilván meg is fogják tenni —, hogy munkásaik mindkét kategóriáját a munkarend alá hajlítsák. Éppen ezért nem fontos a döntés lényege, csak maga a döntés, amely ügy a munkaadót, mint a munkást megóvja a jelenlegi jogbizonytalanság azon veszélyétől, hogy a felmondási igények aszerint irányuljanak, hogy mely bírósághoz, vagy annak mely tagjához, vagy tanácsához kerül a per. Kisemberek kis ügyeiről van szó, amelyeket legkevésbé szabad ily esélyeknek kitenni. Dr. Bothár Sándor budapesti törvényszéki tanácselnök. II. A gyári munkarend gyakorlati alkalmazásánál a múltban felmerült s a jövőben várható nehézségek indokolják azt az elhatározásunkat, hogy egyfelől dr. Schwicker Richárd avatott tollát dicsérő s a Munkajog 2. számában megjelent okfejtésekhez, másfelől pedig az ellenkező álláspont érveihez néhány megjegyzést fűzzünk. Előrebocsátjuk, hogy abban a kérdésben, vájjon lehet-e az Ipt. 113. §-ának megfelelő gyári munkarendben a fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédek törvényes felmondási idejét joghatályosan szabályozni, Schwicker álláspontját csak annyiban osztjuk, amennyiben a kérdést tagadólag dönti el. Nem tehetjük azonban magunkévá az általa felemlített azt a közbenső megoldást, amely a munkarend hatályát a fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédre is kiterjeszti, ha a munkarend szövege kifejezetten kiemeli, hogy rendelkezései ezekre is vonatkoznak. Álláspontunk ezzel szemben az — miként azt már a Pestvidéki Jogélet 1930 márc. 1-i számában kifejtettük —. hogy a fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédek szolgálati viszonyának szabályozására semmiféle munkarend nem alkalmas, hanem a szabályozás csak érvényes szerződéssel történhetik. Ebből az álláspontunkból folyik, hogy egyes bíróságok gyakorlatában kifejezésre jutott az a felfogás, mely a fontosabb munkakörű ipari segédeket is a gyári munkások közé sorolja és ezzel a munkarend hatálya alá vonja, meggyőződésünktől még távolabb áll. Az alábbiakban előbb Schwicker tagadó álláspontja mellett sorolunk fel néhány adatot (I.), majd megkíséreljük cáfolni az ellentétes álláspont érveit (II.) és végül megindokoljuk, hogy miért vetjük el a közvetítő megoldást is. (III.) I. Erőteljes érvekkel mutat Schwicker arra, hogy az Ipt.-nek a gyári munkarenddel kapcsolatos intézkedése kivétel a generális szabály alól, miért is azt megszorítólag kell értelmezni, következésképpen a munkarend kötelező erejét kizárólag a gyári munkásokra kell korlátozni. E vélemény helyességét támasztja alá a munkarendre vonatkozó törvényes intézkedések keletkezési okainak vizsgálata is. Az Ipt. indokolása kiemeli, hogy a törvény a munkarendre vonatkozó intézkedéseket a korábbi ipartörvényből (1872: VIII. t.-c.) vette át. Az 1872 : VIII. t.-c. szövegéből pedig az derül ki, hogy e törvény a gyári munkarenddel a „gyárilag kezelt nagyobb üzletek számára, melyekben különféle korú férfi- és női munkások közös műhelyekben dolgoznak" kíván a szolgálati viszony felbontásának megkönnyítésével kedvezményt nyújtani. Vagyis a törvény a munkarendet esak azokra a munkavállalókra vonatkoztatva kívánta szerződéspótló hatállyal felruházni, akiknek nagy száma és állandó változása miatt ez szükségesnek mutatkozott, tehát a tömegesen foglalkoztatott, lényegileg nem fontosabb munkát végző ipari segédekre, akiket gyári munkásoknak nevez. Ez a szempont azonban nem érvényesülhet a munkástömegekre felügyelő, azokat ellenőrző, munkájukat vezető és irányító s a dolog természete szerint kevésszámú és ritkábban változó — fontosabb munkakörű — iparossegédekkel szemben. II. Az a bírói gyakorlat, mely a gyári munkarend hatályát automatikusan kiterjeszti a fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédekre, a kérdés súlypontját a gyári munkás fogalmi meghatározására helyezi. E felfogás szerint a gyári munkások közé tartozik a fontosabb teendőkkel megbízott ipari segéd is, ha szolgálata gyárhoz köti s a különbség csak annyi, hogy fontosabb munkakörű gyári munkássá válik. A további érvek lényege az, hogy a felmondási időket meghatározó Ipt. 92. § 1. bek. tartalmazza az általános szabályt, — a szabad egyezkedés, valamint a munkarend alkalmaztatásának szabályát —, míg a szakasz egyéb része csak a felmondási idők mértékéről rendelkezik. Úgy véljük, hogy a ,,gyári munkás" törvényes fogalmához legkönnyebben akként jutunk, ha a szó közönséges értelméből és az 1872 : VIII. t.-c. fentidézett szövegéből indu-