Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 9. szám - A praetor szerepe a római magánjog fejlődésében. 1. r.

márpedig e tisztviselők az impérium egyes, csupán szűkkörű megnyil­vánulásainál jutnak szerephez. Az a körülmény, hogy az imperiumot a római nép ruházza a fő­hivatalnokra12), e hatalom már említett eredetiségén mit sem változ­tat. Az imperiummal való felruházás nem jelent u. i. a magistratus számára bizonyos hatalmi tények gyakorlására való megbízást, hanem a római alkotmányszervezet szelleméből folyó szükségszerű jelenség. A nép u. i. mint olyan, tömegénél és összetételénél fogva nem alkal­mas az állami főhatalom kifejezésére, s ezért főhatalmának gyakorlá­sát külön szervekre (magistratus, senatus, népgyűlés) kell bíznia, me­lyek az akaratának közvetlen kifejezésére és így a főhatalom közvet­len gyakorlására nem alkalmas népösszesség képviseletében, a helyett, mint maga a nép, önjogukon gyakorolják az állami főhatalmat. A római ősalkotmány egyetlen egy magistratust ismert, aki va­lóban magistratusnak volt tekinthető13). Ez az élethosszig választolt király (rex) volt. Hatalma korlátlan, mivel azonban mellette a nép­gyülésbe tömörült nép is korlátlan hatalommal rendelkezett, végered­ményben a két teljhatalom egymást korlátozta. A királyság megszűnése után a respublica fenntartotta a magistra­tusnak az ősrómai közjogban kialakult eszméjét, s a köztársasági ma­gistratusok a rex imperiumának örökösei lettek, de azzal a különb­séggel, hogy hatalmukat további alkotmánybiztosítékok vették körül. A királyi hatalomnak önálló hordozói a köztársaság főmagistra­tusai (consul, pmetor, rendkívüli magislratusok stb.) lesznek, de e főmagistraturák szervezete, néhánytól eltekintve (dictator) több hi­vatalnokot feltételez, tehát kollegiális. A kollegialitás elve a királyság korában ismeretlen, az a köztár­sasági államforma szüleménye. A kollegialitás nem jelenti az egységes állami főhatalomnak, az imperiumnak két, vagy több magistratus kö­zötti megosztását, mert az imperiumot mindegyik collega önállóan, a másik hozzájárulása nélkül, önjogán és osztatlanul gyakorolja; te­kintettel azonban arra, hogy a magistratus teljhatalmának birtokában esetleg túlkapásokra is ragadtathatta magát, a több azonos hatalom­mal bíró magistratus egymásmellé rendeltsége azokra nézve hatalmuk kölcsönös korlátozását jelentette14). És itt nyilvánul meg a kollegális hivatalnokrendszer nagy jelentősége. E rendszer ugyanis maga után vonja azt, hogy az egyik hivatalnoktárs a másik hivatalnoktárs intéz­kedéseinek foganatosítását azonos hatalmánál fogva ellentmondásával meggátolhatja. Az ellentmondás joga a magasabb rangú magistratust az alacsonyabb rengúval, valamint az azonos jogállásúval szemben illette meg, míg egyes magistratus (tribunus plebis) esetleg az összes többi magistraíusok (dictatort kivéve) rendelkezéseinek is ellentmond­hatott. Ebből következik, hogy az alacsonyabb rangú magistratus a magasabbnak engedelmességgel tartozott, annak utasításait követni volt köteles, s ennélfogva az alsóbb magistratus döntései ellen a fel­sőbbhöz orvoslatnak volt helye. Dr. Pólay Elemér. 12) Festus: ep. 50. „Cum imperio est" dicebatur apud antiquos, cui nominatim a populo dabatur impérium. 13) Sághi: 45. 1. jegyz. .Nyomatott: Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. Tel.: 18—69.

Next

/
Thumbnails
Contents